Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
Szűkül az olló a Bitcoin árfolyam körül, közeledik a dinamika

Szűkül az olló a Bitcoin árfolyam körül, közeledik a dinamika

4 hete oldalazik a Bitcoin árfolyam a mostani 10 500 dolláros ár körül, de hamarosan megtörhet ez a tendencia és újra erős BTC mozgás várható.

 

Magas a korreláció a Bitcoin ára és a részvényindexek között

A 2020-as év a Bitcoin ármozgásában is teljesen újnak mondható. Ugyanis a decentralizált digitális fizetőeszköz talán jobban mozog együtt a vezető részvényindexekkel és a világ eseményeivel, mint korábban bármikor. A tőzsde 2020-as hullámvasútján a Bitcoin is teljesen hasonló utat futott be, mint a hagyományos piacok a márciusi rekord mértékű zuhanásukkal. Ekkor a vezető részvényindex az S&P500 -35% korrekciót, míg a Bitcoin árfolyam -53%-os esést tapasztalt. A márciustól szeptemberig tartó időszakban viszont főnix módjára támadt fel a tőzsde és szintén rekord mértékű szárnyalásokat láthattunk. Az S&P500 +60%, a digitális arany a Bitcoin pedig +150%-os teljesítményt tudott felmutatni.

Bitcoin árfolyam vs. S&P500 I Cryptofalka

Szeptember 3-óta viszont a legtöbb tőzsdei árfolyam bólintott egyet lefele és azóta bizonytalan oldalazást mutat. Mind a koronavírus második hullámának gazdaságra gyakorolt újabb fojtó hatása, mind az amerikai elnökválasztás növeli a tőzsdei bizonytalanságot. Márpedig a tőzsde pontosan az a hely, ahol az emberek nem szeretik a bizonytalanságot és általában azt negatívan árazza a piac.

[box type="bio"] Láthattuk, hogy a Bitcoin árfolyam mennyire erősen korrelál a részvény indexekkel, így azok bizonytalansága a relatíve kicsi kriptovaluta piacra is kigyűrűzik. Ez mellett pedig a BTC ára lassan egy döntési pont elé kerül, ezek hatása pedig hamarosan ismét dinamikus ármozgásokat hozhat. ⤵️[/box]

 

Hamarosan újra erősebb dinamika várható a Bitcoin árfolyam mozgásában

A korábban említett potenciális hatások mellett a Bitcoin árfolyam lassan a technikai elemzés alapján is döntési pozícióba fog kerülni. A tőzsdei ármozgás általában 3 féle formációban létezhet, emelkedő, csökkenő vagy oldalazó trendben. Viszont, ami fontos, hogy ezek a trendek folyamatosan váltogatják egymást, valamint minél hosszabb ideig van jelen egy trend, annál inkább nő annak a valószínűsége, hogy hamarosan trendváltás következhet be. (A fák nem nőnek az égig... )

 

Trendek, trendvonalak I Cryptofalka

Általában úgy szoktuk ezt szemléltetni, mint egy széthúzott rugót. Egy hosszan elnyújtott emelkedő trendnél mindig megvan arra még az esély, hogy minimálisat még akár tovább emelkedjen az ár, de a stabil pont felé mutató erő annál nagyobb lesz. Amikor pedig elpattan az a bizonyos rugó, akkor felszabadul az az energia, ami felhalmozódott a mozgás során.

A Bitcoin árfolyam napi nézetén pedig pontosan ez látható. Ugyanis a közel 1 hónapja tartó oldalazás hatására teljesen beszűkült a BTC mozgása, a 10 500 +/- 500 dolláros tartományban.

Szűkül az olló Bitcoin árfolyama körül I Cryptofalka BTCUSD árfolyam-1d-20201004

Ezt a macro trendünket mutató Ichimoku felhő is jól mutatja. A BTC árfolyam ugyanis a felhő belsejében mozog, ami egy "turbulens", kereskedésre nem ajánlott zónát szokott jelölni. A felhő beszűkülése pedig a mozgás bizonytalanságát mutatja. Ugyanis ezzel mind az alattunk lévő támasz, mind a felső ellenállása gyengült, így maga a kitörésnek az iránya bizonytalanná vált.

A beszűkült mozgás utáni első komolyabb kitörésnek kardinális hatása lesz az elkövetkező hónapok árfolyam mozgására. Így érdemes lesz odafigyelni arra, hogy melyik irányba fog a jelenleg egyensúlyozó mérleg elbillenni, ugyanis azután lehet, hogy hónapokig abba az irányba fog húzni a piac.

[box type="bio"] A tőzsdei bizonytalanság közepette hosszas oldalazást mutat a Bitcoin árfolyam. Az ezalatt felhalmozódott energia heteken belül elpattanhat és újra erősebb dinamika várható. Ennek jó indikációja lehet az Ichimoku felhő alatti / feletti zárás, ami az elkövetkező hónapokra is meghatározó hatással lehet.[/box]

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Mi a Bitcoin, blockchain technológia vagy a kriptovaluta kereskedés?
  2. Eljött a nap, amikor az olaj ára olcsóbb lett, mint a vízé
  3. Starbucks és McDonalds teszteli a kínai digitális yüant
  4. Komoly módosítások a Facebook Libra kriptovalutájánál
  5. Blockchain technológia, már a Telsa és a BMW is használja
  6. A Huawei fogja segíteni a kínai blockchain adoptációt
  7. CryptoFalka kriptovaluta kereskedés kisokos

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC -0.63% $62,261.88
Ethereum ETH 0.76% $2,451.82
BNB BNB 1.37% $575.93
Solana SOL -0.43% $144.23
XRP XRP 0.28% $0.5333
Dogecoin DOGE -0.47% $0.1088
Cardano ADA -2.62% $0.3456
Litecoin LTC 1.00% $65.8
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!