Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
Újabb 1,5 milliárd dollár kriptovaluta befektetés érkezhet

Újabb 1,5 milliárd dollár kriptovaluta befektetés érkezhet

Carl Icahn 1,5 milliárd dollár kriptovaluta befektetést eszközölhet, miközben úgy gondolja több kriptovaluta el fog tűnni a piacról.

Carl Icahn volt kriptográfiai szkeptikus, milliárdos, az Icahn Enterprises alapítója a Bloombergnek elmondta, hogy mintegy 1,5 milliárd dolláros befektetést készül eszközölni a kriptovaluta piacon.

 

Szkeptikusból kriptovaluta befektető

Carl Icahn egy milliárdos befektető és a Trump-adminisztráció egykori tanácsadója. A Forbes szerint nettó vagyona 15,6 milliárd dollár körül van. 2018-ban Icahn elmondta a CNBC-nek, hogy a kriptográfia „nevetséges”, és hozzátette: „Lehet, hogy túl öreg vagyok már hozzájuk, de nem nyúlnék ehhez a dologhoz.” 

Bitcoin befektetés I Cryptofalka Forrás: https://www.financialexpress.com/

Idén május 26-án Icahn kifejtette, hogy éppen egy nagy kriptovaluta befektetést fontolgat. Több, mint 1 milliárd dollár értékben vásárolna kriptográfiai érméket.

Ez egy nagy döntés számunkra. Nagyjából egy, másfél milliárd dollár lenne a befektetési összeg... Nem fogom pontosan megmondani. -nyilatkozta Icahn

Carl Icahn csatlakozik azon milliárdosok listájához, akik az elmúlt 12 hónapban letették a voksukat a kriptográfia mellett. Arra a kérdésre, hogy milyen kriptovaluták vannak a figyelme központjában, nem adott választ. 

Bitcoin és kriptovaluta konzultáció szalag I Cryptofalka

 

A kriptovaluták piacán is elengedhetetlenek az erős fundamentumok

A ma kibocsátott kriptovaluták nagy része pár év múlva nem fog fennmaradni, de úgy gondoljuk, hogy a kriptopénz, ilyen vagy olyan formában itt maradhat. Az egyértelműség érdekében soha nem vásároltunk egyetlen kriptovalutát sem, egyelőre tanulmányozzuk őket. -mondta Carl

A milliárdos befektető úgy véli, hogy azok a kriptovaluták, amelyek nem értékraktárként szolgálnak, vagy nem oldanak meg valamilyen problélmát, kiürülnek a piacról, mivel a túléléshez "valamiféle értékbiztonságnak kell lennie". Az Icahn Enterprises egy 14,5 milliárd dolláros amerikai konglomerátum, amely a CVR-be, a Pep Boys-ba és a Trump Entertainment Resorts-ba is pénzt fektetett be.

Ryan Adams, az Ethereum szószólója és a Mythos Capital and Bankless kriptográfiai befektetési vállalkozás alapítója a twitteren azt feltételezte, hogy Icahn legutóbbi média nyilatkozatai azt jelezheti, hogy már belépett a piacra: 

OKEX_banner_Cryptofalka

Ha Carl Icahn még nem vásárolt egymilliárd dollár értékű Ethereumot (ETH) és Bitcoint (BTC), miért jelentené be, hogy milliárd dollár értékű ETH-t és BTC-t fog vásárolni. -írta Ryan Adams

A milliárdos még azt is hozzátette, hogy most úgy gondolja, a kriptográfia értékével kapcsolatos szkepticizmus „kissé rosszhiszemű”, mivel kétségbe vonja az amerikai dollár belső értékét a kriptográfiához képest, ami értékraktár és fedezet az infláció ellen.

Nos, mi az értéke egy dollárnak? A dollár egyetlen értéke valójában az, hogy adók befizetésére használhatjuk fel.” -mondta Carl Icahn 

Bitcoin befektetés I Cryptofalka Forrás: https://finance.yahoo.com/

Amikor Ichantól megkérdezték, hogy "mi a felhasználási esete?" a kriptográfia esetében a 85 éves férfi, az Ethereum hálózatról beszélt, megjegyezve, hogy "az Ethereumnál az alapul szolgáló blokklánc. Tehát az Ethereumnak két irányzata is van: használhatjuk fizetési rendszerként és értéktárolóként . "A Bitcoin számomra csak értékraktár" - tette hozzá.

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
  2. Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
  3. Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
  4. Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
  5. Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
  6. Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC 0.54% $62,011.75
Ethereum ETH 1.39% $3,437.67
BNB BNB 1.05% $409.43
Solana SOL -3.36% $129.09
XRP XRP 5.83% $0.6242
Cardano ADA 10.82% $0.7417
Dogecoin DOGE 18.04% $0.143
Litecoin LTC 5.20% $90.02
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!