Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
Olaszország és a digitális euró! Jön, jön, jön!

Olaszország és a digitális euró! Jön, jön, jön!

Az Olasz Bankszövetség digitális euró kísérletekbe kezdett, amely egy szuverén európai digitális valutának megvalósítását vízionálja. 🤩

Az első sikeres digitális euró tesztet a Francia Nemzeti Bank végezte 2020 májusában. Az Olasz Bankszövetség (ABI) június 18-án jelentette be, hogy a bankrendszer kész elfogadni a digitális eurót és, hogy készen áll részt venni az Európai Központi Bank digitális pénznemével kapcsolatos projektek tesztelésében, kísérleteiben.

 

Közelebb a digitális euró, mint gondolnánk

Szakemberek szerint, több nagyon fontos tényező is szerepet játszik az európai CBDC létrehozásában. Egyik, hogy az embereknek teljes mértékben meg kell bízniuk az európai központi digitális valutában. Ennek érdekében elengedhetetlen, hogy a legmagasabb szintű előírások betartását kell megkövetelni. A monetáris stabilitásnak és a digitális pénzekkel kapcsolatos előírások érdekeit is figyelembe kell venni. 

Az Európai Szövetség kijelentette, hogy az európai CBDC létrehozása lehetővé teheti, a határokon átnyúló P2P tranzakciók nagyobb számát. Ez mellett pedig csökkentheti a kamat és az árfolyamok hatásait, összességében csökkentené a pénzkezelési bürokráciát. 

Az ABI szerint az európai CBDC (Central Bank Digital Currency) csökkenteni fogja egyéb kriptovaluták iránti keresletet is.

Bitcoin és kriptovaluta konzultáció szalag I Cryptofalka

Az ABI-ra egyébként is jellemző, hogy élen jár a banki technológiai fejlődésben. Már egy ideje elosztott főkönyvi technológiát alkalmaz (DLT) bankközi rendszeréhez. A projekt összefüggésbe hozható azzal, hogy hetedikként Olaszország bekerült azon országok közé, akik belső rendszerként elosztott főkönyvi rendszert használnak. Ez lesz az alapja a digitális eurónak is. 

 

A digitális euró egyelőre a nagykereskedelem számára lesz fontos

A bank közleménye még nem részletezte a digitális valuta esetleges felhasználási tervét. Azt jelezte, hogy a jelenlegi kísérleti program a digitális euró kiskereskedelmi felhasználása helyett a nagykereskedelemre összpontosít. 

A kiskereskedelmi CBDC-k nyitott hálózaton működnének a Bitcoin vagy Apple Pay felhasználók előtt is. A nagykereskedelmi CBDC-k a bankok és az intézményi szereplők területe lenne. Franciaországban egy speciális platformon, már futtattak olyan teszteket, amelyek azt hivatottak bizonyítani, hogyan lehet digitális euróért értékpapírt vásárolni. 

 

Összegzés

A jó hír, hogy az Európai unió sem szeretne lemaradni, Kína vagy Oroszország mögött, akik saját CBDC-t fejlesztenek és tesztelnek már. Az egyelőre biztos, hogy a kutatás-fejlesztésnek még nem lesznek konkrét eredményei. Jelenleg a szabályrendszer megteremtése és néhány kísérlet zajlik. Egy Európai Unós tisztviselő szerint az Európai CBDC kibocsátás körülbelül 3-5 év távolságra van. Franciaország és Olaszország tart a kutatás-fejlesztési szakasz előrehaladott állapotában.

Franciaországban a jegybank már számos tesztelési protokollt futtat kísérleti digitális eurójához. Az Ethereum fejlesztője, a ConsenSys azon blokklánc-vállalkozások között van, amelyek együttműködnek a digitális eurót a Bank of France nevében tesztelő partnercégekkel.

 

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
  2. Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
  3. Kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2019/2020; Cryptofalka
  4. Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
  5. Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
  6. Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC 1.80% $64,815.35
Ethereum ETH 3.29% $3,150.15
BNB BNB 2.87% $570.49
Solana SOL 5.70% $149.83
XRP XRP 5.33% $0.528
Dogecoin DOGE 6.24% $0.1625
Cardano ADA 7.98% $0.5048
Litecoin LTC 5.34% $84.99
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!