Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
Gyenge évzárás ellenére is erős évet tudhatnak maguk mögött a kripto ETF-ek

Gyenge évzárás ellenére is erős évet tudhatnak maguk mögött a kripto ETF-ek

A kripto ETF-ek 2025-ben jelentős tőkebeáramlást értek el, még úgy is, hogy az év vége gyengébb piaci hangulatot és nettó kiáramlásokat hozott.

ETF áramlások 2025-ben: továbbra is erős az intézményi érdeklődés

2025 egészét vizsgálva az amerikai spot kripto ETF-ek összesen közel 31,8 milliárd dollár nettó beáramlást könyvelhettek el, még úgy is, hogy az év vége már inkább gyengébb, oldalazó piaci környezetben telt.

A friss tőke döntő része továbbra is a Bitcoin (BTC) ETF-ekbe áramlott, amelyek nagyjából 21,4 milliárd dollárnyi nettó beáramlást realizáltak.

Az Ethererum (ETH) ETF-ek szintén erős évet zártak, mintegy 9,6 milliárd dollárnyi új tőkét vonzva. Ez különösen figyelemre méltó annak fényében, hogy 2025 volt az első teljes évük a piacon, vagyis az intézményi befektetők viszonylag gyorsan elfogadták ezeket a termékeket.

Összehasonlításképpen 2024-ben a spot kripto ETF-ek 35,2 milliárd dollárnyi nettó beáramlást értek el, és bár 2025-ben némi lassulás látható, az intézményi érdeklődés továbbra is erős, a trend pedig világos.

Gyenge évzárás ellenére is erős évet tudhatnak maguk mögött a kripto ETF-ek | Cryptofalka

Az év második felében elindított spot Solana (SOL) ETF-ek december végére már közel 765 millió dollárnál jártak, ami jól mutatja, hogy a nagyobb altcoinokra épülő ETF-ek is fokozatosan kezdenek felzárkózni a Bitcoin–Ether páros mögé.

A BlackRock uralja a bitcoin ETF-piacot

A 2025-ös adatok alapján egyértelmű, hogy a kripto ETF-piacot gyakorlatilag a BlackRock dominálja. Az iShares Bitcoin Trust (IBIT) az év végére összesen mintegy 24,7 milliárd dollárnyi nettó beáramlást gyűjtött, ami közel ötszöröse a második helyen álló Fidelity FBTC eredményének.

Beszédes adat, hogy ha az IBIT-et kivennénk a képletből, a többi spot BTC ETF összesítve nagyjából 3,1 milliárd dolláros mínuszban zárná 2025-öt. Vagyis a teljes szektor pozitív egyenlege szinte kizárólag a BlackRock termékének köszönhető.

Mindez különösen érdekes annak fényében, hogy a rövid távú trendek nem voltak kedvezőek az IBIT számára. A The Kobeissi Letter posztja szerint a BlackRock Bitcoin ETF-je az elmúlt 10 hétből 8-ban nettó kiáramlást produkált, legutóbb például 244 millió dolláros heti tőkekivonással.

Gyenge évzárás ellenére is erős évet tudhatnak maguk mögött a kripto ETF-ek | Cryptofalka

Ennek következtében az IBIT kezelt vagyona (AUM) 67,6 milliárd dollárra csökkent, ami közel 32%-os visszaesést jelent az októberi csúcshoz képest.

Az ábra is jól szemlélteti, hogy a heti kiáramlások ellenére az IBIT továbbra is kiemelkedő méretű és meghatározó szereplő maradt a piacon. Ez arra utal, hogy a BlackRock dominanciája nem rövid távú spekulációból, hanem hosszabb távú intézményi pozícionálásból fakad – még akkor is, ha időszakosan negatív áramlási adatok jelennek meg.

Hasonló a helyzet az Ethereum oldalán is: az iShares Ethereum Trust (ETHA) közel 12,6 milliárd dollárnyi tőkét vonzott, messze megelőzve a Fidelity és a Grayscale versenytársait.

Gyenge évzárás ellenére is erős évet tudhatnak maguk mögött a kripto ETF-ek | Cryptofalka

Kripto ETF kilátások 2026-ra

Számos elemző szerint 2026-ban valódi ETF-dömping indulhat el a kriptopiacon. Az új, általánosított tőzsdei listázási standardok miatt az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletnek (SEC) már nem kell egyesével jóváhagynia minden egyes kripto ETF-kérelmet, ami jelentősen felgyorsíthatja az engedélyezési folyamatot.

A Bitwise becslése szerint akár 100-nál is több új kripto ETF jelenhet meg 2026 folyamán. Ezek között várhatóan további nagyobb altcoinokra épülő termékek is helyet kapnak, miközben a 2025 második felében elindított Solana, Litecoin (LTC) és XRP (XRP) ETF-ek inkább csak az első hullámot jelentik.

Ugyanakkor a Bloomberg elemzői óvatosságra intenek: szerintük az újonnan induló ETF-ek jelentős része nem éri meg 2027-et, mivel sok, alacsony likviditású tematikus termék nem lesz képes elegendő befektetői érdeklődést fenntartani.

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC -0.84% $89,278.91
Ethereum ETH -2.82% $2,944.13
BNB BNB -0.14% $888.21
XRP XRP -2.71% $1.92
Solana SOL -2.24% $128.23
Dogecoin DOGE -3.20% $0.1239
Cardano ADA -3.16% $0.3591
Litecoin LTC -2.13% $67.87
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!