Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
Hogyan tudsz spekulálni a Binance Options segítségével?

Hogyan tudsz spekulálni a Binance Options segítségével?

Ahogy megjelentek Binance tőzsdén a derivatívák, további kereskedési lehetőségek közül is válogathatunk. Az Android és iOS applikációkban elérhető Binance Options kereskedés rejtelmeibe nyújtunk betekintést. Mi ez az egész, hogyan működik, miért jó használni.📚

 

Mik azok az options szerződések?

Az options szerződés egy derivatíva termék, melynek megvásárlásakor az ár irányára spekulálhatunk egy előre meghatározott lejárati időn belül. Kétféle options szerződést köthetünk: úgynevezett call és put ügyelteket. A call opció esetében arra számítunk, hogy az ár felfelé fog menni, put esetén pedig arra, hogy az ár lefelé megy. Másképp kifejezve, call opció arra jogosít fel, hogy megvásárold az adott terméket egy adott áron, a put opció arra jogosít fel, hogy eladd az adott terméket.

A Binance options amerikai típusú options. Ez azt jelenti, hogy ellentétben az európai típusú options-el, bármikor végrehajthatod az ügyletet a lejárati idő előtt.

 

Mire használhatosak a Binance options szerződések?

Az options-t használhatjuk spekulációs célokból, viszont ennél tipikusabb felhasználása a fedezés (hedging), egy kockázat menedzsment stratégia. A befektetők akkor folyamodnak a hedgelés módszeréhez, amikor megóvni próbálják a befektetéseiket olyan eseményektől, melyek negatívan befolyásolhatják azokat.

Kriptopiacokon az opciók hasznosak lehetnek például bányászoknak, kriptopénzük fedezésére. Példa képpen put opciókat vásárolva a bányászok fedezhetik a veszteséget egy esetleges áresés során. Hiszen, ha az általuk kibányászott kriptopénzek ára csökken, a put opció által hozott nyereséggel valamelyest fedezni tudják a veszteséget.

 

A binance options kereskedéssel kapcsolatos tudnivalók

Első fontos tudnivaló, hogy az options kereskedésünk hatással lehet a futures pozícióinkra. Így különös figyelmet kell szentelnünk, hogy mindig legyen megfelelő egyenlegünk azok fedezetére.

A Binance options esetén nincsenek megbízások. Ha vásárlunk egy opciót, az aktív marad mindaddig amíg végrehajtjuk, vagy a lejárati idő lejár.

Íme néhány kulcskifejezés, aminek ismeretében kell lennünk, ha options kereskedésbe szeretnénk kezdeni:

  • Premium: Ez a díj amit fizetnünk kell ahhoz, hogy options szerződést vásároljunk.  A Binance futures pénztárcánkból vonódik le. 
  • Expiry Date (lejárati idő): az option lejáratáig számolt időtartam. Választhatunk 5, 10 és 30 perces, 1, 4, 8 és 12 órás, valamint 1 napos lejárati idők közül. Ha például 30 perces opciót vásárolunk, 30 perces időintervallumon belül hajthatjuk végre azt. Ha az opciónk lejár és az ügyletünk nem profitábilis, csak az érte kifizetett Permium-ot fogjuk veszteségként elkönyvelni.
  • Strike Price: Az aktuális árfolyam, amelyen az opciót nyitjuk
  • Close Price: Az ár, amin végrehajtjuk az opciót
  • Breakeven Price: az az ár, amely felett/alatt a poziciónk profitábilis (call opció esetén nyitási ár plusz a prémium, put esetén nyitási ár mínusz a prémium)

 

Hogyan kereskedjünk options ügyletekkel Binance mobil applikációban

  • Amennyiben még nem tettük volna meg, töltsük le a mobil applikációt, majd lépjünk be a fiókunkba
  • Navigáljunk alul a Futures menüpontra (aktiváljuk a Futures fiókunkat)
  • Válasszuk ki felül az Options fület

  • Bizonyosodjunk meg arról, hogy rendelkezünk a szükséges egyenleggel a Futures pénztárcánkban. Ellenkező esetben a jobb felső sarokban levő nyilacska ikonra koppintva tudunk utalni a Spot fiókunból.
  • Kiválasztjuk, hogy milyen lejárati idővel szeretnénk opciót nyitni (5m, 10m, 30m, 1h, 4h, 8h, 12h, 1D).
  • Megadjuk a kereskedni kívánt mennyiséget

Megjegyzés: a Premium díj a bevitt mennyiség függvényében változik, az értéke a mennyiség megadása alatt jelenik meg és USDT-ben fizetendő.

  • Ha bevittük a mennyiséget, a Buy Call vagy Buy Put opcióra koppintunk, annak függvényében, hogy milyen irányba várjuk az árat a kiválasztott lejárati időn belül. 
  • Az alábbi képen például 5 perc lejárati időn belül növekedésre számítva 0.1 BTC mennyiségű put opciót kötünk.

  • Egy felugró ablak jelenik meg, melyben arra kérnek bennünket, hogy nézzük meg az options-el kapcsolatos bemutatót majd ezt követően végezzünk el egy rövid kvízt annak érdekében, hogy elsajátítsuk az options kereskedéssel kapcsolatos fogalmakat.
  • View Now-ra koppintva egy informativ jellegű videót tekinthetünk meg, majd a take quiz-re koppintunk és elvégezzük a kvízt.
  • Ha sikeresen teljesítettük a kvízt, máris kereskedhetünk az opciókkal

  • Pozíció nyitásnál vagy akár utána megadhatunk célösszeget (Target price), amelyen az ügyletünk automatkusan végrehajtódik.
  • Unrealized PNL: az az összeg, amelyet az ügylet zárása esetén pluszként könyvelünk el (ne feledjük, ahhoz, hogy profitról beszéljünk, ennek az összegnek meg kell haladnia a Premium értékét)
  • Settle gombra koppintva végrehajthatjuk az ügyletünk a lejárati idő előtt

 

Binance options összefoglalva

A binance options szerződések spekulatív kereskedések mellett kockázat kezelési stratégiaként lehetnek hasznosak (pl fedezés). Ugyanakkor az opicók kereskedése tapasztalattal nem rendelkezőknek magas kockázatot jelenthet, ezért fontos megérteni ennek pontos működését és kezdésnek kisebb összegekkel próbálkozni.

Ha szeretnél többet tanulni magukról az options ügyletekről, akkor a kimondottan erre a kereskedési formára szakosodott Opcióguru-t tudjuk ajánlani. Videó formában is eléritek a Bitcoin határidős kereskedés összefoglalóját az alábbi linken:
https://www.youtube.com/watch?v=ntmr_iQYcW8&feature=emb_logo

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Mi a Bitcoin, blockchain technológia vagy a kriptovaluta kereskedés?
  2. Eljött a nap, amikor az olaj ára olcsóbb lett, mint a vízé
  3. Starbucks és McDonalds teszteli a kínai digitális yüant
  4. Komoly módosítások a Facebook Libra kriptovalutájánál
  5. Blockchain technológia, már a Telsa és a BMW is használja
  6. A Huawei fogja segíteni a kínai blockchain adoptációt
  7. CryptoFalka kriptovaluta kereskedés kisokos

Háttérkép forrása: https://fastcrypto.trade/binance-takes-over-seychelles-based-crypto-exchange-jex/

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC 3.02% $64,125.95
Ethereum ETH 1.86% $3,064.66
BNB BNB 3.00% $561.61
Solana SOL 3.42% $143.7
XRP XRP 5.63% $0.5148
Dogecoin DOGE 4.99% $0.1556
Cardano ADA 12.56% $0.4976
Litecoin LTC 4.27% $82.59
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!