
Aki velünk tartott, most ünnepel: újra 100 000 dollár a Bitcoin!
Már márciusban is azt mondtuk: ez csak egy bika piacon belüli korrekció. Akik velünk tartottak, most ünnepelhetnek: a Bitcoin áttörte a 100.000 dollárt – és ez még csak a kezdet! Nézd meg, hogyan éltük meg a privát befektetői közösségünkben a korrekció hullámait!
👉 Csatlakozz te is a privát befektetői közösségünkhöz, és profitálj veterán szakértőink elemzéseiből!
A türelem 100 000 dolláros Bitcoint terem
Már március elején is ezt a gondolatot osztottuk meg: a Bitcoin árfolyama kettős képet mutat, hiszen míg a fundamentumok alapján erősödés várható, a technikai kép rövid távon még korrekciót jelez.
Az akkori gyengébb teljesítmény ellenére is úgy láttuk, hogy a hosszú távú trend továbbra is bikás, és a mostani ármozgások csupán a bika piacon belüli egészséges korrekció részei – ahogy azt tavaly nyáron is tapasztaltuk.
Akkor is hangsúlyoztuk: aki ki tudja ülni ezeket a hónapokat, az később részesülhet az emelkedés előnyeiből.
Aztán ahogy haladtunk előre az időben, március közepére, 17-ére egyre tisztábban kirajzolódott előttünk a kulcsfontosságú szintek térképe is. Ekkor úgy láttuk, hogy a 72 000–74 500 dolláros tartományok lehetnek azok, ahonnan érdemes lehet új long pozíciókat építeni, ha a piac megadja rá az esélyt.
Ugyanakkor világosan kijelöltük az előttünk álló kihívást is: a 91 000–92 000 dolláros ellenállási zóna áttörésére van szükség ahhoz, hogy végleg kijelenthessük, vége a mostani csökkenő trendnek.
Egyre inkább látszott, hogy a fundamentumok és a technikai elemzések alapján a május–június időszak hozhatja el a fordulatot. Úgy véltük, hogy ekkor érkezhet lazítás az USA-ból, ami fellélegzést hozhat a tőzsdék számára is.
Bár a Bitcoin egyelőre pozitívan reagált az FOMC ülésre, a rövid távú csökkenő trend továbbra is élt. Ezért azt mondtuk: a 72–74 ezres támasz visszatesztelése még mindig benne lehet a pakliban, de a 92 ezres ellenállás feletti zárás – vagy akár maga a május–június időszak – hozhatja majd meg az igazi megnyugvást és egy újabb pozitív ciklust a Bitcoinnál.
Április elején jött a mélypont, de a Bitcoin jól tartotta magát
Április elején, amikor az S&P500 -4,8%-os eséssel zárt, a részvénypiac pofont kapott, de a Bitcoin meglepően jól tartotta magát. Bár a rövid távú csökkenő trend továbbra is élt, akkor is azt láttuk: minél közelebb kerültünk a várható júniusi kamatvágáshoz, annál nagyobb lett az esélye, hogy a Bitcoin magára talál.
A hagyományos piacok bizonytalansága ellenére a chartok erőt mutattak, és továbbra is bíztunk benne, hogy a BTC előbb-utóbb visszanyeri lendületét.
Részlet Rolex bitcoin elemzéséből: (2025. április 7.):
Vagyis továbbra is azt látom, hogy még ezt az április-májust kell kihúzni, utána jöhet a fellélegzés a tőzsdéken és valószínűleg később ugyanúgy egy rövidtávú dip-ként és lehetőségként fogunk erre az időszakra is visszaemlékezni, mint korábban máskor. Akik szabadítottak fel korábban szabad stabilcoint vagy van még muníciójuk, szerintem ebben a 72-74ks tartományban lehet érdemes azt DCA-zva szépen visszaépíteni.
Továbbra is kitartottunk a bullish bitcoin árfolyam mellett
Április utolsó heteiben láttuk, hogy bár kicsit csökkent a júniusi kamatvágás esélye, még mindig 55% esély maradt a lazításra. Trump közben folyamatosan támadta a FED-et és Powellt, azt hajtogatva, hogy az infláció már rendben van, az EU is vág, és ideje lépni.
Mindez megerősítette, hogy komoly nyomás van a kamatvágás irányába – ami csak tovább erősítette a Bitcoin helyzetét. Akkor úgy éreztük, a BTC végre újra elkezdett külön utakon járni a részvényektől, és egyértelműen törést láttunk a korábbi csökkenő trendben. A készletek szűkültek, az intézmények vásároltak, és minden jel arra mutatott, hogy aki ki tudja ülni ezt az időszakot, az jól járhat.
Részlet Rolex bitcoin elemzéséből: (2025. április 22.):
Ezzel összességében továbbra is igazán bullish szerintem a Bitcoinnak a helyzete. Jó azt látni, hogy végre ismét kezd külön utakon járni a Bitcoin a részvényektől, és ismét pont, hogy a pozitív irányba. Egyértelműen látszik törés a korábbi csökkenő szakaszunkba, ami mindenképpen adhat okot optimizmusra. A Bitcoin készletét továbbra is szűkítik a cégek és intézményi vásárlások, júniusban továbbra is jöhet a kamatvágás. Szóval valószínűleg tényleg nehéz nem bizakodónak lenni azok számára, akik legalább néhány hónapig ki tudnak még tartani. :)
Aztán jött egy újabb erős jel...
Larry Fink, a világ legnagyobb alapkezelőjének vezetője azt mondta, senki ne lepődjön meg, ha a Bitcoin 700 000 dollárt ér majd. Ugyanezen a napon végre visszatért az élet a Bitcoin ETF-ekbe is, és újra 10 000+ BTC-s napot láttunk, amivel egyetlen nap alatt szinte visszavásárolták a korábbi hetek gyengébb napjait.
Akkor már egyértelműen látszott, hogy megérte kitartani és bővíteni a 70 ezres zónákban – nem medve piacról, hanem egy bika piacon belüli korrekcióról volt szó. Bár hivatalosan még vártuk az Ichimoku felhő feletti zárást a teljes megerősítéshez, akkor már bizakodtunk: akár néhány héten belül jöhet a megerősített bull trend.
De ha nem, akkor is úgy gondoltuk: a lassabb, lépcsőzetes emelkedés is bőven bullish képet fest – és aki tartja, jó eséllyel jól jár.
Részlet Rolex bitcoin elemzéséből: (2025. április 28.):
Mind az ETF-ek, mind a cégek továbbra is halmoznak, míg eközben a lakossági befektetők békésen alszanak és jó eséllyel majd csak az újabb hatalmas számokat jelző címlapoknál fognak kapcsolni. Ami elég erősen azt jelzi, hogy a jelenlegi 109 ezres csúcs elég messze van még a mostani bika piacunk abszolút csúcsától.
Újra 100 000 dollár a Bitcoin!
A napi nézet egyre szebb emelkedő trendet mutatott: az ár a mozgóátlagok és az Ichimoku indikátor felett mozgott, alatta pedig több erős támasz is védte. Úgy gondoltuk, hogy még ha az első próbálkozásra nem is sikerül áttörni a 100 000 dollárt, a kép akkor is teljesen bullish marad.
Ezért azt tanácsoltuk: aki pozícióban van, annak a legjobb, ha továbbra is nyugodtan ül a kezein, és utazik a trenddel.
Nem is kellett sokáig várni: másnap már meg is lett a 100 000 dollár a Bitcoinnál, és pont úgy történt, ahogy vártuk. Beindult a kimaradástól való félelem, a medvék sorra zárták a shortokat, ami egy túlfűtött, gyors emelkedést hozott. Az egyórás nézeten ez tisztán látszott, de akkor is azt mondtuk: ezzel nem kell törődni.
A trend a barátunk – amíg a heti és napi chart emelkedő maradt, addig csak ülni kellett a pozícióban, felesleges kapkodni. Tudtuk: amíg a makro nézetben nem törik meg a trend, az idő nekünk dolgozik – minél több idő telik el, annál magasabban lesz az árfolyam.
Csatlakozz hozzánk: Nem kell egyedül végigcsinálnod!
Az elmúlt 3-4 hónap nem volt egyszerű. Hónapok óta próbáltuk átadni a privát befektetői csoportunkban, hogy egy bika piacon belüli korrekciót élünk át, és hogy ez teljesen normális része egy ilyen trendnek. Azt írtuk újra meg újra: ki kell ülni ezeket a hónapokat, nem szabad kapkodni, ez is része a játéknak.
Nagyon büszkék vagyunk mindazokra, akik velünk együtt bírták pszichésen, nem adták el pánikban, és tudtak hinni a nagyobb képben. Az elmúlt 7-8 év tapasztalatát igyekeztünk megosztani veletek, hogy segítsünk átvészelni ezeket a nehezebb időszakokat, és tartsuk bennetek a lelket.
Mert egy bika piac pont ilyen: korrekciókkal, bizonytalansággal, hullámvasúttal – de végül előre mutat. Megyünk tovább! 🚀
Ha te is szeretnél egy támogató közösség része lenni, és velünk együtt átvészelni a piac hullámait, csatlakozz a befektetői csoportunkhoz! Tanulj, kérdezz, fejlődj velünk – várunk szeretettel!

Az amerikai spot Bitcoin ETF-ek akár meg is dönthetik a 6,49 milliárd dolláros májusi beáramlási rekordot, ha a jelenlegi lendület tovább folytatódik.

Trump exkluzív vacsorát tartott TRUMP tokeneseknek, miközben tüntetők az utcán korrupciót és kriptós összefonódást kiáltottak.

Több mint 220 millió dollárnyi kriptót loptak el a Cetus-tól, ami egy SUI alapú decentralizált tőzsde.

Bizalommentes architektúrának és a saját, natív SKR tokennek bejelentésével a Solana a mobilpiac újraértelmezésére készül.