Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
Ki tette a legtöbbet a kriptovilágért 2020-ban?

Ki tette a legtöbbet a kriptovilágért 2020-ban?

Érdekes lesz visszatekinteni a 2020-as esztendőre öt vagy 10 év múlva! Egy olyan évnek érünk lassan a végére, amelyről nem gondoltuk volna, hogy igazi hullámvasút módjára megjárjuk a legmélyebb rémálmainkat és elérjük legmohóbb álmainkat is. Mindezt egy esztendő leforgása alatt. Ezzel együtt vannak akik akarva, akaratlanul sokat tettek az idén a kriptopénzek elfogadásának növeléséért, a kriptovilág megismertetéséért. Megmutatjuk a legjelentősebbeket.

 

PayPal – a kriptovilág újonca

Októberben látott napvilágot a hír, amit már előtte is sokan pletykáltak, a PayPal is belép a kripto piacra. Ha egy ilyen nagy és komoly pénzügyi szolgáltatással foglalkozó cég veszi fel kínálatába a kriptovaluákat, annak komoly hatása van a technológia elfogadottságára. Az már csak a hab volt a tortán, hogy nem csak tárolni lehet nálunk a pénzt, hanem a cég 26 millió partnerénél el is lehet költeni azt. Ez természetesen nem csak a Bitcoin árfolyamára, hanem a cég részvényeiére is jó hatással volt. A jövő évtől pedig mind a 300 millió PayPal felhasználó kereskedni is fog tudni majd a kriptovalutákkal.

 

Az amerikai számvevőszék is zöld utat ad a kriptonak

A kriptovaluták elfogadottságának terjedését jelentősen hátráltatta, hogy a kormányok és a bankok vonakodtak (vonakodnak) annak elismerésétől. Éppen ezért volt nagy dolog, amikor a nyáron az amerikai bankfelügyeleti funkciókat ellátó hivatal, azaz a ,,The Office of the Comptroller of the Currency”, hivatalosan is zöld utat adott a kirptonak. Engedélyezte, hogy a megfelelő KYC standardoknak megfelelve a bankok és pénzintézetek kriptovalutákat is kínáljanak az ügyfeleknek.

Bitcoin és kriptovaluta konzultáció szalag I Cryptofalka

 

Wall Street is nyit a kripto felé

Talán összefüggésben az előző hírrel vagy éppen a növekvő intézményi érdeklődésnek köszönhető, de decemberben újabb kriptobarát hír pörgette a már javában zajló bika piacot. Ekkor vált hivatalossá, hogy 2021-től Wall Street is nyit a kriptovilág és a digitális eszközök felé. A jövő évtől kezdve az S&P Dow Jones indexek mellett kripto indexeket is közzétesznek. Az még nem tisztázott, hogy mely valutákat fogja tartalmazni az index, de mivel nagyságrendileg 550 valutát fog tartalmazni, így valószínűleg a legnagyobbak mind közte lesznek. Ez is fontos mérföldkő az intézményi elfogadottság erősítésére.

Kriptovilág 2020-ban I Cryptofalka

 

JPMorgan és a JPM coin

2019 februárjában jelentette be a bank óriás JPMorgan először, hogy saját kriptovalutát tervez létrehozni költségeinek csökkentésére. Végül idén októberre valósult meg a projekt és létrejött a JPM coin, ami egy dollár fedezetű stabil valuta. Az már most látszik, hogy a JPM coin több száz millió dollárnyi pénzt takarít meg a globális méretű banki hálózatnak. Valószínűleg magára a kriptopiacra nem lesz túl nagy hatással a koin mivel azt egyelőre csak a JPMorgan zárt hálózatán belül használják. Az viszont biztos, hogy forgalom alapján az egyik legszélesebb körben használt kriptovalutáról beszélünk, aminek bevezetésére már a Goldman Sachs is jelentkezett december közepén.

 

COVID-19 – a kriptovilág legdrámaibb segítője

Végül de nem utolsó sorban az egész éves történéseknek váratlan és egyben szomorú csavart adott a világban dúló koronavírus járvány. Az biztos, hogy a járvány okozta gazdasági nehézségek következtében sokan eszmélhettek rá arra, hogy milyen törékeny is valójában a pénzügyi rendszer, ami körülvesz minket. És egyúttal új irányok felé is terelt sok kis és nagy befektetőt. Így jutottak el sokan a digitális pénzekhez, a blokklánchoz és ismerték meg a Bitcoint. A járvánnyal egészen más irányt vett az idén az életünk és az már áprilisban látható volt, hogy a nagy ,,bezártság” elvezet a digitális készségek fejlődéséhez és rájöhetünk, hogy nagyon sok olyan dolog van, amit otthonról is el lehet végezni. Többek között ilyen a pénzügyek kezelése és a digitális pénzekben rejlő nagyszerű lehetőségek felismerése. Az pedig egyre valószínűbbnek látszik, hogy a 2021-es év nem olyan lesz, mint amilyen 2018 volt a nagy roham után. Mindenesetre rövidesen kiderül.

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
  2. Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
  3. Kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2019/2020; Cryptofalka
  4. Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
  5. Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
  6. Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC -0.58% $61,421.68
Ethereum ETH -2.18% $2,947.53
BNB BNB -1.34% $535.57
Solana SOL -0.69% $133.22
XRP XRP -3.62% $0.4785
Dogecoin DOGE -3.04% $0.144
Cardano ADA -2.84% $0.4352
Litecoin LTC -3.24% $77.97
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!