Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
Igazán bullish a Fidelity tanulmánya a Bitcoin befektetésről

Igazán bullish a Fidelity tanulmánya a Bitcoin befektetésről

A világ egyik legnagyobb vagyonkezelője a Fidelity készített egy tanulmányt, melyben a Bitcoin befektetések hatását vizsgálták a portfóliókra. Meglepő számokat hoztak ki. ⤵️

 

Akár a portfóliók 5%-át is célszerű lehet Bitcoinban tartani a Fidelity szerint

Valószínűleg a Fidelity megjelölt 5%-a igazán kevésnek tűnhet egy kriptovaluta fan számára, viszont fontos tisztán látni, hogy ezt a világ egyik legnagyobb vagyonkezelője állítja. Akiknél a stabilitás és biztonság talán még a profitoknál is fontosabb, illetve akik olyan hatalmas összegű befektetéseket kezelnek, amiket elképzelni is nehéz. A Fidelity a világ egyik legnagyobb vagyonkezelője, melyet 1946-ban alapítottak, jelenleg közel 3,3 billió dollárt kezelnek.

Az új tanulmányukban arra voltak kíváncsiak, hogy milyen hatása van a portfóliójukra, hogy ha minimális Bitcoin befektetéssel diverzifikálnak. Ebben pedig egyértelműen azt mutatták ki, hogy a befektetés kezelők egyértelműen növelhetik a portfólióik teljesítményét ha abba néhány % Bitcoint is allokálnak.

Fidelity Bitcoin befektetés I Cryptofalka Forrás: Fidelity Digital Assets

A Fidelity ábráján talán a jobb szélső 2015-2020-as oszlop grafikont, amit elég megvizsgálnunk. Ez annyit mutat, hogy milyen teljesítményt ér el a szimulált portfólió ha 0, 1, 2 vagy 3% Bitcoint tartalmaz. A zöld, legmagasabb oszlop diagram szemlélteti azt a portfóliót, ami 3% Bitcoint tartalmazott, látható, hogy ez érte el a legmagasabb teljesítményt.

Bitcoin és kriptovaluta konzultáció szalag I Cryptofalka

 

A Fidelity szerint további előny a Bitcoin alacsony korrelációja

A 2020-as közel sem normálisnak mondható évben azt láttuk, hogy a márciusi pánik hangulat során mind a részvény indexek, mind az arany és a Bitcoin is együtt zuhantak. Az ezután feltámadás szintén viszonylag párhuzamosan zajlott, vagyis a Bitcoin idén elég erősen korrelált a hagyományos befektetésekkel. 

A teljes történetét vizsgálva a Fidelity viszont arra a megállapításra jutott, hogy nagyon alacsony a Bitcoin korrelációja a hagyományos befektetésekkel. Ez pedig a megemelt profitok mellett extra előnyöket hordozhat a portfólió managerek számára. Ugyanis ezzel lehetővé teszik a kezelt portfóliók volatilitásának csökkentését anélkül, hogy a profitjukból kellene áldozniuk. A Fidelity szimulációi során azok a portfóliók, amelyek tartottak Bitcoint szintén profitálni tudtak a korrelációjából is. Ugyanakkor a jelentés elismeri, hogy ahogyan nő a Bitcoin elterjedése úgy növekedhet a jövőben a korrelációs értéke.

bitcoin befektetés 3

 

A Portfóliók átrendeződése igazán nagy számot hozott ki a Fidelity számításában

A Fidelity tanulmány azt is kifejti, hogy a lakossági befektetők kétségtelenül növelni fogják a Bitcoin befektetésük arányát az elkövetkező években. A befektetések arányának jövőbeli átrendeződésére pedig a következő számolás jött ki a vezető vagyonkezelőnek:

A vizsgált piac becsült értéke 13,4 billió dollár, ha ebből 5% átfolyik Bitcoinba akkor az 670 milliárd dollárt jelent. Ha pedig a kötvény piac 50,3 billió dolláros értékéből csupán 1%-ot fognak átcsoportosítani Bitcoinba, az még plusz 500 milliárd dollárt jelent. A Bitcoin jelenlegi 11 400 dolláros ár mellett számolt teljes piaci kapitalizációja csupán 211 milliárd dollár.

 

Ha szeretnél többet tanulni a Bitcoin, blokklánc és a tőzsde világából, olvasd el ingyenes E-bookunkat! 22 fejezet, 172 oldal, magyarul, teljesen ingyen! 🔥 LINK 

 

A jelentés szerint az egyre csökkenő kötvényhozamok tovább tolhatják az eszközkezelőket az alternatív befektetések felé. Számításuk szerint ha a legoptimistább előrejelzések valósulnának meg, a Bitcoin kapitalizációja 2 billió dollárra is nőhet. (Ez jelenleg durván 108 000 dolláros Bitcoin árat jelentene)

 

Square, MicroStrategy és a jövő

Természetesen a Fidelity Bitcoin befektetésekről alkotott tanulmányát és szimulációit nem szabad készpénznek venni! De jó képet ad arról, hogy mekkora asszimetrikus potenciál is van a Bitcoinban. Vagyis, hogy az egységnyi rizikóra vállalt potenciális profitban verhetetlen. Ezt egyre több befektető és intézményi befektető is kezdi felismerni. Korábban a legendás befektető, Paul Tudor Jones is azt javasolta, hogy célszerű néhány % Bitcoint tartani a portfóliókban.

Az elmúlt hetekben a Twitter CEO alternatív fizetési szolgáltatója a Square is 50 millió dollárban vásárolt Bitcoint befektetési célzattal.

https://twitter.com/jack/status/1314239421504393221?s=20

Ezelőtt pedig a Nasdaqon is listázott MicroStrategy CEO-ja a cég 500 milliós tartalékából 425 millióért Bitcoint vásárolt. Biztonságosabbnak gondolták, mint az inflációt választani. ➡️ Nyilatkozott a CEO, aki a vállalat pénzéből Bitcoint vásárolt

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
  2. Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
  3. Kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2019/2020; Cryptofalka
  4. Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
  5. Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
  6. Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC -0.42% $67,637.66
Ethereum ETH -1.41% $3,785.41
BNB BNB -0.49% $596.34
Solana SOL 0.55% $168.77
XRP XRP 0.31% $0.5294
Dogecoin DOGE 1.65% $0.1656
Cardano ADA 0.63% $0.458
Litecoin LTC 0.90% $83.62
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!