100 millió dolláros lavina: Meme coinba fektet az Avalanche
Az Avalanche Foundation 100 millió dollárt fektet meme coinokba, és már nyilvános, hogy milyen szempontok szerint épül majd a portfólió.
Az Avalanche Foundation a múlt hónap végén jelentette be 100 millió dolláros Culture Catalyst programját, és most már az is nyilvános, hogy milyen kritériumok alapján döntik el, melyik tokenek kerülnek majd a portfólióba.
Az Avalanche kiáll a tisztességtelen piaci szereplőkkel szemben
A szűrési folyamat célja, hogy olyan projekteket találjanak, amelyek “stabilak, növekedési potenciállal rendelkeznek, és elkötelezettek a becsületes piaci gyakorlatok mellett."
E kissé homályos elvárásrendszer mellett konkrét szempont, hogy a projekt ne különítsen el tokeneket az alapítók számára, legyen legalább 2000 egyedi holder, illetve hogy a kibocsátott tokenek szabályozott mennyiségben kerüljenek a bálnákhoz - a száz legtöbb coinnal rendelkező tulajdonos a teljes kínálat maximum 60 százalékát birtokolhatja. Így kiküszöbölhető, hogy egy-egy nagyobb mértékű befektetéssel rendelkező piaci résztvevő befolyásolja az eszköz árfolyamát.
The Avalanche Foundation recognizes the importance of fostering and supporting community initiatives on Avalanche, including the creativity and culture of community coins.
— Avalanche 🔺 (@avax) January 23, 2024
The Foundation has reserved a portion of the Culture Catalyst program to include community coins, doing so…
Kikötés még, hogy a projektnek két héten keresztül legalább 100 000 dollár napi kereskedési volument kell elérnie két Avalanche DEX-en, és a projektnek legalább 200 000 dollár teljes likviditással kell rendelkeznie.
"Az alkalmassági kritériumok nyilvánosságra hozatalának célja, hogy ezáltal fogalmazzuk meg az Avalanche Foundation alapértékeit, és egyben iránymutatást nyújtsunk a közösségnek.” - nyilatkozta az Avalanche Foundation.
Mi is pontosan egy meme coin?
A meme coin egy gyűjtőfogalom, általában egy meme vagy a popkultúrában jól ismert jelenség köré épített token. Jellemzően vizuálisan jól felépített, erős marketing hátszéllel támogatott és bármiféle hasznosítást nélkülöző eszköz. Befektetés szempontjából kiemelten kockázatos, hiszen árfolyammozgásának hátterében nem lehet felfedezni racionális okokat.
Ennek ellenére legendás hozamokat lehetett elérni a múltban akár egy gyorsan lekereskedett tweet bejegyzéssel, influenszerek tanácsait követe vagy a puszta véletlen segítségével. A legismertebb meme coinok a Dogecoin, a Shiba Inu, a Bonk és a Pepe - jelenleg közel 18 milliárd dolláros összesített market cappel.
Új szereplő a piacon: a "közösségi coin" születése
A 100 millió dolláros memecoin befektetést sokan kritizálták: egy ekkora méretű befektetés egy erősen spekulatív eszköztípusba az erőforrások gyors elpazarlását eredményezheti. Az Avalanche Foundations megoldásul a “közösségi és kultúrális értékkel rendelkező, kapcsolódásra és elköteleződésre ösztönző” projektek besorolását kategorizálná át “közösségi coinokra” (community coins).
Az Avalanche Foundation a program részeként már befektetett némi tőkét pár közösségi tokenbe, azonban a pontos projektek nevét nem hozták nyilvánosságra.
"Az Avalanche Foundation több mint 90 millió dollár értékű, még be nem vetett erőforrással rendelkezik a jövőbeni kultúra katalizáló befektetésekre" - tették hozzá.
A program decemberi bejelentése után néhány AVAX alapú memetoken, mint például a Husky Avax (HUSKY), közel 60%-kal emelkedett egyetlen nap alatt, bár azóta lassan visszasorolt az eredeti ár közelébe.
A Bitcoin 74 762 dolláros mélypontja mellett nőtt a decemberi amerikai kamatemelés esélye, miután a munkaerőpiaci adatok felülmúlták a várakozást.
Bitcoin
A Bitcoin 74 762 dollárig esett a részvénypiaci emelkedés ellenére
Az Ethereum nyolc működési feltételhez kapcsolódó kockázat miatt frissítést halaszt: a gázelszámolás változása meglévő okos szerződésekben okozhat hibát.
Ethereum
Az Ethereum nyolc invariáns kockázata miatt halasztja a frissítést
A Binance támadói kiberbiztonsági becslés szerint már mintegy nyolc héttel a 6,3 milliárd dolláros lopás előtt bejutottak a tőzsde rendszereibe.
Blokklánc
Hetekkel a 6,3 milliárd dolláros hack előtt feltörhették a Binance-t
A SignalPlus mérnökének gépét hamis meghívóval törték fel. A 82 ezer dollár alatti kárt okozó támadás után a tőzsdék visszavonták a platform hozzáféréseit.
Blokklánc
82 ezer dollár alatti kárról számolt be a feltört SignalPlus kriptocég
A Zcash kivezeti elavult adatvédelmi rendszerét, miközben az NU7 frissítés háromszorosára gyorsítja a tranzakciók visszaigazolását.
Altcoin
A Zcash frissítése 16 millió dollárt fagyaszthat be