Nők a kriptovaluták világában

Szerző: | márc 6, 2022 | Kriptovaluta

A BlockFi legfrissebb felmérése kimutatta, hogy eddig még soha nem látott növekedés indult meg a nők kriptovaluták iránti érdeklődésében. A megkérdezettek egy része már rendelkezik valamilyen kriptovaluta-pénztárcával, 60 százalékuk pedig kijelentette, hogy a közeljövőben terveznek vásárolni a piacon található digitális pénznemek valamelyikéből.

 

A BlockFi kutatási eredményei

A felmérésből kiderült, hogy a nők leginkább a bitcoin, dogecoin és ether iránt mutatnak érdeklődést, egészen pontosan 72, 42, valamint 18 százalékos arányban. Ugyanakkor a megkérdezettek csupán 5 százalékára igaz, hogy vagy érdekeltek a kriptobányászati szektorban, vagy nem helyettesíthető tokennel (NFT) rendelkeznek. Ez alapján kimondható, hogy az alágazatok nagy része továbbra is felfedezésre váró terület marad a legtöbb nő számára.

Köztudott, hogy a kriptovaluták világa alapvetően egy férfiak uralta iparág, ezt bizonyítja többek között az a tény is, hogy a vezető 121 valuta alapítói között csupán öt hölgyet tartanak számon, akik mellett jellemzően legalább egy férfi egyenrangú vagy felsőbbrendű társalapítóként foglal helyet.

 

Nők kriptovilág | Cryptofalka

Forrás: cointelegraph.com

 

Fontos azonban megjegyezni, hogy mindezek ellenére sem elhanyagolható a nők kriptoiparra gyakorolt hatása. Bár a kutatási eredmények kimutatták, hogy mindössze 10 százalékuk gondolkodik kripto- vagy blokklánc-alapú cégekben való szerepvállaláson, maga a tény, hogy egyre több nőt foglalkoztat a kriptovaluták világa, több vállalatnak is felkeltette az érdeklődését. Flori Marquez például így nyilatkozott a témával kapcsolatban;

Rendkívül izgalmas tudni, hogy a nők egyre inkább felfigyelnek a kriptovaluta birtoklás előnyeire és a kriptoszektor által nyújtott álláslehetőségekre. Innentől a mi felelősségünk, hogy minél több, könnyedén elérhető oktatóanyagot biztosítsunk számukra, ezzel is segítve őket a tulajdonukban lévő kriptovaluták kényelmesebb és biztonságosabb használatában.

Magyarország legnagyobb NFT közössége csatlakozás

 

Jelen felmérésnek a középpontjában amerikai nők és az ő kriptohoz való viszonyulásuk állt. A közvélemény-kutatást januárban végezték, amelynek során 1031, 18 és 65 év közötti nőt kérdeztek a kriptovalutákkal kapcsolatban. Ennek fő célja a pénzügyi jólét és karrier törekvések vizsgálata volt a különböző demográfiai viszonyok között.

Végül, de nem utolsó sorban Marquez hozzátette:

A kripto egyre inkább a mindennapi pénzügyi jólét részévé válik, így folytatnunk kell az újonnan érkezők tanulásának támogatását, valamint egyszerű és könnyedén használható pénzügyi termékeket kell létrehoznunk. A tömeges elfogadás fontos lehetőséget kínál az iparban való befogadás ösztönzésére.

A nők és a kripto közös jövője

Összességében tehát elmondható, hogy bár még a nők és a kriptovaluták világának kapcsolata gyerekcipőben jár, egy egyértelműen létező és növekvő jelenségről van szó. A felmérések alapján joggal lehet arra számítani, hogy az elkövetkezendő évek, évtizedek során egyre több hölgy fog megfordulni a kriptopiacon.

A folyamatosan bővülő tananyagoknak és ismeretterjesztő felületeknek köszönhetően pedig nemcsak a nők, hanem minden, a témával megismerkedni vágyó számára megnyílik egy átláthatóbb és egyenesebb út a kriptovaluták világa felé.

 

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
  2. Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
  3. Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
  4. Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
  5. Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
  6. Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

TÁMOGASD A CRYPTOFALKA MŰKÖDÉSÉT 

Ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd biztosítani, hogy a Cryptofalka továbbra is a megszokott minőségi tartalmakat tudja nyújtani az olvasók számára, a következő linken tudod támogatni a munkánkat. Köszönjük! 👋

Donation: ➡️ LINK ⬅️

Oldalunk ellenőrzött Brave alkotó, így ha Brave böngészőt használsz BAT segítségével is tudod támogatni a munkánkat.

—————————————————————————————————————————————————–

A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval! 

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

# NamePrice

Hogy mi is a CryptoFalka Platform? 

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! 

Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól! 

Discord I Cryptofalka

Elakadtál? Kérdésed van? Konzultálj a Cryptofalka szakembereivel! 

Bitcoin és kriptovaluta konzultáció I Cryptofalka

Hallgasd a Bitcoin kisokos podcast műsorát!

Bitcoin kisokos podcast cryptofalka

CryptoFalka heti hírlevél!

Szeretnél ingyenes altkoin elemzéseket kapni? Érdekel mi történt a Bitcoinnal és a Criptopiaccal a héten? Iratkozz fel heti hírlevelünkre!

Köszönjük! Sikeresen feliratkoztál hírlevelünkre.