2020-ban jön a francia állami kriptovaluta ‼️
A Francia Bank 2020-ban elindítja a francia állami kriptovalutát a pénzügyi intézmények számára. Az első negyedévében megkezdik a digitális euro tesztelését
A Francia Központi Bank 2020-ban szeretné elindítani a francia állami kriptovalutát, a pénzügyi intézmények számára. François Villeroy de Galhau, a francia bank kormányzója bejelentette, hogy a bank 2020 első negyedévében megkezdi a digitális euro tesztelését.
Kína után Franciaország is elindítaná a francia állami kriptovalutát
Az elmúlt néhány évben egyre többet hallani az államok által fejlesztett, központi bankok által kibocsátott kriptovalutákról (CBDC). Korábban hallhattunk arról, hogy a kínai jegybank elnöke nyilatkozott a digitális yüanról és, hogy Kína vezetője is felgyorsítaná a blockchain adoptációt. Most Franciaország állt elő a francia állami kriptovaluta gondolatával. A hírt a Francia Bank is részben megerősítette egy Twitter posztban.
A központi bankok által fejlesztett CBDC kriptovaluták nagyban különböznek a ma ismert kriptovalutáktól és a Bitcointól! Ugyanis ezt egy központi bank fejleszti, ezért nem beszélhetünk decentralizált rendszerről. Viszont merít a kriptovaluták jó tulajdonságaiból, így a hagyományos rendszernél hatékonyabban használhatóak! Ilyen lesz a francia állami kriptovaluta is!
A francia állami kriptovaluta első körben nem a lakossági ügyfelekre fókuszál
A hírek szerint a digitális euro projekt kezdetben a magán pénzügyi szektor szereplőit célozza meg, és nem foglalja magába a lakossági fizetéseket. Villeroy megjegyezte, hogy a lakossági ügyfelek számára készülő digitális valutákat "különös figyelemmel kell megalkotni".
Amint azt Les Echos jelentette, a kezdeményezés célja a francia pénzügyi rendszer hatékonyságának növelése, illetve a valutákkal szemben támasztott bizalom javítása.
Forrás: https://cointelegraph.com/news/france-to-test-its-central-bank-digital-currency-in-q1-2020-official
További cél lehet a Libra megelőzése is
Ezenkívül a francia állami kriptovaluta projekt célja, hogy megerősítse Franciaország szuverenitását a digitális valuta magánjellegű kezdeményezéseivel szemben. Ilyen például a Facebook stabilkoinja a Libra is.
Villeroy álláspontja összhangban áll a francia pénzügyminiszter, Bruno Le Maire korábbi kijelentéseivel, is. Eszerint a szabályozók nem engedhetik meg, hogy a monetáris szuverenitással kapcsolatos aggodalmaik miatt a Libra elinduljon Európában. Egyes jelentések szerint Franciaország vezette a Libra elleni erőfeszítéseket Németország, Olaszország, Spanyolország és Hollandia mellett. A francia állami kriptovaluta már egy további lépés ebben az irányban.
Villeroy sürgeti Franciaországot, hogy váljon a világ első országává, amely központi bank által kibocsátott digitális valutát ad ki (CBDC)
Ezenkívül a francia állami kriptovaluta projekt célja, hogy megerősítse Franciaország szuverenitását a digitális valuta magánjellegű kezdeményezéseivel szemben. Ilyen például a Facebook stabilkoinja a Libra is
A Francia Bank elnöke hangsúlyozta, hogy Franciaországnak a világ első országává kell válnia, amely kiadja a CBDC-t, és példát mutat a többi joghatóság számára. Állította:
Úgy gondolom, hogy az érdeklődés csak egyre nő a központi bank által kibocsátott digitális valuták iránt. Aki pedig elsőnek fut be az megszerezheti az ezzel járó előnyöket akár globális szinten is.
Franciaország a blockchain technológia és a Bitcoin egyik legfontosabb állomása
2019. november végén a Francia Bank kormányzóhelyettese felszólított egy blockchain-alapú elszámolási és fizetési rendszer létrehozására Európában.
Franciaország egy új oktatási elemet szeretne bevezetni a középiskolák számára, aminek része lenne a Bitcoin és kriptovaluta oktatás is. Pörög a Bitcoin adoptáció Franciaországban, így szüksége is van rá az új generációnak. Ők ugyanis egy olyan új világba nőhetnek már fel, ami teljesen különbözik az általunk ismerttől. Franciaország nem csak a blockchainnek de a Bitcoinnak is alkalmazója. Október közepén a francia Keplerk újraindította szolgáltatását, amely több mint 5200 francia dohányüzletben teszi lehetővé a legnagyobb kriptovalutával történő fizetést.
Az eredeti cikk szerzője és a háttérkép tulajdonosa a cointelegraph.com oldal.
A BTCPay Server frissítést kér a forró tárcák kifosztása után. A legújabb kiadást használóktól nem kapott hiteles bejelentést hasonló pénzlopásról.
Tárca
A BTCPay Server fizetési rendszer régi verzióinál kriptót loptak
A Binance-ről milliárdok távoztak a kiutalások újraindítása után. A tőke más kriptotőzsdék felé is megindult.
Tőzsde
3,64 milliárd dollárnyi nettó kiáramlás a Binance-nél
A Garcia testvéreket több mint 8 millió dollárnyi kriptó elrablásáért ítélték el. A családot több mint kilenc órán át fegyverrel tartották fogva.
Blokklánc
Két testvért ítéltek el több mint 8 millió dolláros kriptorablásért
Az FBI a Binance 6,3 milliárd dolláros hackje után arra kéri a kriptoszolgáltatókat, hogy blokkolják a pénzmosáshoz használt címek tranzakcióit.
Blokklánc
Az FBI Észak-Koreához köti a Binance 6,3 milliárd dolláros hackjét
A Binance a felhasználói igények alapján állítja helyre a kiutalásokat a 6,3 milliárd dolláros lopás után. Elsőként a Bitcoin hálózatát nyitotta meg.
Tőzsde
A Binance újra enged BTC-t kiutalni a 6,3 milliárd dolláros lopás után
