
Ki fog győzni az 1 billió dolláros futamban? ETH vagy BTC?
Az Ethereum is rohamos tempóban halad affelé, hogy ő legyen az első nyilvános blokklánc, aminek az értéke meghaladja az 1 billió dollárt.
A hihetetlen 1 billió dolláros határ
Körülbelül két hónappal ezelőtt a PlaceHolder Capital-től Chris Burniske bejelentette, hogy az Ethereum és a Bitcoin versenyeznek egymással azért az első helyért, ahol az 1 billió dolláros kriptovaluták piaci korlátját az egyikük át fogja törni. Most ugyan úgy tűnik, hogy az Ethereum ebben a versenyben visszább esett, de ez a következő hónapokban nagyon gyorsan megváltozhat.
Az Ethereum hálózata napról-napra növekszik és ha ezt a növekedést az elmúlt hónapok trendejei szerint tartani tudja, akkor könnyen megeshet, hogy még az idén, ő lesz az első nyilvános blokklánc, amelyik eléri az 1 billió dolláros mérföldkövet.
A harmadik negyedévi DeFi-őrület jelentős lendületet adott ennek a tendenciának, mivel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az ETH hálózat több mint a kétszeresét bonyolítsa le mint a BTC napi tranzakcióinak száma. A Messari kriptovaluta-piaci adatplatform azt mutatja, hogy a BTC tranzakciók volumene 30 napos mozgóátlaga 3 milliárd dollár alatt van, míg az ETH feldolgozza a 7 milliárd dollárt is.
Legutóbb 2018-ban volt az Ethereumnak egy igen erős éve a Bitcoin ellenében. Abban az évben az Ethereum 500 millió dolláros tranzakciómennyiséget dolgozott fel, míg a Bitcoin ugyanebben az időszakban 849 millió dollárt.
A Bitcoin várhatóan ebben az évben 800 millió dollárt fog lebonyolítani. Ennek a mérföldkőnek az elérése esetén 2020 a második legerősebb év lesz 2018 után.
Az Ethereum és a Bitcoin összehasonlítása azonban csak közvetett módon megvalósítható. Ez annak az alapvető tényezőnek köszönhető, aminek az ETH volumenéhez van köze. A Bitcoin főként a BTC-n alapuló tranzakciókat képviseli. Az Ethereum viszont szabályozza a DeFi szektor volumenét is, mivel a DeFi tevékenységek jelentős része az Ethereum alapuló okos szerződéseken zajlik.
Messari azt jósolja, hogy a következő 12 hónap nagyon fontos szerepet fognak játszani a “kriptovalutás platformharcokban”. Ethereum szempontjából buktató jelenthetnek a jelenleg drága Ethereum díjak, amikre a konkurenciás blockchain platformok, minél előbb megoldást szeretnének találni és kínálni. Messari megjegyzi még, hogy a párhuzamos DeFi ökoszisztémák megjelenése meghatározó tényező lesz a tényleges eredmények szempontjából. Izgalmas futam elébe nézünk!
További ajánlott cikkeink:
- Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
- Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
- Kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2019/2020; Cryptofalka
- Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
- Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
- Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás
TÁMOGASD A CRYPTOFALKA MŰKÖDÉSÉT
Ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd biztosítani, hogy a Cryptofalka továbbra is a megszokott minőségi tartalmakat tudja nyújtani az olvasók számára, a következő linken tudod támogatni a munkánkat. Köszönjük! 👋
Donation: ➡️ LINK ⬅️
Oldalunk ellenőrzött Brave alkotó, így ha Brave böngészőt használsz BAT segítségével is tudod támogatni a munkánkat.
—————————————————————————————————————————————————–
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!