Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
Feltámadhat még az NFT-piac? Íme néhány ígéretes NFT-projekt

Feltámadhat még az NFT-piac? Íme néhány ígéretes NFT-projekt

Az NFT-piac vérszegény teljesítményében pár művészeti-közösségi projekt nyújthat vigaszt, amelyek körül élénk közösség virágzik. A kriptósok úgy tűnik inkább a kapucnis hangulatot árasztó kollekciókat keresik, amelyek jobban emlékeztetnek a közösség eredeti hangulatához.

Az NFT profilképek előfutárai

A tavaszi felezés óta a Bitcoin (BTC) sem találja magát, az altcoinok többsége pedig még a nagytestvér teljesítményét sem közelítették meg. Vérszegény az NFT-k létképe is, az e területre szakosodott vállalatok nem találják a fellendülő piacukat. Azonban még ebben a környezetben is van pár olyan félművészeti-közösségi projekt, amely talán elérhet egy olyasmi kultikus státuszt, mint a Cryptopunks vagy Bored Apes.

Az NFT-alapú profilképek között rég láttunk komoly sikert, mint a fent említett két sorozat. CryptoPunks volt a fel nem cserélhető tokenekkel kifejezett digitális avatárok egyik első fecskéje. Óriási hype volt körülötte, 2022 áprilisában 62 ether (ETH) volt a floor price, akkori árfolyamon 180 ezer dollárért lehetett megvenni a sorozat legolcsóbb darabját.

Utána a Bored Apes még nagyobbat durrant: a legdrágább eladott darab 3,4 millió dolláron, mai árfolyamon 1,2 milliárd forinton cserélt gazdát. Mi is írtunk róla, hogy az NFT-mánia csúcsán horrorpénzekért vásárolt kártyák mekkora befektetési buktákat hoztak össze.

A Bankless azonban most arról értekezik, hogy van pár projekt, amiknek van esélyük kultikussá válni. A kisebb közösségek, vagy esetleg anonim magánszemélyek sorozatai a maguk szűkös finanszírozásával talán jobban is passzolnak a kriptós gondolkodáshoz, mint a nagyvállalatok profitorientált termékei.

Milady Maker - egy kínos botrány ellenére is lehet nagyot kaszálni

A 10 000 profilképből álló Milady Maker kollekció rajzstílusa 2000-es évek japán utcai divatjából származik. A kibocsátó a magánszemélyek által alapított Remilia Collective, amely NFT-kártyák kibocsátásával foglalkozik, és több kollekciójuk is kint van már a piacon. 

A Milady Maker eddig kimagasló eredményeket produkált. Az OpenSea szerint fénykorában, tavaly májusban napi 13 ezer ETH értékben cseréltek gazdát a kártyák. Azóta szép lassan csökken, pár időszakos feltámadáson kívül nem találja magát a forgalom.

A tokenek átlagos ára azonban a tavalyi 1,7 ETH-ról júliusra 5,5 ETH-ra emelkedett. A projekt körüli közösség az X-en igen aktív, és még egy mélyen kusztomizált MineCraft-modjuk is van, ahol a holderek közösségi életet élhetnek.

A sztori azonban az benne, hogy a projektet egy kínos botrány kíséri. A Remilia Collective egyik alapítójáról, Charlotte Fang-ról ugyanis 2022–ben kiderült, hogy az ő online avatárja egy bizonyos „Miya”, aki közösségi megnyilvánulásaiban erősen gyűlöletkeltő volt a fekete, zsidó és meleg közösségek ellen.

Charlotte Fang azonnal elismerte, hogy ő állt a kamuprofil mögött és lemondott a projekt éléről. Őszintesége azonban a közösség számos tagjának szimpátiáját nyerte el. A botrány egyfajta vállalatellenes légkört kölcsönzött a Milady Makernek, amely inkább a 4chan szellemiségében gyökerezik, a cenzúrázatlan szólásszabadság értékeitől szól, mintsem a szélesebb közönség megszólításától vagy egy mainstream márka kialakításától.

Ez a bizarr hangulat is állhat amögött, hogy a Milady pluszban áll az indulás óta. A floor price jelenleg 3,4 ETH körül van, ami a közelmúltbeli csúcsokhoz képest enyhén csökkent, de mindenképp üde színfolt a piacon.

Sproto Gremlins NFT, a HarryPotterObamaSonic10Inu memecoin rajongóinak

A Sproto Gremlins egy igen furcsa NFT-gyűjtemény, amely a nehezen kimondható nevű HarryPotterObamaSonic10Inu memecoin kísérője. Maga a coin a nyáron látott memecoin ICO-láz egyik szülöttje.

A 3333 darab, viccesen bizarr karakterből álló kollekció körül közepes méretű, de hűséges Twitter-közösség alakult ki. A projekt olyan identitást igyekszik kialakítani, amely a kriptoszféra egyfajta összekacsintósan őrült, abnormális mivoltára játszik rá. És eközben nem veszi komolyan magát, csak szórakozik.

Ez a laza, jófej nihil vonzza a felhasználókat, az árfolyamot pedig tartósan megemelte. Jelenleg darabok átlagos ára az OpenSea-n 0,5 és 0,8 ETH közt ingadozik, és bár ez elmarad az 1,4 ETH-s csúcshoz képest, de a BTC-holderek számára ingyenes mintelés után így is jelentős hozamot ad.

Futottak még kategória, akik kicsit a kult NFT státuszhoz

Ugyan az NFT-piacon még nehezebb megbecsülni egy-egy projekt jövőjét, mint a kriptós vállalatok vagy startupok piacán, de a Twitter bugyraiban azért találni izgalmas dolgokat. Innen ajánl a Bankless még három kollekciót: Schizoposters-t, a Bitcoin Puppets-et és a Project Aeons.

A Schizoposters körül komolyabb követőtábor van, a kollekció az összeesküvés-elméleteket, egyes urban legendeket és sok okkultizmust ötvöz az internet kaotikus alvilági hangulatával. A Milady kollekció is által inspirált projekt a webkultúra sötétebb bugyraiba merészkedik, szürreális portrékat készít, amelyek komoly rajongótáborra tettek szert. Az Opensea-n a floor price jelenleg 0,3 ETH-s, és bár az átlagos vételár épp magasan van, a forgalom alapján még nem igazán támadt fel a projekt.

schizoposter nft I Cryptofalka 
A múlt télen elstartolt Project Aeon 3333 darab ingyenes NFT-ből áll. A kártyákon szereplő alakokat úgy írják le, mint amik az emberi ambícióból és kozmikus anomáliából születettek. A képek az SPX-közösség szerepjátékos szubkultúrájához és szellemiségéhez kapcsolódnak, amely közösség az S&P500 tőzsdeindexet megfordító fiktív SPX6900 index körül forog.

Az SPX6900 a pénzügyi szabadság hiányával kapcsolatos modern szorongásokról szól egy tartósan inflatórikus világban - és igen, memecoin is van belőle, a holderek ingyen kapták a Project Aenon NFT-it. Az év elején az Aeon 0,3 ETH körüli csúcsokat ért el, és bár jelenleg 0,09 ETH-ra esett, de a hozzá kapcsolódó memecoin nagyon jól megy, a piac talán inkább az SPX-et vásárolja, mint az Aeont.

A Bitcoin Puppets projektet 2024. januárjában indította útnak egy bizonyos „The Puppeteer” néven futó anonim személy. 10 001 darab Ordinals NFT-t tartalmazó kollekció enyhén abszurd, a Microsoft Paint szintjét elérő és annak esztétikájával bíró figurákból áll. Mégis erős közösséget alakított ki a maga körül, ami egy ponton 0,4 BTC-re emelte az árát, és bár azóta visszaesett 0,09 BTC-re, a közösség továbbra is aktív és érdeklődő.

Örök igazság a kriptopiacon: a közösség számít, nem a cég

A projektekből látszik, hogy a közösségi gondolkodásban kultikus szintre pályázó projektek mögött nincsenek nagyvállalatok, szinte csak a közösségi aktivitásra alapoznak. Gyakorlatilag decentralizált koordinációval létezek, saját kollektív identitás kialakításában érdekeltek. 

Az olyan vállalati projektek, mint a Bored Ape Yacht Club vagy az Azuki kollekciói hatalmasat zuhantak a történelmi csúcsokhoz képest, az olyan NFT-k azonban, mint a Milady és a Sproto Gremlins továbbra is erős, rugalmas közösségeket érdekelnek - ez a siker tükröződik az árfolyamukban is.

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC 0.57% $60,862.46
Ethereum ETH -0.57% $2,348.23
BNB BNB 0.52% $544.33
Solana SOL -2.53% $136.81
XRP XRP -1.51% $0.5242
Dogecoin DOGE 1.12% $0.1052
Cardano ADA 0.52% $0.3432
Litecoin LTC 1.44% $63.35
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!