Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
SEC tőzsdefelügyelet biztosa: butaság lenne betiltani a Bitcoint

SEC tőzsdefelügyelet biztosa: butaság lenne betiltani a Bitcoint

Hester Peirce, az Amerikai Tőzsdefelügyelet (SEC) biztosa szerint, a kormányoknak le kellene kapcsolni az internetet ahhoz, hogy betiltható legyen a Bitcoin. 

 

Betiltható a Bitcoin? 

Hester Peirce SEC-biztos szerint, a kormányok minden bizonnyal megpróbálhatnák, de "ostobaság" lenne.

A MarketWatch virtuális panelbeszélgetése során a „Hogyan fektessünk be kriptoba”, a híresen Bitcoin-barát ügyvéd meggyőződése, hogy az Egyesült Államok óvatosan áll a kriptovaluták és digitális eszközök szabályozása kérdéséhez. Peirce elmondta, hogy az új, kripto-szakértő SEC elnök, Gary Gensler hivatalba lépésével remélhetőleg jó irányba haladnak majd a szabályozási törekvések.

Azt hiszem, már túl vagyunk azon a ponton, hogy a Bitcoin betiltható legyen. A betiltáshoz körülbelül le kellene állítani az internetet. Nem értem, hogyan lehetne betiltani. Erőfeszítések ugyan tehetők, de nagyon nehéz lenne megakadályozni az embereket abban, hogy Bitcoinnal kereskedjenek. Tehát szerintem ostobaság lenne, ha a kormány megpróbálná ezt megtenni. - mondta Pierce. 

Bitcoin betiltása I Cryptofalka Forrás: https://coinmarketcap.com/

 

Kína már számtalanszor megpróbálta betiltani a Bitcoint

2016 és 2017-ben láthattunk több példát a Bitcoin betiltásának komolytalan próbálkozására például Kínából. Ekkor rövid távon (értsd 1-2 nap) megijedt a kriptovaluta közösség, ami érezhető volt a Bitcoin árán is, majd durván rá egy hétre már jóval többet ért a Bitcoin, mint a felreppenő Kína betiltja a Bitcoint hírek után. Ezután Kína vagy 10-szer adott hangot ennek a próbálkozásának, amire a legtöbben már csak mosolyogtak. Szerencsére azóta ők is rájöttek, hogy ha nem tudják betiltani, akkor inkább szeretnének az élére állni, lásd kínai digitális jüan próbálkozása.

 

A neves befektető Ray Dalio negatívabb hangot üt meg

Egyesek szerint, a Bitcoin betiltása, (vagyis az ilyen eszközök tiltottá nyilvánítása) nem irreális elgondolás. A milliárdos befektető és a Bridgewater Associates alapítója, Ray Dalio például számos alkalommal elmondta, hogy a kormány valószínűleg tiltani fogja a kriptovaluta tranzakciókat. 

Minden ország kincsnek tartja a kereslet és kínálat ellenőrzésének monopóliumát. Nem akarják, hogy más pénzek működjenek vagy versenyezzenek a nemzeti valutával, mert a dolgok kikerülhetnek az ellenőrzés alól ”- mondta Dalio a Yahoo Finance főszerkesztőjének

Ahogy Peirce mondta, a valóságban ez nagyon nehéz lenne: a technológia valószínűleg felülmúlja a kormány azon próbálkozásait, hogy korlátozza a Bitcoin használatát, mivel az emberek mindig képesek lesznek letölteni a Bitcoin pénztárca szoftverét, futtatni egy node-ot (csomópont) és tranzakciókat végrehajtani, amíg rendelkeznek internet-hozzáféréssel. Ezért rövid és középtávon sokkal valószínűbb az egyértelmű Bitcoin és a kriptovaluták szabályozása.

https://youtu.be/JD5fgxy2DPk

A digitális eszközök tekintetében az Amerikai Egyesült Államok más országok mögött van. Talán az új SEC elnök, akinek nagyobb rálátása van a digitális és kripto piacokra jó szabályozási kereteket építhet ki. 

Az Egyesült Államokban a pénzügyi piacok szabályozása nagyon összetett. A digitális eszközöket tekintve még bonyolultabb a helyzet, ugyanis a különböző kormányzati szervek különböző álláspontokat képviselnek a Bitcoin és más kriptovaluták kapcsán. Éppen ezen a héten, két meghatározó bank - a Goldman Sachs vezérigazgatója, David Solomon és a JPMorgan főnöke, Jamie Dimon - szorgalmazta a jobban definiált szabályok betartását.

Bitcoin és kriptovaluta konzultáció szalag I Cryptofalka

 

Még céldátum sincs bármilyen Bitcoin szabályozásra

Az interjú során Peirce azt is elmondta, hogy nem tudja, mikor lesz elérhető egy Bitcoin ETF az Egyesült Államokban. Egy ilyen termék lehetővé tenné az Egyesült Államokbeli befektetők számára, hogy olyan részvényeket vásároljanak, amelyek nyomon követik a Bitcoin árát - vagyis befektetnek a Bitcoinba anélkül, hogy meg kellene vásárolni és tárolni magát a kriptovalutát. 

A piac megfigyelői régóta úgy vélik, hogy a Bitcoin ETF katalizátorként működne majd az intézményi pénz rohamos beáramlására a Bitcoin piacára. A SEC ugyanakkor többször elutasította a Bitcoin ETF iránti kérelmeket, mert azt állítja, hogy a Bitcoin piaca könnyen manipulálható, és még nincs meggyőződve arról, hogy már létezik a valós, igazi piac. 

Hester Peirce, értékpapír biztos véleménye mindig is a SEC különvéleménye volt, tehát nem feltétlen tekinthető a főcsapásnak, nehezen elképzelhető, de akár még számolhatunk is a Bitcoin betiltásával. 

 

Ha szeretnél többet hallgatni a szabályozás kérdéséről, olvasd el vagy hallgasd meg a VanEck innovációs igazgatójával, Gurbács Gáborral készített podcastünket. Gábor közvetlen kapcsolatban áll szabályozókkal, így ha valaki akkor ő igazán képben van ebben a kérdésben.

[buzzsprout episode='6216340' player='true']

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
  2. Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
  3. Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
  4. Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
  5. Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
  6. Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC -0.51% $64,049.24
Ethereum ETH -0.33% $3,062.64
BNB BNB 1.03% $560.71
Solana SOL 0.41% $143.64
XRP XRP 3.90% $0.5148
Dogecoin DOGE 2.03% $0.1548
Cardano ADA 8.97% $0.4958
Litecoin LTC 2.77% $82.72
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!