Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
Crypto.com a Corvinus Egyetem és a Fintech szemszögéből

Crypto.com a Corvinus Egyetem és a Fintech szemszögéből

Egy Corvinusos egyetemista Fintech elemzéséről olvashattok ma nálunk, ahol a fókuszban a Crypto.com és annak működése lesz. Mi a business modell, milyen célokat ért el eddig a cég, valamint miket tervez a jövőben. Kik a megcélzott fogyasztói csoportok, miért változik gyakran a termékük és fenntartható-e a jelenlegi "pénzszórás".

 

FinTech vállalatokról röviden

A FinTech az angol financial technology kifejezésből származik. Nehéz rövid és pontos definíciót mondani, mert a piacnak megannyi részét érinti. Legtágabb értelmezésben akár az 1860-as évektől is elindulhatunk, ekkor már jelentek meg innovatív pénzügyi termékek, valamint távolsági hívásra is volt lehetőség. Ezt követő nagyobb mérföldkő az 1960-as években következett, megjelentek az elektronikus fizetési rendszerek és a bankkártyák.

Ha ma valaki azt mondja FinTech, akkor leginkább a 2008-tól kezdődő innovációra gondol, mint például azonnali fizetési rendszerek, e-pénz, mobilfizetés vagy blockchain. De ide tartozik még a roboadvisory (automatizált tanácsadás), a közösségi hitelezés és még sok-sok szolgáltatás.

A Financial Stability Board szerint a következőt értjük FinTech alatt: "Olyan technológia vezérelt, pénzügyi szolgáltatásokra ható innovációk, amelyek következtében új, a pénzügyi közvetítésre jelentős hatással bíró, üzleti modellek, folyamatok vagy termékek jönnek létre.”

Bitcoin és kriptovaluta konzultáció szalag I Cryptofalka

 

A Crypto.com vállalat alapítása és célja

A céget 2016-ban alapították Monaco néven, jelenlegi nevét 2018-ban kapta, amikor a vállalat felvásárolta ezt a domain nevet. Központja Hong Kong-ban található, célja a kriptovaluták gyorsabb adaptációja a közéletbe. A víziójuk az, hogy a blokklánc rendszert mindenki használhatja, ezzel a technológiával újra lehet definiálni a pénzmozgást, fizetést és a befektetést.

 

Crypto.com üzleti modellje és termékei

A vállalat felhasználja a betétesek tőkéjét arra, hogy azt hitelként kiadva bevételt generáljon, ennek a bevételnek egy részét pedig kifizeti a betéteseknek. Honlapjukon kriptovaluta tőzsdét is üzemeltetnek, ahol az árrésből és a tranzakciókból nyernek profitot. Legtöbb termékük felhasználása az általuk üzemeltetett CRO token-hez kötött.

cro-token-split

Forrás: Crypto.com whitepaper

Főbb termékeik három területet érintenek:

  • fizetés: pl. kriptovaluta tranzakciók, Crypto.com Pay, Visa bankkártya
  • kereskedés: tőzsde (applikáción és weblapon keresztül)
  • pénzügyi szolgáltatások: pl. betéti és hitelezési szolgáltatások (DeFi szolgáltatások, Crypto Earn, Crypto Credit)

 

A megcélzott fogyasztói csoportok

2020 októberében a felhasználók száma átlépte az 5 milliós határt, ami relatíve nagy szám a kriptovaluta piacon, azonban ez nem tükrözi az aktív felhasználók számát, illetve ezen felhasználók egy része nulla egyenlegű számlával rendelkezik.

A kártyájukat 2017-ben bocsátották ki Szingapúrban, ezt követően 2018-ban Ázsia több részén, 2019-ben az USA-ban, 2020-ban pedig év elején Angliában, ezt követően Európában és Kanadában is elérhető volt a bankkártya.

glassnode-cro-addresses-with-non-zero-balance

Forrás: https://glassnode.com/

A legtöbb fogyasztót a Visa kártya használatával járó előnyök (cashback; visszatérítés különböző szolgáltatások után) vagy a magas betéti kamatok vonzzák be. A felhasználók többsége az Y generációhoz tartozik (kb. ’81 és ’96 között születettek), hiszen ők magabiztosak a digitális világban és jó részt hallottak a 2008-ban kirobbant bitcoin őrületről.

Általánosságban elmondható, hogy a kockázatvállaló felhasználók figyelmét szeretnék elnyerni, ugyanis mint az köztudott, a kripto világban a „high risk, high reward” (magas kockázat, magas jutalom) mentalitás a domináns. Vagyoni állapothoz mérten széles réteget céloz meg a vállalat. Az ingyenes kártyától kezdve a 100.000$-ba kerülő kártyáig (nagyságrendileg ennyi pénzt kell lekötni 6 hónapra) minden megtalálható, ezek mindegyike más-más előnyökkel jár.

Míg kezdetben a szakmai befektetők felé hajlott inkább a vállalat, úgy később megnyitotta kapuit az általános lakosság felé is. Mindemellett 2020 januárjában megkezdte prémium szolgáltatásait is a Crypto.com Private program létrehozásával, ahol a felhasználók hozzáférhetnek piaci kutatásokhoz, magángép társaságokhoz vagy egyedi kereskedési ajánlatokhoz is.

 

Platformok

Több felületen nyújtja szolgáltatásait a vállalat. A Crypto.com Exchange-en találkozhatunk a tőzsdével, a Syndicate eseményekkel, ahol bizonyos időközönként a piaci árnál kedvezőbben juthatnak kriptovalutákhoz a felhasználók. Ez leginkább marketinghez köthető szolgáltatás. Hasonlóan a felhasználók bevonzása érdekében hozták létre a Trading arena-t, illetve a Supercharger-t. Ezen kívül a honlapjukon működtetnek egy DeFi Swap-ot, amit leginkább a Uniswap szolgáltatásához lehet hasonlítani.

crypto-com-exchange

Forrás: Crypto.com whitepaper

Másik platformjuk egy mobilalkalmazás a Crypto.com App. Ezen az alkalmazáson keresztül rendelhetjük meg a Visa kártyát, vehetünk fel kriptovaluta fedezetű hitelt vagy köthetünk le pénzt. Az applikáción keresztül láthatjuk bankkártyás költéseinket, figyelhetünk több 100 a piacon lévő kriptovalutát. Ez mellett küldhetünk pénzt a Crypto.com Exchange-re vagy használhatjuk az egyéb beépített kényelmi funkciókat. Például amennyiben bizonyos időközönként szeretnénk automatikusan vásárolni, vagy ha szeretnénk üzenetet kapni, amikor a kívánt célértékhez ér egy kiszemelt kriptovaluta árfolyama.

2020 közepén elérhetővé vált a Crypto.com (DeFi) Wallet, ahol biztonságosabban tárolhatjuk kriptovalutánkat, mivel saját magunk rendelkezünk a digitális kulcsokkal. Az applikáción belül küldhetünk és fogadhatunk tranzakciókat, valamint a tranzakció sebességét is befolyásolhatjuk az átutalási díj változtatásával.

 

Piac

A 2016-os piacra lépés tökéletes időzítésnek mondható, ugyanis a FinTech vállalatok körüli „hype”, valamint befektetési hajlam ekkorra már igen nagyra csúcsosodott és az ezt követő években sem hagyott alább. A kriptovaluták már a köztudatban megjelentek, mondhatjuk, hogy a piacnak volt egy edukált szegmense. Európai terjeszkedését a 2015-ben meghozott PSD 2-es törvény is segíthette.

A vállalat által kibocsátott CRO token jó ideje szerepel a top 20 kriptovaluta között (piaci kapitalizáció szerint), fénykorában a 8. helyet is elérte, kereskedni 23 tőzsdén lehet a kriptovalutával. A vállalat a nagyobb központjait tudatosan helyezte el olyan földrajzi területeken (Szingapúr, Hong Kong, Málta), ahol kedvező körülmények között lehet működtetni egy pénzügyi intézetet. A székhelyül szolgáló Hong Kong megfelelő feltételeket nyújt az éppen induló FinTech vállalatoknak, ezt a 2019-es World Economic Forum-on elnyert „World’s best financial system” eredmény is mutatja.

crypto-com-card-perks

Forrás: Crypto.com whitepaper

Összességében a Crypto.com széles pénzügyi választékot nyújt az ügyfeleknek, ezt mutatja a felhasználók növekvő száma is. A felhasználók egy helyen intézhetik befektetéseiket, pénzügyeiket és figyelhetik a piacot. Ennek ellenére a befektetők szeretnek diverzifikálni a vállalatok között, ugyanis ahogy a kripto világ tartja „Not your keys, not your coins!”, ami annyit tesz, hogy a kriptovaluta pénztárcádhoz szükséges digitális kulcs amennyiben nem nálad van, azt a hackerek esetlegesen megszerezhetik. Sajnos több botrány is történt már ilyen vállalatokkal.

 

Versenytársak

Nagyobb versenytársaihoz sorolhatjuk a Swipe-ot, a Nexo-t, a Celsius Network-öt, a BlockFi-t, de itt a magyar Inlock is. Ezen kívül megannyi vállalat kínál még kripto fedezetű hitelt, vagy betéti kamatot, amiben viszonylag egyedi a Crypto.com ajánlata az az előnyökkel összefont betéti kártyák. Ilyen szempontból a fő versenytársa a Swipe, valamint már a Binance is adott ki ehhez hasonló terméket. A cikk írásakor a Swipe token (SXP) piaci kapitalizációja 72M$, a Crypto.com-é (CRO) 1,5B$, míg a Binance-hez tartozó BNB-é 4,2B$. Azonban a Binance-nek nem tartozik a fő profiljába a betéti kártya. Így szerény véleményem szerint ezen a piacon még mindig a Crypto.com vezeti a sort. Ez változhat a jövőben, hiszen nemrég kiderült, hogy a Binance és a Swipe közös munkába kezdtek.

A hitelezési és betéti oldalon első helyen a Celsius Network szerepel (átlagosan náluk a legmagasabb a betéti és legalacsonyabb a hitelkamat), saját bevallásuk szerint bevételük 80%-át osztják ki betéteseiknek.

 

Bevételek, eredmények és teljesítmény

Megalapítása óta nem volt még profitot termelő éve a vállalatnak, azonban erősen törekednek rá, hiszen hosszú távon nem tudják a jelenlegi modellt követni. A referral (ajánlási) programjuk sok új felhasználót vonz be, sokáig 50-50$-t kapott a meghívó és a meghívott is CRO tokenben. Ezt az összeget 25$-ra csökkentették 2020. novemberében. A piacon igencsak soknak számító évi 20%-os fix hozamot lehetett elérni a CRO befektetésekre, azonban ezt is csökkentették novembertől 10%-ra.

2020 júniusában egy kisebb bukkanó következett a vállalat életében, ugyanis kártyakibocsátójuknál - a Wirecard-nál – csődeljárást kezdeményeztek, miután gyanús főkönyvi hibák kerültek felszínre. Új kártyakibocsátójuk november 17-től az angliai PayrNet Limited vállalat.

Fő bevételi forrásukra csak tippelni lehet, mivel ezzel kapcsolatban nem osztottak meg sok információt, mondván, hogy versenytársaik ebből nyerészkednének. Feltehetően kriptovaluta kereskedésből származik bevételük többsége, illetve a hitelként kiadott tőke kamataiból. A jelenlegi díjak (fee) legtöbb esetben nullák vagy nagyon alacsonyak. Ez is fontos marketingfogásnak számít a vállalatnál, azonban korábban bejelentették, hogy hosszú távon ezekből is terveznek bevételt szerezni, tehát meg fogják emelni a díjak nagyságát. A limiteket pedig csökkentik, például alacsonyabb lesz az ingyenes készpénzfelvételi limit.

Az eddig sorolt kedvező feltételekkel sikerült bevonzani a felhasználókat, ami még egy speciális bevételi forráshoz tudta juttatni a céget. Rendszeresen végeznek közvéleménykutatásokat, illetve felméréseket, amiket később értékesíteni is tudnak, de mindemellett ez nekik is hasznos piac-feltérképezés.

 

CRO készlet felhasználása

A teljes készlet 100 milliárd CRO coin, azonban jelenleg csak 21 milliárd van forgalomban. A forgalomból kivont CRO coinoknak fontos szerepük van, a teljes készlet 60%-a van "lefagyasztva" biztonsági szempontból, illetve annak érdekében, hogy jövőbeni terveit teljesíteni tudja a vállalat.

A teljes készlet 30%-át egy okosszerződés "adagolja" a vállalatnak napi szinten 5 éven keresztül, egyre kisebb adagokban az elértéktelenedést elkerülve. Ezzel a tőkével a vállalat intézheti visszafizetési kötelezettségeit és egyéb mindennapi költségeit. Ez a modell teszi lehetővé azt a túlméretezett felhasználójutalmazást, amivel a Crypto.com ennyi ügyfélt bevonz. 

cro-distribution

Forrás: Crypto.com whitepaper

Borítókép forrása: crypto.com

Gáll Péter

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
  2. Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
  3. Kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2019/2020; Cryptofalka
  4. Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
  5. Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
  6. Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC 5.34% $64,765.41
Ethereum ETH 3.46% $3,105.07
BNB BNB 2.91% $559.83
Solana SOL 10.21% $144.13
XRP XRP 2.06% $0.4994
Dogecoin DOGE 5.31% $0.152
Cardano ADA 4.21% $0.462
Litecoin LTC 0.27% $81.01
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!