
Kriptobarát országok – szabályozási gyakorlatok Európában
A kritptovaluták elleni leggyakoribb érv, hogy használatuk, működésük szabályozatlan, ezért sok bizonytalanság és néha szélhámosság övezi őket. Ez biztosan számos magán és intézményi befektetőt tart távol a kriptovilágtól. Idővel várható azonban a szabályozottság feltételeinek kialakulása is, miközben a blokklánc mainstreammé válik. Mint minden folyamat elején, itt is vannak már jó példaként szolgáló úttörők. Ők elsők között láttak fantáziát az új technológiában és kezdték el a kriptovaluta használatának támogatását, valamint a hozzá kapcsolódó kriptobarát szabályrendszer kidolgozását.
Málta - a Kriptobarát sziget
Az európai jó gyakorlatok sorát valószínűleg Máltával érdemes kezdeni. Nem sok ország mondhatja el magáról, hogy olyan miniszterelnökkel rendelkezik, aki szerint a kriptovaluta, mint fizetőeszköz az ,,elkerülhetetlen jövőt” testesíti meg. Már 2018 előtt is a kriptovilág európai motorjának számított Málta, de 2018 július 4-én a parlament elfogadott három törvény (Digital Innovation Authority Act, Innovative Technological Arrangement and Services Act és a Virtual Financial Asset Act) tovább erősítette ezt a tényt. 10-15 év múlva visszatekintve jó eséllyel beszélhetünk majd a kripto szabályozás szempontjából történelmi jelentőségű törvényekről. A kedvezőbb szabályozás miatt olyan komoly tőzsdei cégek is áthelyezték vagy kibővítették itt működésüket, mint a Binance, Bittrex, Bitbay vagy a Zebpay.
Svájc - Kriptobarát-kriptobankár
Ha pénzügyi innovációról van szó, akkor Svájc sem maradhat ki az éllovasok közül. Itt alakult ki a kaliforniai Szilícium Völgy mintájára a ,,Crypto Valley”, azaz a Kripto Völgy. A történet 2015-ben indult egy Űrhajónak (The Spaceship) nevezett házban, ahol egy csapatnyi programozó dolgozott egy új projekten, amit Vitalik Buterin vezetett. Ez a projekt az Ethereum volt. Azóta több mint 700 blokklánccal foglalkozó vállalkozás működik a Kripto Völgy-ben, köszönhetően a kedvező szabályozásnak és az alacsony adóknak. Ahogy Dolf Mueller, a város polgármestere fogalmazott: ,,Tagadhatod vagy szembe nézhetsz vele. De a blokklánc technológia itt van, akár akarjuk, akár nem.” Zug város vezetése ezért inkább szembe néz vele és elfogadja azt. Ezenkívül a svájci vasút is elfogad bitcoint jegyvásárláskor és néhány banknál (Falcon Private Bank és Julius Baer) már utalni is lehet kriptovalutákat illetve át lehet váltani FIAT valutára.
Lichtenstein – Kriptobarát Hercegség
Málta mellett a Hercegség is azon kevés országok közé tartozik, ahol a kriptovalutának és a blokklánccal foglalkozó cégeknek rendezett jogi keretei vannak. 2019 május 7-én elfogadtak ugyanis egy új törvényt, amely a tokenek és virtuális token szolgáltatók szabályozását hivatott megoldani. A blokklánc törvény lehetővé tette, hogy bármilyen vagyontárgy (ingatlan, kötvény, részvény, egyéb) tokenizálható, digitalizálható legyen és ezáltal kriptotőzsdén is jegyezhetővé válik. A törvény ezeknek a digitális eszközöknek valamennyi részletét szabályozza.
Összefoglalás
Napjainkra egyre többen látják meg a fantáziát a blokklánc technológia különböző alkalmazásában. Ezúttal azt mutattuk be, hogy vannak olyan innovatív, nyitott vezetővel rendelkező államok, ahol már nekiláttak annak a munkának, ami még a világ többi része számára hátravan. Mint minden technológiai ötlet esetén itt sem lesz majd mindegy, hogy ki mikor száll be a versenybe. A jelenlegi élen állók minden bizonnyal meghatározzák a szabályozás jövőbeni alakulását is.
További ajánlott cikkeink:
- BITCOIN, KRIPTOVALUTA SZÓTÁR ÉS KISOKOS
- MIÉRT ÉRI MEG BITCOINNAL ÉS KRIPTOVALUTÁKKAL KERESKEDNI?
- PONTOS MATEMATIKAI MODELL A BITCOIN ÁR MEGHATÁROZÁSÁHOZ
- ÚJABB CSÚCSOKAT DÖNTÖGET A BITCOIN HASH RATE
- TETHER OLDOTTA MEG A PORNHUB ÉS A PAYPAL HARCÁT
- MIRE IS JÓ A BLOKKLÁNC? – ALKALMAZÁSI MEGOLDÁSOK A GYAKORLATBAN
- CRYPTOFALKA KRIPTOVALUTA KERESKEDÉS KISOKOS
- AZ ARANYNAK KÖSZÖNHETŐEN ENNYIT ÉRHET MAJD AKÁR EGY BITCOIN

Véleménye szerint a rendszer „egy kicsit el van rontva”, különösen a bejelentés és a listázás közötti rendkívül rövid időszak miatt.

Rekordméretű Ethereum felhalmozás történt: 883 millió dollár értékű ETH áramlott be egy nap alatt. Vajon ez egy új rali kezdete?

A memecoin piac 2025-ben is dübörög, és a teljes piaci kapitalizáció már meghaladja a 100 milliárd dollárt.

A CoinMarketCap szerint a listázott kriptovaluták száma több mint 11 millió, ami komoly aggodalmakat vet fel a piaci fenntarthatóság kapcsán.