
Kriptobarát országok listája – Kriptovaluta jog a világban
Korábbi cikkünkben már elkezdtük a kriptobarát szabályozási gyakorlatok bemutatását. Akkor a legismertebb és bizonyos szempontból úttörő szerepet betöltő országok rendszereire fókuszáltunk. Szerencsére azonban nem csak két-három jó példa van a követendő gyakorlatokra. Ezúttal pár további európai példán túl tágabb nemzetközi kitekintést is teszünk.
Kriptobarát országok: Szlovénia
A mindössze kétmilliós lakosú Szlovéniában rendkívül elterjedt a kripto használat. Ez főként a Eligma nevű cégnek köszönhető, akik létrehozták az Elipay rendszert. Ez lényegében egy olyan fizetési platform, amelyen keresztül bolti fizetésre tudjuk felhasználni a telefonunkon tartott Bitcoin-t, Bitcoin Cash-t, Ethereum-ot vagy akár a cég saját ELI tokenjét is. A szlovén ,,best practice” létrejöttéhez nem csak egy innovatív startup-ra van szükség, hanem egy nyitott szemléletű kormányra is. Az állami szabályozás szerint ugyanis Szlovéniában hivatalos eszköznek számítanak a digitális eszközök. A kereskedésből származó haszon pedig személyi jövedelemadó mentes.
Kriptobarát országok: Észtország
Észtország a világ számára már a korábban indított digitális állampolgársági programjával jelezte, hogy nyitott szemléletet követ a digitális fejlődést tekintve. A kormányzat ,,digitális értékőrző eszközként” tekint a kriptovalutákra. Ráadásul egy nemzeti kriptovaluta bevezetését (estcoin) is tervezi, amelyet egyelőre az EU tiltakozása miatt nem valósított meg. A tervekről azért nem mondtak le, mivel egy digitális valuta jól kiegészítené a digitális állampolgárság programot is.
Kriptobarát országok: Szingapúr
A kormány és ezzel együtt a jogszabályi háttér is javakként tekint Szingapúrban a Bitcoin-ra és az egyéb kriptovalutákra. 2018-ban fogadták el a törvényi szabályozását a kripto fizetési keretrendszernek. Ennek értelmében a Bitcoin-t vagy altcoin-okat használó, kezelő cégek 7 %-os adó megfizetésére kötelezettek. Ezáltal is ösztönözve a használati gyakoriságot.
Kriptobarát országok: Japán
A szigetország mindig is híres volt arról, hogy itt található a világ egyik legjobb kriptobarát szabályozása. Ennek köszönhető az is, hogy a kripto tőzsdékre irányuló forgalom 10 %-a Japánból származik. 2017-ben elismerték a kriptovalutákat törvényes fizetőeszköznek és átlátható adózási szabályokat határoztak meg a befektetők számára.
Összegzés
Az említett országok példái is alátámasztják, hogy megfelelő szabályozásra szüksége van. Tovább azt is, hogy megfelelő szabályozás esetén a rendszer működik, jól működik. Az is látható, hogy a kriptobarát szabályozás elsősorban kisebb államokra jellemző, akik úttörőként élen járhatnak a kriptovaluták mainstream-mé válásában. Nem véletlen, hogy a kis országok vezetőiben van meg a rugalmasság, hogy gyorsan reagáljanak az innovatív kihívásokra. Idővel ez komoly előnyt fog jelenteni számukra.
Borítókép forrása: cointelegraph.com
További ajánlott cikkeink:
- BITCOIN, KRIPTOVALUTA SZÓTÁR ÉS KISOKOS
- MIÉRT ÉRI MEG BITCOINNAL ÉS KRIPTOVALUTÁKKAL KERESKEDNI?
- PONTOS MATEMATIKAI MODELL A BITCOIN ÁR MEGHATÁROZÁSÁHOZ
- ÚJABB CSÚCSOKAT DÖNTÖGET A BITCOIN HASH RATE
- TETHER OLDOTTA MEG A PORNHUB ÉS A PAYPAL HARCÁT
- MIRE IS JÓ A BLOKKLÁNC? – ALKALMAZÁSI MEGOLDÁSOK A GYAKORLATBAN
- CRYPTOFALKA KRIPTOVALUTA KERESKEDÉS KISOKOS
- AZ ARANYNAK KÖSZÖNHETŐEN ENNYIT ÉRHET MAJD AKÁR EGY BITCOIN
TÁMOGASD A CRYPTOFALKA MŰKÖDÉSÉT
Ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd biztosítani, hogy a Cryptofalka továbbra is a megszokott minőségi tartalmakat tudja nyújtani az olvasók számára, a következő linken tudod támogatni a munkánkat. Köszönjük! 👋
Donation: ➡️ LINK ⬅️
Oldalunk ellenőrzött Brave alkotó, így ha Brave böngészőt használsz BAT segítségével is tudod támogatni a munkánkat.
—————————————————————————————————————————————————–
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!