Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
Hogy teljesít 2020-ban a Bitcoin a részvényekkel szemben?

Hogy teljesít 2020-ban a Bitcoin a részvényekkel szemben?

A 2020-as év mind a Bitcoin, mind a részvények számára sok izgalmat hozott.🥶 Összehasonlítjuk melyikük bizonyult jobb befektetésnek eddig 2020-ban. 📊 Cikkünkben a vezető kriptovalutát fogjuk összemérni a vezető részvények és indexek árfolyamaival (S&P 500, Apple, Amazon). 

 

 Így teljesített 2020-ban a Bitcoin 📈

Kriptovaluta: Bitcoin
Teljes piaci kapitalizáció: ~174 000 000 000 $
Változás 2020.01.01 óta: +36,44%

A Bitcoin 2020-as évében kétségtelenül megőrizte a kriptovalutákra jellemzős magas volatilitást. Ugyanis a Bitcoin ára sokat küzdött idén a 10 000$-os pszichológiai ellenállással, de volt, hogy még 4000$ alá is benézett az árfolyam. 

Jól indította a Bitcoin a 2020-as évet, ugyanis a kezdő durván 7000 dollárról hamar 10 000$-ra ugrott, majd a koronavírus okozta piaci pánik a decentralizált digitális valuta árfolyamát is keményen megütötte. Azonban jól tűrte a pofonokat a BTC, elég hamar talpra tudott állni és folyamatos emelkedéssel ismét 10 000$-ig pumpálták az árfolyamát. Ez a magas volatilitás pedig olyan lehetőségeket teremtett, amit a sikeres befektetők igazán nagy profitra tudtak cserélni ha jól játszották meg a lapjaikat. 💰

BTCUSD-1d-20200614 BTCUSD-1d-20200614

Ezzel ha az év eleji szinthez képest mérjük a Bitcoin 2020-as emelkedését akkor +36,44%-nál áll jelenleg a kriptovaluta idei teljesítménye. Igazán figyelemre méltó hozam egy olyan piaci helyzetben, ahol még a legnagyobb vállalatok is nehezen evickélnek. Mégpedig úgy, hogy a Bitcoin mögött nem áll egyetlen állam sem, aki mentőcsomaggal, stimulussal és egyéb beavatkozással segítsen a nehezebb időszakokban. Na de nézzük hogyan teljesítettek 2020-ban a részvények. ⤵️

 

Így teljesített 2020-ban az S&P 500📉

Tőzsdei index: S&P 500
Teljes piaci kapitalizáció: ~28 000 000 000 000 $
Változás 2020.01.01 óta: -5,77%

Az S&P 500 a tőzsde olyan amerikai tech cégeinek nevét foglalja magába, mint az Apple, Microsoft, Amazon vagy akár a Facebook. Az index 500 nagyvállalatnak a mozgásait követi, teljes piaci kapitalizációja pedig jócskán felülmúlja a kriptovaluták számait. Az S&P 500 sokak szerint az USA tőzsdéinek talán legjobb reprezentációja. Vagyis ha úgy általánosságban a részvények 2020-as teljesítményét szeretnénk egyetlen ábrával szemléltetni akkor az S&P 500 ábráját lehet célszerű elővenni.

Na de hogyan teljesített a tőzsdei index 2020-ban a Bitcoin-hoz képest? ⤵️

Az év elején az index folytatta a több éves masszív és elnyújtott emelkedő trendjét. Egészen 2020 márciusáig, amikor is a koronavírus okozta pánik durván megborította a legtöbb tőzsdei árfolyamot. Méghozzá olyan mértékben, ami még a 2008-as válság okozta dinamikát is felülmúlta sokszor. Március 9 és 16-án a tőzsde "mesterséges biztonsági funkcióját" a circuit breaker-t is aktiválni kellett a pánik okozta erős zuhanás következtében. 

Bitcoin részvény 2020 I Cryptofalka SP500-1d-20200614

A járvány okozta pánik elültével és egy "kisebb" stimulussal a háta mögött március végén megkezdődött a fordulópont a 2200 dolláros tartományból. Azóta amilyen dinamikus volt a zuhanás, szinte olyan erős bull run-t láthattunk az S&P 500 grafikonján. 2200 dollárról egészen 3200 dollárig száguldott, ami szintén hatalmas potenciált nyújtott a tőzsdei befektetőknek. Rengeteg részvény árfolyama lőtt ki az egekbe és több All Time High (ATH) is meglett. 💪

Júniusban gyakorlatilag az index árfolyama visszatért ugyanoda, ahonnan január elsején indult, a mai napig számolva minimális, -5,77%-os minuszban áll jelenleg a vezető tőzsdei index árfolyama.

 

Így teljesített 2020-ban az Apple 🍎

Tőzsdei termék: Apple
Teljes piaci kapitalizáció: ~1 270 000 000 000 $
Változás 2020.01.01 óta: +15,65%

A Bitcoin 2020-as teljesítménye egyelőre úgy tűnik, hogy magasabb az 500 nagyvállalatot tömörítő indextől, na de mi van akkor ha az indexen belül szemezgetünk? Az Apple igazán jó évet tudhat maga mögött, a sok probléma ellenére a részvény árfolyama még a mindenkori csúcsot is megdöntötte!

Maga a grafikon formációja erősen hajaz az S&P 500 mozgására. Ez ugye nem is meglepő úgy, hogy az index jórészét a top 3 marketcapen belüli Apple adja. Viszont, ami már sokkal érdekesebb, hogy a korábbi 326 dolláros csúcsot is megdöntötte az Apple árfolyama. Wow! 🚀

Bitcoin részvény 2020 I Cryptofalka APPLE-1d-20200614

Ezzel elmondható, hogy a sok probléma ellenére iszonyatosan jól teljesített a tech cég. Kicsit talán már érthetetlen is, hogy hogyan árazza a  piac a csúcson lévő munkanélküliség és az Apple üzleteket fosztogató tömeg láttán magasabbra a cég piaci kapitalizációját, mint 2020 elején. De szerintem sokan ezért is szeretjük a tőzsdét, ahol sokszor a teljesen irracionális dolgok lesznek végül a befutók. Amúgy a választ talán a tőzsde pszichológiával lehetne magyarázni. 📊

Lényeg a lényeg, év elejéhez képest +15,65%-on áll az Apple árfolyama. Ez ugyan elmarad a Bitcoin 2020-as teljesítményétől, viszont az Apple volatilitása is kisebb volt. A szép emelkedő trendje pedig szintén megkérdőjelezhetetlen!

 

Így teljesített 2020-ban az Amazon🔥

Tőzsdei termék: Amazon
Teljes piaci kapitalizáció: ~980 000 000 000 $
Változás 2020.01.01 óta: +38,21%

Az idei év kétségtelenül egyik legnagyobb nyertese az Amazon, amit üzleti profiljából adódóan nem, hogy rosszul, talán még pozitívan is érintett az egész válság+karantén mizéria. Na de a nagy kérdés, hogy megdöntötte-e a Bitcoin eddig még vezető 2020-as +36,44%-os emelkedését? 😬 A válasz pedig az, hogy nem sokkal de meg!

Bitcoin részvény 2020 I Cryptofalka AMZN-1d-20200614

Az Amazon grafikonján, ami érdekes, hogy alapetően nem annyira hajaz már az S&P 500 mozgására és külön utakon járt. Ezt valószínűleg az üzleti profiljával lehet magyarázni, aminek köszönhetően az összehasonlításba bevett "nagyok" között a +38,21%-os rekordot könyvelheti el! 

 

2020 Bitcoin vs. Részvények összefoglalva

Ha 2020 január elsejétől a cikk írásának időpontjáig (2020.06.14) nézzük a Bitcoin és a vezető részvények és index teljesítményét, akkor a következő a jelenlegi sorrend:

  1. Amazon +38,21% emelkedés
  2. Bitcoin +36,44% emelkedés
  3. Apple +15,65% emelkedés
  4. S&P 500 -5,77% csökkenés

Ezzel látható, hogy ha mind a kriptovaluták, mind a részvények nagyobb marketcapes vezető tagjait állítjuk egymás mellé akkor 2020-ban a 2. helyre fut be a Bitcoin. Az pedig igazán figyelemre méltó teljesítmény, hogy még a legnehezebb időszakban is versenyezni tud a decentralizált fizetőeszköz a vezető részvényekkel. Ezt pedig circuit breaker-ek és stimulusok nélkül!

Természetesen jelen cikkben szimpla összehasonlítást végeztünk és nem korrigáltunk a volatilitások nagyságával! Ami pedig van, akiknek kedvező, van akiknek már kevésbé... A kisebb marketcapes részvényektől és kriptovalutáktól is eltekintettünk egyelőre, próbáltuk a vezető marketcapes kriptovalutát a vezető marketcapes részvényekkel összehasonlítani!

Hallgasd meg podcastünket, amiben összefoglaltuk, hogy miért éri meg Bitcoinnal és kriptovalutákkal kereskedni:

[buzzsprout episode='3417535' player='true']

 

Ebben a műsorunkban pedig arról beszéltünk mi a Bitcoin és a blokklánc technológia: 

[buzzsprout episode='3288079' player='true']

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Mi a Bitcoin, blockchain technológia vagy a kriptovaluta kereskedés?
  2. Válj sikeres kereskedővé a tőzsdei gyorstalpaló oktatásunkkal
  3. Bitcoin, kriptovaluta szótár és kisokos
  4. Miért éri meg Bitcoinnal és kriptovalutákkal kereskedni?
  5. Pontos matematikai modell a Bitcoin ár meghatározásához
  6. CryptoFalka kriptovaluta kereskedés kisokos

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC -0.78% $70,459.45
Ethereum ETH -1.11% $3,553.15
BNB BNB 5.48% $618.76
Solana SOL 0.48% $187.5
XRP XRP 1.25% $0.6301
Dogecoin DOGE -1.08% $0.2165
Cardano ADA 1.17% $0.6596
Litecoin LTC 9.83% $104.48
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!