
A Terra vezérigazgatójára megszorítások várnak
A dél-koreai ügyészek ezentúl hivatalosan is szeretnének értesülni arról, ha a Terra vezérigazgatója, Do Kwon belép az országba.
Kwon csak érkezési értesítővel léphet be Dél-Koreába
A Terra (LUNA) összeomlását vizsgáló dél-koreai ügyészek azt kérték, hogy az Igazságügyi Minisztérium adjon ki „megérkezéskor értesítést” a Terraform Labs vezérigazgatója, Do Kwon számára, és utazási korlátozást a Terra társalapítója, Shin Hyun-seong számára. A szöuli déli kerületi ügyész közös pénzügyi bűnügyi nyomozócsoportjának igazgatója, Dan Sung-han, aki a Terra kudarc vizsgálatának nyomozásáért felelős, arra kérte az Igazságügyi Minisztériumot, hogy érkezéskor értesítse Kwon-t, aki feltételezhetően Szingapúrban él a dél-koreai Heraldcorp július 27-i jelentése szerint.
Az „értesítést” általában akkor hajtják végre, ha az egyén azonnali vizsgálatára van szükség. Ezen felül a kerületi ügyész azt is kérte, hogy Shin Hyun-seong-ra, a Terraform Labs társalapítójára és a Timon igazgatótanácsának elnökére, valamint jelenlegi és korábbi vezetőire kiutazási tilalmat rendeljenek el. Állítólag meg is kapta az Igazságügyi Minisztérium jóváhagyását.
coinmarketcap.com
A Terra elleni vádak
A Terrra vezérigazgatóját azzal vádolják, hogy úgy folytatta a kriptovaluták (Terra és Luna) kibocsátását, hogy közben nem figyelmeztette a befektetőket arra az eshetőségre, hogy azoknak értéke akár meredek csökkenésnek is indulhat.
De nem ez az egyetlen, amely ellene szól. Olyan vádakról is szó esett, amelyek szerint Kwon és csapata megsértették az álbevételekre vonatkozó törvényt egy befektetés „blokkolásával”. Ez állítólag akkor történt, amikor befektetőket gyűjtöttek össze és megígértették velük, hogy körülbelül 20%-os kamatot biztosítanak számukra, ha Terrát vásárolnak és rájuk bízzák azt.
coingape.com
A társalapító, Shin Hyun-seong elnököt ugyanezzel vádolták. Ugyanakkor köztudott, hogy az ő pozíciójának semmi köze nem volt a folyamatban lévő eseményekhez, tekintve, hogy a Kwon-nal folytatott együttműködése 2020 márciusában véget ért.
Záró gondolatok
Az ügyészek összesen 15 helyet foglaltak le és kutattak át július 20-án, köztük Shin Hyun-seong lakóhelyét és hét helyi kriptovaluta tőzsdét. Jelenleg is vizsgálják a Luna és Terra ügyleti információit, amelyekhez belföldi tőzsdei átkutatással és lefoglalással jutottak hozzá.
A jelentések szerint a korai befektetők és a Terraform Labs kapcsolatai is a keresési és lefoglalási célpontok között voltak. Amint az ügyészség befejezi az összegyűjtött anyagok elemzését, felveszi a kapcsolatot a nyomozókkal.
További ajánlott cikkeink:
- Aktuális Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok, coin elemzések
- Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
- Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
- Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2022
- Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
- Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
- Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

Nehéz nem bullishnak lenni a 2024-es Bicoin és kripto piaccal kapcsolatban. Ezek azok a katalizátorok, amik jövőre extra löketet adhatnak.

Merülj el az Ordinals Wallet segítségével a BTC hálózaton ébredező Ordinals és BRC20 őrületben, és fedezd fel az altcoinok új világát.

A feltételezhetően elhibázott utalás a Bitcoin 14 éves történetében a nyolcadik legmagasabb tranzakciós összeget eredményezte.

Reális a szökés veszélye az ügyészség beadványa szerint, ezért Changpeng Zhaónak az Egyesült Államokban kellene maradnia a februári ítélethirdetésig.