
Dokumentumfilmet kap a OneCoin Ponzi-séma
A kripto kezdeti időszakának egyik legnagyobb Ponzi-sémája hamarosan a képernyőre kerül egy dokumentumfilm formájában.
Ignatova, az önjelölt Crypto Queen
A Sky Germany, a brit Channel 4 és a Fremantle együttműködve dokumentumfilm-sorozatot hoznak létre a OneCoin Ponzi-sémáról. A dokumentumfilm egy háromrészes sorozat formájában készül majd, amelynek célja, hogy feltárja a Dr. Ruja Ignatova csalása mögött húzódó részleteket. Soha nem hallott perspektívákat ismerhetnek meg a nézők arról, hogy az önjelölt Crypto Queen miként verte át a gyanútlan befektetőket a hamis OneCoin projekt ötletével.
A Tondowski Films és a DARE Pictures által készített dokumentumfilmet, amelyet több országban forgattak, mélyre menő interjúkat tartalmaz az érintett felekkel, köztük biztonsági szakértőkkel, becsapott befektetőkkel és volt OneCoin alkalmazottakkal. A sorozatban különleges vendégszereplők is lesznek, mint például Timothy Curry, a OneCoin korai kritikusa és Jonathan Levy, a befektetők pénzének visszaszerzésében segédkező ügyvéd.
bitcoinist.com
A dokumentumfilm a „Crypto Queen” címet viseli majd, amely már megjelenése előtt elkezdte gyűjteni a dicsérő kritikákat. „Azonnal vonzott minket ez az ambiciózus fordulat a valódi krimi műfajban, amely a közelmúlt történetének egyik legnagyobb csalásának eseményeit követi” – mondta Polly Scates, a Channel 4 beszerzési menedzsere.
A Crypto Queen-t a legendás filmrendező, Rudolf Herzog rendezi, míg a forgatókönyv elkészítésében Raid Sabbah működött közre. A Tondowski Films egy nyilatkozatában örömmel jelentette be, hogy „egy nagyszerű kreatív csapatot állított össze, hogy ezt a lenyűgöző és releváns történetet a globális közönség elé tárja”.
A OneCoin csalás dióhéjban
2014-ben Ignatova létrehozta a OneCoin-t, a kriptovaluták következő nagyjaként bemutatva. A csalás az Ignatova által alkalmazott lenyűgöző marketing erőfeszítéseknek köszönhetően felkeltette a befektetők figyelmét.
A program csúcspontján Ignatova befektetőket látott vendégül a Wembley Stadionban, valamint pompás partikat és vacsorákat rendezett több kontinensen. Mindez azt eredményezte, hogy a befektetők több mint 4 milliárd dollárt veszítettek a program miatt. A dokumentumfilm többek között ezekre, s minden olyan fontos mozzanatra szeretne rávilágítani, amely fontos lehet a történet szempontjából.
loopymagazine.com
A buborék 2017 októberében kipukkadt, miután Ignatova a befektetők pénzével eltűnt a levegőben. Utoljára az athéni repülőtéren látták, de csak testvérét, Konstantin Ignatovát tudták letartóztatni, aki később bűnösnek is vallotta magát pénzmosás vádjában. Hatalmas hajtóvadászatot indított az Észak-Rajna-Vesztfáliai Állami Bűnügyi Rendőrség (LKA-NRW) és a Szövetségi Bűnügyi Rendőrség (BKA). Az Interpol emellett 5000 eurós pénzbeli jutalmat is felajánlott Ignatova letartóztatásához vezető információkért cserébe.
Összefoglalva
Ahogy az eddig megismert filmek, úgy a Crypto Queen által is minden bizonnyal egy rendkívül izgalmas történetnek válhatunk majd részeseivé. S bár ez részben szomorú gondolat, mégis biztosak lehetünk abban, hogy fognak még készülni kriptocsalásokkal foglalkozó filmek a jövőben is. Mindenképp hasznos lehet megnézni ezeket, hiszen nemcsak érdekesek, de segíthetnek is abban, hogy jobban ki tudjuk szűrni a csalásokat.
Ahogy az élet szinte minden területén, úgy a kriptovaluták világában is bőven akadnak csalók és szélhámosok, akikkel vigyázni kell. Így hát ezúttal sem felejthető el a DYOR-elv: mindig járjunk utána alaposan mi magunk a számunkra szimpatikus projektnek, mielőtt befektetnénk!
További ajánlott cikkeink:
- Aktuális Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok, coin elemzések
- Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
- Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
- Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2022
- Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
- Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
- Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

Technikai elemzések szerint az ETH akár 65%-os emelkedést is elérhet júniusig, miközben az intézményi érdeklődés, egyre erősebbé válik.

Arthur Hayes szerint áprilisban megindulhat a Bitcoin emelkedése. Íme pár token, amikkel a befektetők alkalmazkodhatnak a piaci trendekhez.

A kriptokereskedők gyakran figyelik az Nvidia részvényárfolyamát, azonban annak mozgása nem mindig mutatott korrelációt az AI kriptopiac alakulásával.

Egy kriptoipari vezető szerint azok a Bitcoin-hívők, akik még mindig a lakossági befektetők megjelenésére várnak, nem veszik észre a nyilvánvalót.