Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
A kínai digitális yüan már 300 millió dolláros forgalomnál tart 

A kínai digitális yüan már 300 millió dolláros forgalomnál tart 

Kína digitális yüan fizetőeszköze folyamatosan fejlődik, és az utóbbi hónapokban több bejelentést is tettek a programmal kapcsolatban. Több bank és egy népszerű telefongyártó cég is csatlakozott, ami még érdekesebbé teszi a jövőbeli fejleményeket. 

 

Digitális yüan a bank szektorban 

A kínai Central Bank elnöke több információt is megosztott az ország digitális fizetőeszközének előrehaladásáról. Yi Gang, a kínai People's Bank elnöke megosztotta, hogy több, mint 4 millió tranzakciót dolgoztak fel eddig. Ezeknek összértéke körülbelül 2 milliárd yüan (90 milliárd forint). Ezeket az adatokat a legutóbbi Fintech Week konferencián tette közzé Hong Kongban Nov. 2-án, nyilatkozta a Bloomberg.

Yi nyilatkozata alapján a digitális fizetőeszköz bevezetése gördülékenyen halad, és 4 új várossal bővítették a teszteléseket. A pandémiás időszak alatt megnőtt kereslet a digitális fizetőeszközökre, ami nagy kihívást jelent a központi banknak. A tisztviselő megjegyezte, hogy a fintech cégeknek kiemelt előnyük van a kereskedelmi bankokkal szemben a felhasználói bázisuk kiépítésében és az ezzel járó kockázatok kezelésében is.

A PBoC 2020 áprilisában indította el az első tesztidőszakot, kezdetben 4 jelentős városban: Shenzhen, Csengtu, Szucsou és Xiong'an. Ezt az utóbbi bejelentések alapján most már 9 városra bővítették.

Október elején a PBoC hivatalosan is bejelentette, hogy a digitális yüan tárcákon keresztül 162 millió dollárnyi tranzakciót folytattak le csak április és augusztus között.

 

Kezdeményezés a tech multiknál

A jelentős tech vállalatok már elkezdtek felkészülni a láthatóan elkerülhetetlen indulására a kínai digitális pénzeszköznek. A Huawei bejelentette, hogy a legújabb csúcskészülékük, a Mate40 már rendelkezni fog egy digitális pénztárcával kifejezetten ehhez a pénznemhez, mellyel a felhasználók akár offline is fizethetnek.

2019-ben a Huawei a Kínai Központi Bankkal (PBoC) is partnerséget kötött, bár ennek kevés részlete került nyilvánosságra. Ami biztos, hogy a Huawei is elkezdett nyitni a blockchain technológia felé. Például már 2018 áprilisában egy Hyperledger-re épülő blokklánc platformot is kifejlesztettek.

A kynai digitális yüant látva kicsit ketté szakadni látszik a világ ha blockchain adoptációról van szó. Úgy néz ki, hogy Kína valóban felismerte a technológiában rejlő hatalmas potenciált és mindent megtesz annak, hogy vezető legyen ebben az új világban.

Háttérkép forrása: link

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
  2. Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
  3. Kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2019/2020; Cryptofalka
  4. Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
  5. Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
  6. Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC -5.00% $67,444.07
Ethereum ETH -8.20% $3,250.8
BNB BNB -5.71% $588.9
Solana SOL -12.90% $153.13
XRP XRP -10.74% $0.5451
Dogecoin DOGE -13.26% $0.1722
Cardano ADA -13.56% $0.5081
Litecoin LTC -12.98% $85.7
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!