Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
Leállította a Tesla a Bitcoinnal történő fizetést az autóiért

Leállította a Tesla a Bitcoinnal történő fizetést az autóiért

A Tesla vezérigazgatója bejelentette, hogy megszüntetik a Bitcoin, mint fizetési forma elfogadását az autóikért, környezeti aggályaik miatt.

 

Túlságosan környezetszennyező a Bitcoin a Tesla szerint

Elon Musk azért döntött úgy, hogy nem fogadják el a Bitcoint a Teslákért, mert szerintük túlságosan nagy a Bitcoin környezetre gyakorolt negatív hatása. Musk, a világ egyik legnagyobb zöld energia harcosa. Abban hisz, hogy a jövőben csak akkor lesz fenntartható az emberek létezése a Földön, ha lecseréljük a fosszilis energiahordózókat megújuló energiahordozókra. 

Bitcoin bányászat Kínában I Cryptofalka Forrás: https://www.financemagnates.com/

Kutatások bizonyítják, hogy a Bitcoinnak elég nagy a szénlábnyoma. Hatalmas szénerőművekkel hajtják Kínában azokat a bányászfarmokat, amelyek Bitcoint bányásznak. A Bitcoin bányászata és tranzakcióinak validálása körülbelül London városnyi energiát emészt fel. Ez legfőképp az algoritmusban rejlő Proof of Work (PoW) validálásnak köszönhető. Hatalmas számítási teljesítmény szükséges ahhoz, hogy működjön a hálózat. Viszont a bányászat soránti kereskedelmi verseny a bányászokat egyre jobban tereli a megújuló energiaforrások használatára. Erről korábban itt írtunk részletesebben.

 

Felborult a kripto-piac Musk bejelentése után

Alig pár hónapja, hogy Elon Musk bejelentette, a Tesla 1,5 milliárd dollárért vásárolt Bitcoint és megkezdi az elektromos autók forgalmazását Bitcoinért. Február 8-án a kriptovaluta ára több mint 14% -kal emelkedett.

https://twitter.com/elonmusk/status/1392602041025843203

Musk mostani bejelentése, hogy leállnak a Bitcoin elfogadásával, teljesen felborította a kriptovaluta piacot. A 15 legnagyobb piaci kapitalizációval rendelkező kriptavaluta pár óra alatt negatívba fordult és 10-20%-os veszteséget könyvelt el. Nemcsak a kriptovaluták árfolyamai kezdtek zuhanni, hanem a Tesla részvények, és minden más olyan részvény is amely a Bitcoinhoz vannak kötve. A Coinbase COIN (-4,8%), MiscroStrategy MSTR (-9,2%), Riot Blockchain RIOT (-17%) veszteséget könyveltek el a hír bejelentése után. 

Bitcoin crash 05.13 I Cryptofalka Forrás: Coindesk

A Tesla által a mérlegéhez hozzáadott Bitcoin elindította a találgatásokat, melyik nagyvállalat lenne a következő. Noha Musk mai tweetje szerint a Tesla nem fogja eladni egyetlen Bitcoinját sem, valószínűleg ki lehet jelenteni, hogy hamarosan nem fog többet vásárolni, és más vállalatok, amelyeknek kísértésbe eshettek és Bitcoin vásárláson gondolkodnak most biztosan elbizonytalanodtak. 

UTC idő szerint csütörtök este 01:00 körül a Bitcoin ára 54 800 dollárról 46 294 dollár mélypontra esett vissza a CoinDesk adatai szerint. Az árak azóta kissé visszaálltak, és jelenleg 48 500 dollárért cserélnek gazdát. Április 25-én volt utoljára, hogy a Bitcoin az 50 000 dolláros pszichológiai támogatási szint alá esett, de nem maradt sokáig, az árak április 26-án, másnap már 15% -ot emelkedtek, körülbelül 54 000 dollárra.

Bitcoin és kriptovaluta konzultáció szalag I Cryptofalka

 

Melyik zöld kriptovalutát választhatja Musk?

Addig amíg a Bitcoin bányászat nem válik környezeti szempontból fenntarthatóbbá, a Tesla nem fogja fizetési eszközként használni. Musk megjegyzi, hogy míg a Tesla arra vár, hogy a Bitcoin áttérjen a megújuló energiára, a cég „más kriptovalutákat” fog vizsgálni, amelyek tranzakciónként kevesebb, mint a Bitcoin energiájának 1% -át használják fel.

A TRG adatközpont elemzése szerint a Bitcoin becslések tranzakciónként átlagosan körülbelül 700 kilowattóra energiát fogyaszt. A piaci szereplők, és a befektetők elkezdték találgatni, vajon melyik kriptovalutát választhatja Musk.

OKEX_banner_Cryptofalka

 

Ethereum és a PoS

Az Ethereum nagyjából tranzakciónként 62,56 KWh-t fogyaszt. Az Ethereum hálózat jelenleg ugyanolyan energiahatékony konszenzusos módszerrel van validálva, mint a Bitcoin, tehát Proof-of-Work (PoW). A digonomonomista szerint az Ethereum hálózat éves szénlábnyoma nagyjából Szudánnal egyenlő. Ezeket a kérdéseket azonban a hálózat várhatóan az ETH 2.0-ra való áttérésével megoldja, ugyanis áttér Proof of Stake (PoS) validálásra, amely a becslések szerint 99%-kal energiatakarékosabb, mint a PoW. 

PoW vs PoS I Cryptofalka Forrás: https://www.forex.academy/

Tehát minden olyan kriptovaluta szóba jöhet Musk kijelentése szerint, amely PoS-t használ blokkjainak valsdálására. Így a Tesla bármelyiket választhatja a Solanától a Cardanoig.

 

Doge coinért lehet majd Teslát venni?

Elon Musk régóta kedvelt vicc coinja, amely már annyira nem teljesen vicc, ugyanis már több helyen is elfogadják fizetőeszközként. Sőt, ő maga is bejelentette, hogy 2022-ben a Holdra induló fizetett rakomány Doge coinnal lesz fizetve a SpaceX-nek. 

A Doge tulajdonképpen bányászatának jelentős részét a Litecoin hálózaton biztosítja, amely PoS validálást használ. De míg a Bitcoin bányászat az ultrakomplex SHA-256 algoritmust alkalmazza, a Dogecoin és a Litecoin a Scrypt használatával van bányászva, amely energiatakarékos és gyorsabb (bár lényegesen kevésbé biztonságos). 

Kriptovaluta áramfogyasztás I Cryptofalka Forrás: Twitter

Elég érdekes, hogy míg a TRG adatközpont az LTC energiafelhasználását tranzakciónként 18,522 KWh-ra teszik, a Dogecoin becslések szerint tranzakciónként csak 0,12 KWh-t használ. 

Sokat sejtető azonban. Hogy május 11-én Elon Musk egy közvéleménykutatást készített a twitteren a követői között. A kérdés pedig az volt, hogy szeretnék e az emberek, hogy Doge coinért lehessen Teslát vásárolni. Közel 76%-a a követőknek szavazott igennel. A dolog pikantériája, hogy a Dogecoin is közvetetten egy Bitcoin fork.

https://twitter.com/elonmusk/status/1392030108274159619

Tehát Musk ilyen, kisebb tranzakció / fogyasztás coint keres a kriptovaluta fizetésre. Mivel a SpaceX ebben a coinban kapja a fizetést a műhold Hold körüli pályára állításáért, nagy valószínűséggel a Tesla is ezt a kriptovalutát fogja elfogadni autói ellenértékéért. 

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
  2. Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
  3. Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
  4. Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
  5. Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
  6. Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC -0.51% $61,165.56
Ethereum ETH -1.17% $2,953.4
BNB BNB -0.21% $535.47
Solana SOL 0.30% $133
XRP XRP -2.33% $0.4815
Dogecoin DOGE -1.81% $0.1441
Cardano ADA -1.93% $0.437
Litecoin LTC -2.15% $78.26
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!