Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
Az aranynak köszönhetően ennyit érhet majd akár egy Bitcoin

Az aranynak köszönhetően ennyit érhet majd akár egy Bitcoin

Január 3-án a Nexo CEO-ja Antoni Trenchev nyilatkozott, hogy szerinte miért fog az aranynak köszönhetően 2020 végére nagyjából 50 000 dollárt érni egy Bitcoin (BTC). 

 

A Nexo CEO-ja szerint az arany fogja a magasba lökni a Bitcoin (BTC) árát

Annak ellenére, hogy a Bitcoin (BTC) ára 2019 második félévében csökkenő trendet írt le, a vezető kriptovaluta értéke a duplájára emelkedett 2019-ben. 2019 első hónapjában 3500 dollárt, míg decemberben már közel 7000 dollárért adtak egy Bitcoint. Csupán két másik altcoin volt, akik felül tudták teljesíteni a BTC kiemelkedő mozgásait. Bizonyára nem mondjunk újat azzal, hogy az arany is jól teljesített a 2019-es évben (persze nem annyira, mint a Bitcoin).

Január 3-án a NEXO CEO-ja, Antoni Trenchev nyilatkozott a Bloombergben Matt Millernek, hogy miért gondolja úgy, hogy a Bitcoin (BTC) ára 2020-ban akár 50 000 dollárra is emelkedhet. Elmélete szerinte a fizikai arany fogja segíteni a digitális kriptovaluta, a Bitcoin emelkedését!

arany_bitcoin_cryptofalka

Úgy gondolom, hogy igazán nagy az esély arra, hogy még 2020-ban áttörje a Bitcoin az 50 000 dolláros értéket. - Nyilatkozta Antoni Trenchev

A Nexo amúgy egy kriptovaluta hitelező platformot működtet, ahol az ügyfelek a kriptovalutájukra vállalt fedezettel tudnak hitelt felvenni (akár forintban is). Így a Nexo rengeteg kriptovaluta és Bitcoin kezelését végzi nap mint nap. Ezért ha valaki, akkor a Nexo CEO-ja pontosan képben van a piaci trendekkel, mozgásokkal! (Ha érdekel a Nexo projekt, bejelentkezés után a projekt ismertetőkben találtok róla részletes összefoglalót).

 

Mire alapozza ezt a kijelentését a Nexo CEO-ja?

Az arannyal kapcsolatos indoklásnál két dolgot jelölt meg Antoni az interjúban:

1. Bitcoin blokk felezés: A Nexo elemzői szerint a 2020 májusában történő Bitcoin blokk felezésnek előbb-utóbb komoly kihatásai lesznek a Bitcoin árfolyamára. A kérdés csupán, hogy ezt a piac mikor fogja beárazni.

A 4 évente történő blokk felezésnél a kriptovaluta bányászoknak járó, a rendszer működtetéséért kapott blokk jutalom a felére csökken. Ezzel elmondható, hogy a blokk felezéseknek köszönhetően egyre nehezebb lesz újabb és újabb Bitcoinokhoz hozzájutni. Az előző blokk felezésnél a BTC nagyjából 4000%-ot pumpált.

arany_bitcoin_cryptofalka_2
2. A Bitcoin lesz a digitális arany: Az eredeti ötlet, miszerint a Bitcoin lesz egy széleskörűen, akár egy kávézóban használható digitális valuta elbukni látszik. (Persze arannyal se tudunk a Starbucksban fizetni). Erre a célra a legnagyobb kriptovaluta  nem igazán alkalmas, viszonylag lassú és a költségei is túl magasak.

Viszont az évek során kirajzolódni látszik, hogy mi lesz a jövőbeni tényleges felhasználása a Bitcoinnak. Ez pedig a nemzetek által kibocsátott és erősen inflálódó FIAT valutákkal szembeni érték megőrzése lesz. Pontosan az, amit jelenleg a fizikai arany képvisel, csak ez egy modernebb, digitalizált formában. Az arany és a Bitcoin sok mindenben hasonlít egymásra, mindkettő készlete véges, kibányászása egyre nehezebb stb.

 

Ekkora az arany jelenlegi piaca a Bitcoinhoz képest

Trenchev hozzátette, hogy ha az arany piacának csupán 10%-a "modernizálódna" és az új digitális aranyba a Bitcoinba vándorolna, akkor egy Bitcoin nagyjából 50 000 dollárt érne. E szerint a jövőben az emberek nem hogy egy darab Bitcoint, de akár csak satoshikat fognak tudni megengedni majd maguknak.

Érdekesség: Az arany teljes piaci kapitalizációja jelenleg kb. 7 500 000 000 000$. A Bitcoin teljes piaci kapitalizációja jelenleg 144 370 000 000$. Ez az arany piaci kapitalizációjának durván az ötvened része.

Arany_bitcoin_cryptofalka_3

Ha ténylegesen beigazolódik, hogy a digitális arany, a Bitcoin jobban megállja a helyét a jövő digitális világában, reális feltételezés, hogy az érték egy része a fejlettebb, jobb technológia felé fog vándorolni. A Bitcoinnak az aranyhoz képesti relatív kicsi piaci kapitalizációja miatt pedig még bőven lesz hova emelkednie. Az előző évtizedet 9 000 000% pluszban zárta a Bitcoin, vajon hogy lesz ez a jelenlegiben?

 

További ajánlott cikkeink:

  1. BITCOIN, KRIPTOVALUTA SZÓTÁR ÉS KISOKOS
  2. HAVI 150$ PROFIT, ENNYI A BITCOIN HOSSZÚTÁVÚ ÁTLAGA
  3. BITCOIN FELEZÉS, JELENTŐSEN NŐ A GOOGLE KERESÉSEK SZÁMA
  4. MIRE IS JÓ A BLOKKLÁNC? – ALKALMAZÁSI MEGOLDÁSOK A GYAKORLATBAN
  5. CRYPTOFALKA KRIPTOVALUTA KERESKEDÉS KISOKOS
  6. KRIPTOVALUTA TŐZSDE ISMERTETŐ! MINDEN, AMIT TUDNOD KELL A NAGYOKRÓL
  7. A VILÁG KEZD MEGŐRÜLNI, A PÉNZÜGYI RENDSZER A VESZTÉBE ROHAN

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC 0.42% $67,146.83
Ethereum ETH 0.68% $3,123.8
BNB BNB -0.33% $579.83
Solana SOL 0.77% $174.59
XRP XRP -0.28% $0.5223
Dogecoin DOGE -0.06% $0.1558
Cardano ADA -0.75% $0.4811
Litecoin LTC 0.23% $84.22
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!