Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
A Wonderland rámutat a DAO projektek törékenységére

A Wonderland rámutat a DAO projektek törékenységére

A Wonderland botrány miatt ismét a figyelem középpontjába került a DAO projektek nem éppen decentralizált jellege. A Wonderland protokoll a DeFi világ népszerű beszédtémájává vált miután kiderült, hogy az egyik társalapító büntetett előéletű és számos csalás köthető a nevéhez.

 

Napvilágra került a Wonderland alapítójának valódi személyazonossága

Január 27-én a magát on-chain deketívnek aposztrofáló DeFi elemző, zachxbt felfedte, hogy a Wonderland egyik eddig névtelen társalapítója történetesen egy megszűnt kanadai kriptotőzsde, a QuadrigaCX társalapítója volt. Michael Patryn, aki Sifu néven tevékenykedett a projekten, akkor került reflektorfénybe, mikor társa, Gerald Cotten a QuadrigaCX tőzsde társalapítója elhunyt.

Cotten halála után az állították ő volt az egyetlen, aki ismerte a titkos kulcsokat és hozzáférhetett a tőzsdén lévő kintlévőségekhez. Halálát követően 169 millió dollár értékű felhasználói pénzeszköz veszett el, visszavonhatatlanul. Az incidens végül pereskedési hullámhoz vezetett, a tőzsde felhasználói megpróbálták visszaszerezni pénzüket. A közösség több tagja szerint Cotten megrendezhette saját halálát, így elmenekülhetett az ellopott kriptókkal.

 

Ki is valójában Sifu?

Zachxbt egy sor tweetben azt állította, hogy Patryn számos bűncselekmény elkövetője volt és a QuadrigaCX előtt segített egy „shadowcrew” nevű személyazonosság-lopási hálózatot, amit később ő maga el is ismert. 

A Bloomberg hírpotál kaliforniai bírósági nyilvántartásokra hivatkozó jelentése szerint Michael Patrynt korábban 18 hónap börtönbüntetésre ítéltek egy hitelkártyacsaló hálózat működtetéséért. Ezen kívül három különböző büntetőügyben betöréses lopást, nagy értékű lopást és számítógépes csalást is beismert.

A twitter detektív a Wonderland társalapítójának, Daniele Sestagallinak is megkérdőjelezte szándékait és kérdőre vonta, hogy miért egy elítélt csalóra bízta befektetők milliárdjait valamint a treasury (DAO kincstára) irányítását.

https://twitter.com/zachxbt/status/1486591682728673282

wonderland TIME DAO I Cryptofalka Forrás: news.bitcoin.com

 

Hogyan tovább?

Miután kiderült az addig névtelen pénzügyi vezető valódi személyazonossága, Sestagalli is előállt a saját verziójával. Azt állította, hogy alig egy hónappal ezelőtt jutott tudomására Sifu valódi személyazonossága, de nem ítélte el őt a  múltja miatt. Sestagalli tisztázása azonban túl későinek bizonyult és a közösség úgy döntött, hogy szavazásra bocsátja Sifu eltávolítását. Ez elsöprő többséggel meg is történt.

A kincstár vezetőjének eltávolítása után Sestagalli úgy döntött, hogy átadja azt a közösségnek és végül leállítja a projektet. A javaslat megosztotta a szavazókat, 55% ellene és 45% mellette szavazott. Ettől függetlenül az alapító leállította a projektet addig, amíg jobb megoldás nem születik.

Közvetlenül a Wonderland-ből való elbocsátása után Sifu három különböző csomagban 3000 Ether-t küldött a Tornado Cash nevű coin mixernek. Bár azt állította, hogy ez a saját vagyona volt, a közösség tagjai szkeptikusak voltak efelől. Az egyik felhasználó rámutatott, hogy egy Sifuhoz köthető tárcára közel 400 millió dollárnyi utalás érkezett mindössze egy hónap alatt. Miután a pénzmozgások nyilvánosságra kerültek, 200 millió dollárt mozdítottak el ugyanabból a tárcából.

https://twitter.com/Zappyb0i/status/1486613129815642112?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1486613129815642112%7Ctwgr%5E%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fcointelegraph.com%2Fnews%2Fwonderland-s-treasury-saga-exposes-the-fragility-of-dao-projects-today

Sestagalli úgy véli, hogy a közösség erős és a projekt tovább tud lépni. Az utolsó tweetjében, amelyben foglalkozott az üggyel, azt írta:

"Szorosabban együtt működöm a Wonderland és a WAGMI közösségi moderátorainkkal és támogatóinkkal, hogy a kommunikáció és az információáramlás gördülékenyebb legyen. Közösségként folytatjuk és együtt fogunk kilépni a FUD-ból. Rövidesen itt az új javaslat ;)."

Itt követhető a szavazás és a további javaslatok a Wonderland jövőjéről.

Wonderland DAO Time I Cryptofalka Forrás: newstextarea.com

 

Szóval, hogy is jutott ide a Wonderland?

A DAO egy autonóm szervezet, amelyet szoftverek, intelligens szerződések és közösségi szavazások segítségével működtetnek, lehetővé téve azt, hogy egy központi szerv vezetése nélkül operáljanak. Ám a Wonderland decentralizált autonóm szervezete (DAO) nem volt annyira decentralizált, mint azt sokan gondolták.

Bár ideális esetben egy DAO-nak mentesnek kellene lennie az egyéni vagy szervezeti irányítástól, a Wonderland esete úgy tűnik ennek ellenkezőjét bizonyította és rávilágított arra, hogy egyetlen személy is hozhat döntéseket több ezer közösségi tag nevében.

Magyarország legnagyobb NFT közössége csatlakozás

Az ilyen bizalomvesztések nem tesznek jót az iparágnak. Az alapító egy elítélt bűnözőre bízta a közösség pénzének kezelését. Sestagalli először azt állította, hogy tisztában volt Patryn személyazonosságával és úgy döntött, hogy a közösség tájékoztatása nélkül folytatja. Majd miután a leváltására vonatkozó szavazási javaslatot elfogadták, megpróbált elhatárolódni a büntetett előéletű társalapítótól:

https://twitter.com/danielesesta/status/1487826205797752834

 

Mit csinálhatnának jobban a DAO-k?

Ahhoz, hogy a DAO-k valóban autonómmá váljanak, a decentralizációt fokozatosan kell bevezetni. Az alapértékek fenntartásához azonban bizonyos szintű ellenőrzésre is szükség van. A legtöbb sikeres DAO különböző kapuőr-mechanizmusokat alkalmaz és az ötletek, elgondolások több fázison mennek keresztül, mielőtt elfogadják őket. Mivel egy decentralizált ökoszisztémáról van szó, a core team-nek (magcsapat) nincs beleszólása abba, hogy ki csatlakozhat a közösséghez. Így érthető részükről az aggodalom, hogy mennyire bízhatnak meg a közösségben. Ezt azonban nem szabadna ürügyként használni arra, hogy az ökoszisztémát centralizáltabbá tegyék.

 

DAO network Wonderland I Cryptofalka Forrás: ledger.com

 

A DAO-knak közösség által vezéreltnek kellene lenniük. Tehát ahhoz, hogy a valódi autonóm kormányzás sikeres legyen, a core teamnek minimálisan kell ellenőrzést gyakorolnia: Kizárólagos döntéshozók helyett kapuőrként kellene működniük. Ideális esetben a DAO-k autonóm irányításúak, még egy vállalat vagy cég irányítása emberi kapcsolatokat, együttműködéseket igényel. Az emberi interakciót nem lehet programozni. Itt léphetnek be a kapuőrök vagy a magcsapat a közösséggel együtt, hogy megoldjanak bizonyos kérdéseket, amelyeket nem lehet automatizálni.

A DAO-k feltételezett decentralizációjáról és a Wonderland-sagáról beszélve Burnt Banksy, a DeFi platform Burnt Finance alapítója így nyilatkozott:

"A kriptoiparban általában mindenki vásárra viszi a bőrét, így néha az a legjobb, hogy a legrosszabb szándékot feltételezzük, ameddig az ellenkezője be nem bizonyosodik - ami a projektek esetében sokféleképpen megtörténhet. Ilyen a biztonság komolyan vétele, több aláírást tartalmazó tárcák vagy az admin funkciók időzárának bevezetése. Névtelennek lenni azért, hogy valami nagyobbat építsünk, mint mi magunk, az egy dolog, de a névtelenséget bűncselekmények elkövetésére felhasználni, az elfogadhatatlan."

 

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
  2. Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
  3. Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
  4. Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
  5. Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
  6. Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC 2.03% $39,444.21
Ethereum ETH 3.47% $2,159.94
BNB BNB 0.63% $229.77
XRP XRP 1.38% $0.6202
Solana SOL 6.72% $63.91
Cardano ADA 3.99% $0.3987
Dogecoin DOGE 2.91% $0.08616
Litecoin LTC 1.20% $72.34
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!