
A Binance kilép a kriptotérből
A növekvő szabályozói ellenőrzés nyomán a Binance más gazdasági ágazatban működő hagyományos vállalatok felvásárlásával igyekszik sokféle bevételi forrásra szert tenni, és tovább növelni a kripto elfogadottságát.
Kilép a Binance a kriptotérből
A Binance a Financial Times beszámolója szerint a kriptopénzeken kívüli vállalatok felvásárlásával kívánja diverzifikálni üzleti érdekeltségeit.
“Minden gazdasági szektorban egy-két célpontot szeretnénk azonosítani majd ott befektetni, és megpróbáljuk őket bevonni a kriptóba” – mondta a cég vezérigazgatója, Changpeng Zhao, akit 5,3 millió Twitter-követője CZ-ként ismer.
A Binance, amely már most is a világ legnagyobb kriptotőzsdéje, a hagyományos piacokon működő vállalatokat igyekszik bevonni a piacra, hogy tovább növelje a kriptotőzsde széles körű elterjedését és diverzifikálja saját üzleti tevékenységét.
Az interjúban CZ azzal folytatta, hogy a hagyományos vállalatok esetében a kripto elfogadottsága nyomást gyakorolhat a kevésbé progresszív szereplőkre és növeli az általános piaci versenyt. A bejelentés nem sokkal azután történt, hogy a Binance február elején monumentális, 200 millió dollárt fektetett be a Forbes kiadóba. Ez a lépés a vállalatot a Forbes egyik legnagyobb tulajdonosává tette.
#Binance is taking a $200 million stake in @Forbes.
“This is the first step into a marketplace that has really high potential when it comes to adoption of Web 3.0 based tools”https://t.co/mDIRMHC4dT
— Binance (@binance) February 10, 2022
A CZ által elkezdett út is bizonyítja a kriptopénz-iparág növekvő erejét. A Binance becsült értéke mintegy 300 milliárd dollárra nőtt, és Changpeng Zhao pedig jelenleg a világ 11. leggazdagabb embere.

Forrás: binance.com
A Binance nem tétlenkedik
Míg más kriptotőzsdék korábban már kitették logóikat stadionokra és ellopták a show-t a Super Bowl-on a nagy futballsztárok elől, a Binance részéről egy ilyen jelentős részesedés megszerzése e nagy múltú médiavállalatban jelzi, hogy komoly szereplő lett a felvásárlások és befektetések terén.
A vállalat már korábban is próbálkozott a közvetlen alaptevékenységén kívül eső eszközök és vállalatok megvásárlásával: 2020 áprilisában megvásárolta a CoinMarketCap weboldalt, és 2021. december végén többségi részesedést vásárolt a Swipe kártyafizetési szolgáltató óriáscégben. A bevételek diverzifikálása szempontjából bölcs lépésnek tűnik a digitális eszközökön kívüli hagyományos vállalkozások felkarolása, amelyek 90%-a jelenleg a tőzsdén fizetett kereskedési díjakból származik CZ szerint.
A Binance kriptopénzeken túli ambícióiról szóló hírek akkor érkeznek, amikor a tőzsde világszerte egyre nagyobb ellenőrzés alá kerül a szabályozó hatóságok részéről.
Március elején egyesült királyságbeli Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (Financial Conduct Authority – FCA) hozta nyilvánosságra a Binance házon belüli kártyás fizetési szolgáltatásai, a Bifinity és az Eqonex befektetési cég közötti stratégiai partnerségről szóló aggodalmait. Egy 36 millió dolláros átváltható kölcsönt nyújtottak a vállalatok termékeinek bővítésére, beleértve a jelenleg FCA-regisztrált Digivaultot is.
A tranzakció eredményeként az FCA szerint “a Binance csoporthoz tartozó magánszemélyek és szervezetek a pénzmosási rendeletek értelmében a Digivault haszonhúzóivá válhattak“, ami a Digivault számára potenciális szabályozási problémákat sejtet.
We are aware of recent statements made by Eqonex Limited and the Binance Group confirming that an entity called Bifinity will advance a US$36 million convertible loan to EQONEX. https://t.co/EV7keSHRpa
— Financial Conduct Authority (@TheFCA) March 7, 2022
A kriptotőzsde a Bloomberg szerint tárgyalásokat folytat a dubaji működési engedély megszerzéséről is. Mindez akkor történik, amikor az Egyesült Arab Emírségek folytatja azon törekvését, hogy a digitális eszközök oázisává váljon a Közel-Keleten.
További ajánlott cikkeink:
- Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
- Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
- Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
- Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
- Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
- Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás
TÁMOGASD A CRYPTOFALKA MŰKÖDÉSÉT
Ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd biztosítani, hogy a Cryptofalka továbbra is a megszokott minőségi tartalmakat tudja nyújtani az olvasók számára, a következő linken tudod támogatni a munkánkat. Köszönjük! 👋
Donation: ➡️ LINK ⬅️
Oldalunk ellenőrzött Brave alkotó, így ha Brave böngészőt használsz BAT segítségével is tudod támogatni a munkánkat.
—————————————————————————————————————————————————–
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!