
Kína miniszterelnöke felgyorsítaná a blockchain adaptációt
Kína miniszterelnöke Hszi Csin-Ping felgyorsítaná a blockchain adaptációját az országban és az innováció fontos elemeként kezelné. Hszi a megjegyzést a Politburo pár biztossági ülésén tette október 24-én a blockchain trendekről. Mindeközben a Facebooknál félnek a hátrányba kerüléstől.
A blockchain adaptáció elősegíti az innovációt
Hszi hangsúlyozta, hogy az integrált blochckain technológia implementálása kulcsfontosságú az ország technológia innovációjának előremozdításához. Kijelentése szerint:
“Úgy kell kezelnünk a blockchaint, mint egy fontos áttörést a technológiában. Tisztáznunk kell a fő irányokat, emelni a befektetéseket, megérteni a kulcs technológiákat és segíteni kell előremozdítani a blockchain fejlesztését.”
Hszinek a blockchain adaptációval kapcsolatos kijelentése ellenmegy Kína berendezkedésével a kriptovalutákkal szemben. A hatóságok az országban először az ICO-k betiltásával kezdték 2017-ben, amit gyorsan követett a kripto tőzsdék betiltása. Még arról is voltak tudósítások, hogy legalább egy kormány képviselet a kriptovaluta bányászatot is megtiltotta volna.
Élesedik a verseny Kína és Amerika közt
Az bizonyos, hogy az egyik kriptovaluta, melynek a promotálásával nem lesz gondja a kínai kormánynak, az a központi bank digitális valutája, a CBDC. A nyári tudósítások ellenére, melyek arról szóltak, hogy közeleg a CBDC kibocsátása, a Központi Bank hivatalos állítása szerint még nincs pontos terv arra nézve, mikor eresztik útnak kriptovalutájukat.
Mindeközben Zuckerberg már felhívta a figyelmet a kínai fölény térnyerésének a veszélyére a blockcain iparban. A Facebooknál jelenleg is azon dolgoznak, hogy próbálják áttolni a Libra terveit az amerikai szabályozásokon.
“Kína gyorsan halad az ügyben, hogy hasonló ötletet promotáljon a következő hónapokban. Nem ülhetünk tétlenül és feltételezhetjük, hogy csak azért, mert jelenleg USA-é a vezető szerep a blockchain világban, az így is fog maradni további innováció megléte nélkül.”
Az eredeti cikk szerzője és a háttérkkép tulajdonosa a cointelegraph.com oldal.
TÁMOGASD A CRYPTOFALKA MŰKÖDÉSÉT
Ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd biztosítani, hogy a Cryptofalka továbbra is a megszokott minőségi tartalmakat tudja nyújtani az olvasók számára, a következő linken tudod támogatni a munkánkat. Köszönjük! 👋
Donation: ➡️ LINK ⬅️
Oldalunk ellenőrzött Brave alkotó, így ha Brave böngészőt használsz BAT segítségével is tudod támogatni a munkánkat.
—————————————————————————————————————————————————–
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!