Dél-Korea is vizsgálja a nemzeti digitális valuta lehetőségeit
A Bank of Korea, egy hat fős szakértői csoportja vizsgálja ki egy központi bank által kibocsjájtott nemzeti digitális valuta (CBDC) lehetőségeit. 🧐
Kína után Dél-Korea is nemzeti digitális valuta fejlesztésén gondolkodik
A mai napon a Dél-Koreai Központi Bank (BOK - Bank of Korea) közölte, hogy egy hat fős szakértőkből álló jogi tanácsadó csoportot hozott létre. A csoport célja, hogy egy CBDC, azaz egy központi bank által kibocsátott nemzeti digitális valuta esetleges jogi következményeit vizsgálják. A szakértők között található három professzor, két jogász és egy BOK hivatalnok. A tervek szerint a munka 2021 májusáig fog tartani, ami idővel még rugalmasan változhat.
Korábban már láthattunk ehhez hasonló vizsgálatról híreket, ugyanis áprilisban a Központi Bank egy 22 hónapos kísérleti periódust indított, ahol a nemzeti digitális valuta bevezetésének logisztikai aspektusait vizsgálták. Akkor kiderült az is, hogy egyelőre nem érzik sürgetőnek egy CBDC bevezetését, de amikor ilyen irányú fordulatot vesz majd a pénzügyi fejlődés, akkor már készen akarnak állni egy digitális Wonra.
Nemzeti digitális valuta harc: Jüan kontra won⚔️
Dél-Korea sem kivétel abból a szempontból, hogy egyre növekszik a kriptovaluták elfogadottsága. Egy mostani Yonhap (dél-koreai hírügynökség) cikk alapján az látszik, hogy a helyi üzletek nem csak a hazai, de még a külföldi központi bankok kriptovalutáit is elfogadnák.
Korea gazdasága szorosan összefügg a kínaival. A helyi, koreai eladók egyértelműen meglovagolnák az új, kínai kriptovaluta, a digitális Jüan megjelenésével kapcsolatos előnyöket. Erre azonban addig semmiképpen sincsen lehetőségük, amíg a koronavírus miatti kínai-koreai utazási tiltások érvényben vannak. Itt leginkább a nagy számú, Koreába látogató kínai túristára gondolnak.
Glenn Woo, a Ledger Vault (kriptovaluta wallet kezelő megoldás) ázsiai-csendes óceáni területekért felelős vezetője szerint, a kínai államilag támogatott nemzeti digitális valuta lesz az első sikeresen elindított CBDC a világon.
További ajánlott cikkeink:
- Mi a Bitcoin, blockchain technológia vagy a kriptovaluta kereskedés?
- Eljött a nap, amikor az olaj ára olcsóbb lett, mint a vízé
- Starbucks és McDonalds teszteli a kínai digitális yüant
- Komoly módosítások a Facebook Libra kriptovalutájánál
- Blockchain technológia, már a Telsa és a BMW is használja
- A Huawei fogja segíteni a kínai blockchain adoptációt
- CryptoFalka kriptovaluta kereskedés kisokos
A Trezor 128 karakteres extra jelszavához frissített eszközszoftver kell a Suite alkalmazásban. Régi firmware-rel a korábbi korlát marad érvényben.
Tárca
A Trezor kriptotárcáin 128 karakterre nőtt az extra jelszó korlátja
Egy Ethereumon történt blokkcsere miatt tíz láncon leállt a THORChain, így a Binance-ből ellopott mintegy 6,3 milliárd dollár mosása is lassul.
DeFI
Leállt a THORChain csereplatform, ez fékezi a Binance hackereit
A BTCPay Server frissítést kér a forró tárcák kifosztása után. A legújabb kiadást használóktól nem kapott hiteles bejelentést hasonló pénzlopásról.
Tárca
A BTCPay Server fizetési rendszer régi verzióinál kriptót loptak
A Binance-ről milliárdok távoztak a kiutalások újraindítása után. A tőke más kriptotőzsdék felé is megindult.
Tőzsde
3,64 milliárd dollárnyi nettó kiáramlás a Binance-nél
A Garcia testvéreket több mint 8 millió dollárnyi kriptó elrablásáért ítélték el. A családot több mint kilenc órán át fegyverrel tartották fogva.
Blokklánc
Két testvért ítéltek el több mint 8 millió dolláros kriptorablásért
