Átprogramozzák a kínai ATM-eket a digitális jüan miatt
Bizonyos kínai bankok már lehetővé teszik azt, hogy ATM-ek segítségével az állampolgárok digitális jüanra váltsák át a készpénzüket.
A digitális jüan már nem a jövő, hanem a jelen
A digitális jüanra tett kínai törekvés egy újabb mérföldkőhöz érkezett. A novemberi hírek már arról szóltak, hogy Kínának meglehet 6-12 hónapon belül a CBDC-je, amit a lakosság és az üzleti érdekek is használhatnak majd. Ez egy évek óta tartó fejlesztés eredménye, amire mos úgy tűnik, a szigorú állam áldását adta. Talán a világon az első olyan ország lesz, amely hivatalos CBDC-vel (állami kriptovalutával) fog rendelkezni. Még Kanada van versenyben az első helyért.
Shenzhen régió kiválasztott fiókjainak ügyfelei, állítólag elkezdték megkapni a lottószerűen kiosztott egyfajta piros borítékokat. Az állam úgy döntött, hogy kioszt 3 millió dollár értékben 100.000 helyi polgárnak a CBDC-ből. A szerencsés állampolgárok a piros borítékban a digitális valutával kapcsolatos részleteket találják.
Felvértezik az ATM-eket digitális jüannal
Az ATM-ek átprogramozás után, a betétbe helyezést és kivonást okostelefon-alkalmazás segítségével lehet majd használni. Valószínűleg nem csak készpénzt lehet majd betenni, hanem a Kínában jól megszokott QR kód segítségével lehet majd utalni is.
A Kínai Mezőgazdasági Bank egyike az ország nagy négy állami tulajdonú bankjának. A négy bank együttesen ott van a világbankok élvonalában. Ez a bank a digitális jüan innovációs laboratóriumának vezetője.
Zou Hua, digitális jüan projekt vezetője elmondta, hogy az ATM átprogramozása egy első lépés, hogy a társadalmat a készpénz esetleges digitalizálása felé tereljék.
A Shenzen Daily beszámolója szerint a digitális jüan felgyorsult eseményei a bevezetésre utalnak. Decemberben a Kínai Népi bank volt kormányzója előrevetítette, hogy a digitális pénz idővel fel fogja váltani a fiat valutát, hozzátéve, hogy Kína óvatosabb megközelítést alkalmazott, miután tanúja volt a Facebook Diem (korábban Libra) projektjének globális visszaszorításának.
További ajánlott cikkeink:
- Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
- Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
- Kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2019/2020; Cryptofalka
- Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
- Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
- Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás
A londoni felsőbíróság kínai jog alapján vizsgálja, tulajdonosként igényt tarthatnak-e a károsultak a lefoglalt Bitcoinra. Az ítélet ellen fellebbeznek.
Bitcoin
Kínai jog alapján bírálják el a 61 ezer Bitcoinért folyó pert
Az Anthropic kutatói szerint a kisebb AI-modellek hónapokon belül önállóan terjedhetnek gyengén védett okoseszközökön, központi leállítási pont nélkül.
AI
Az Anthropic AI-cég önterjedő férgek veszélyére figyelmeztet
Egy ázsiai boltból vett Ledgerben kémmodul küldte tovább a seedet, a Coldcardnál a kulcsok voltak kitalálhatók. Megnézzük, kinek kell lépnie, és kinek nem.
Tárca
Melyik hardvertárca van most veszélyben, és mit tegyél?
Közvetlen Bitcoin fizetés Magyarországon kevés boltban működik, az alza.hu sem fogad már kriptót. Kriptokártyával vagy ajándékkártyával költhetsz kriptót.
Ismertető
Bitcoinos fizetés Magyarországon, hol lehetséges és mi működik?
A MediaMarkt eltávolította a Ledger tárcáit, miután egy vásárló két készülékben jogosulatlan kábeleket és mobilmodulokat talált. A gyártó vizsgálódik.
Tárca
A MediaMarkt eltávolította a Ledger tárcáit a kínálatából
