Egy friss tanulmány szerint az Egyesült Arab Emírségek akár 3 milliárd dollárt is spórolhat a blockchain technológia alkalmazásával.
Blockchain technológia segíthet az Arab Emírségekben pénzt spórolni
Egy White paperben bukkant fel a “Blockchain technológia alkalmazása: Esettanulmányok és tanulás az Egyesült Arab Emírségekből” című értekezés. A tanulmány a “Fourth Industrial Revolution UAE”, a “Dubai Future Foundation” és a “World Economic Forum” közreműködésével jött létre. Ennek célja, hogy felmérje a blockchain technológia jelenlegi elterjedtségét, hogy azonosítsa a fő kihívásokat és a technológia előnyeit.
A felmérésben több, mint 100 szervezet vett részt, melyek között olyan kormányzati szervek is voltak, amelyek már nagyban használják a blockchain technológiát. A megkérdezett kormányzati szervek túlnyomó többsége (80%) az alkalmazott blokklánc-megoldások korai szakaszban történő azonosítását nevezte meg a technológia bevezetésének legfontosabb tényezőjének.
A nagy szervezeteknél a blockchain technológia telepítésének sikere az egyértelműen meghatározott felhasználási célon múlik. Míg a közszférában az oktatás és az érdekeltekkel való egyeztetés tűnt a legkritikusabb kihívásnak a blokklánc végrehajtása során. A magánszektor a szabályozási bizonytalanságot jelölte meg kulcsfontosságú pontnak.
A papírmunkán spórolhatnak rengeteget a Blockchain technológia segítségével
A blokklánc technológia elterjesztésével az Egyesült Arab Emírségek kormánya drasztikusan csökkentheti a papírmunkát, évente 398 millió nyomtatott dokumentumot és 77 millió munkaidőt spórolhatnak vele – állítja az elemzés.
Mivel a köz- és magánszektorbeli szervezetek 80%-a már elkezdte a blokklánc használatát, az Egyesült Arab Emírségek messze előrehaladottak az ágazatban. Mellettük Bahrein és Szaúd-Arábia is az élmezőnyben vannak. Ahogyan a blokklánc-elemző Sukhi Jutla nyilatkozott a Cointelegraphnak:
Az Egyesült Arab Emírségek elég okosak voltak ahhoz, hogy megértsék, hogy ez az új innováció az elkövetkező években drasztikusan növekedni fog. Ők pedig nem szeretnének kimaradni belőle! Nem lennék meglepve, ha az Egyesült Arab Emírségek válna vezető nemzetté a blockchain technológiában. Pontosan úgy ahogyan azt tette az olaj- és ingatlan piaccal is.
Az elmúlt néhány hónapban az Egyesült Arab Emírségek számos blockchain technológiával kapcsolatos kezdeményezést indított. Ilyen volt például a “Digitális selyemút”, amelynek célja a kereskedelem digitalizálása lenne. Vagy a Silsal projekt, melynek célja, hogy nagyobb biztonságot, átláthatóságot és hatékonyságot biztosítson a szállítás és a logisztika területén.
További ajánlott cikkeink:
- BITCOIN, KRIPTOVALUTA SZÓTÁR ÉS KISOKOS
- HAVI 150$ PROFIT, ENNYI A BITCOIN HOSSZÚTÁVÚ ÁTLAGA
- BITCOIN FELEZÉS, JELENTŐSEN NŐ A GOOGLE KERESÉSEK SZÁMA
- MIRE IS JÓ A BLOKKLÁNC? – ALKALMAZÁSI MEGOLDÁSOK A GYAKORLATBAN
- CRYPTOFALKA KRIPTOVALUTA KERESKEDÉS KISOKOS
- KRIPTOVALUTA TŐZSDE ISMERTETŐ! MINDEN, AMIT TUDNOD KELL A NAGYOKRÓL
- A VILÁG KEZD MEGŐRÜLNI, A PÉNZÜGYI RENDSZER A VESZTÉBE ROHAN