Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
Bitcoin vásárlása után a MicroStrategy részvényei 113%-kal emelkedtek

Bitcoin vásárlása után a MicroStrategy részvényei 113%-kal emelkedtek

Annak ellenére, hogy a Citigroup leminősítette a MicroStrategy vállalatát, a Bitcoinnak köszönhetően a cég részvényei 113%-kal emelkedtek.

A MicroStrategy egy üzleti intelligenciával foglalkozó vállalatelemzési cég, melyet a világ legismertebb márkái használnak üzletfejlesztésre. A vállalat a múlt év közepétől jelentősen növelte a Bitcoin kitettségét. Augusztusban, szeptemberben, decemberben és januárban is nagyobb mennyiségű BTC-t vásároltak befektetés gyanánt. A vezetőnek abból lett elege, hogy az éves 8-10% infláció hatására "elolvad" a vállalat tőkéjének az értéke.

 

Kitűnően időzített a MicroStrategy, a Citigroup mégis leminősítette

2020 december 8-án a Citigroup, a világ egyik legnagyobb bankja leminősítette a MicroStrategy (MSTR) részvényeit. Azóta a részvényállomány 113,27%-kal ér többet. 289 dollárról 617 dollárra emelkedett egy részvény ára, a vállalat kitűnően időzített Bitcoin befektetésének köszönhetően.

Microstrategy vs BTC vs NASDAQ I Cryptofalka Forrás: https://cointelegraph.com/

Ugyanebben az időszakban a Citigroup részvényei 58,36 dollárról 57,99 dollárra csökkent. Ez 0,63%-os csökkenés. 

 

Miért teljesített ilyen jól a MicroStrategy (MSTR) részvénye?

A MicroStrategy a vállalati tőkéje nagy részét Bitcoinba fektette tavaly, így a BTC vállalati tartalékeszköz lett. Jelenleg ez a legnagyobb vállalat, amelyik kriptovalutába fektette tartalékait. Több, mint 70 ezer Bitcoinnal rendelkezik, ami mai áron nagyjából 2,4 milliárd dollárt ér.

Egy MicroStrategy által kiadott hivatalos közleményben a cég kijelentette, hogy kötvénykiadással újabb Bitcoin befektetésre készül. Állítólag ez az állítás késztette a Citigroup-ot a cég leminősítésére.

MicroStrategy Bitcoin vásárlás I Cryptofalka

A Microstrategy bankjegyek értékesítéséből származó nettó bevételt a kincstári tartalékpolitikájának megfelelően Bitcoinba kívánja fektetni, míg a működő tőkeszükségletet és egyéb általános vállalati célokat nem ismerik fel. - áll a közleményben

Abban az időben a Citigroup elemzője, Tyler Radke eladási minősítést határozott meg az MSTR részvényekre. Elismerte, hogy a MicroStrategy Bitcoin befektetésének megtérülése ‘lenyűgöző’ volt, de szerinte a piac túlárazza a cég alaptevékenységét.

2020 augusztusa óta az MSTR Bitcoinos befektetése 20 millió dollárt hozott (26 dollár/részvény vagy +20% részvényérték). A jelenlegi részvényárfolyam elemzés azt sugallja, hogy a piac sokkal optimálisabb értékelési forgatókönyv alapján árazza az alaptevékenységet a Bitcoin esetében. - áll a Citigroup jelentésében

2020 decembere óta a Bitcoin árfolyama rég nem látott rallyt mutatott. A MicroStrategy alaptevékenységével szembeni szkepticizmusnak van némi alapja. A Bitcoin ára a decemberi 18300 dolláros árról 42 ezer dollárra emelkedett, felülmúlva a legtöbb eszközt mind a forexen mind a kriptovaluta tőzsdéken.

Bitcoin és kriptovaluta konzultáció szalag I Cryptofalka

 

Mi lesz ezután?

A MicroStrategy továbbra is erős vállakozás, mindaddig míg a Bitcoin árfolyama tartja a jelenlegi szintet vagy tovább növekszik, minden bizonnyal pozitív hatással lesz az MSTR részvényárfolyamokra. Michael Saylor, a MicroStrategy vezérigazgatója továbbra is teljes mértékben bízik a vállalat pozíciójában. 2020-as negyedik negyedéves pénzügyi eredményeiben ezt írta:

A továbbiakban is azt tervezzük, hogy megtartjuk a Bitcoinunkat, és további cast flow-kat fektetünk a legnagyobb kriptovalutába. Ezen kívűl különféle megközelítéseket fogunk vizsgálni további Bitcoin megszerzésére, az általános vállalati stratégia részeként.

Egyértelmű, hogy a mostani bika piac más, mint amit 2017-ben láthattunk. Akkor ugyanis főleg a lakossági befektetők pörgették az árfolyamot, jelenleg pedig sokszor az intézményi befektetők azok, akik szeretnének nem kimaradni ebből az új technológiából. Ők pedig aztán tényleg igazán nagy tőkével rendelkeznek.

Microstrategy Bitcoin készlet I Cryptofalka

Microstrategy Bitcoin készlet I Cryptofalka

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
  2. Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
  3. Kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2019/2020; Cryptofalka
  4. Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
  5. Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
  6. Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC -0.79% $69,928.64
Ethereum ETH -1.27% $3,527.66
BNB BNB 3.10% $609.4
Solana SOL -1.73% $184.34
XRP XRP -1.72% $0.6118
Dogecoin DOGE 5.79% $0.2113
Cardano ADA -1.71% $0.6394
Litecoin LTC -2.82% $93.6
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!