
Vitalik Buterin: 2023 hatalmas lehetőségei a kriptoban
Az Ethereum társalapítója, Vitalik Buterin szerint még rengeteg hely és lehetőség van különféle innovációk számára a kripto területén.
Buterin szerint fontos az innováció
Az Ethereum társalapítója, Vitalik Buterin három "hatalmas" lehetőséget osztott meg a nagyközönséggel, amelyek még megvalósításra várnak a kripto területén. Ez a három fejlesztés pedig nem más, mint a pénztárcák tömeges bevezetése, az inflációnak ellenálló stabilcoinok és az Ethereum-alapú weboldal bejelentkezések.
A Bankless társtulajdonosával, David Hoffman-nal készített interjú során Buterin beszélt a kriptoipar 2023-as kilátásairól, válaszolva Hoffman felvetésére, miszerint a decentralizált alkalmazások "adoptációs hulláma" már véget ért, és "kevesebb lehetőség" van a fejlesztők számára, hogy újdonságokkal álljanak elő.

Buterin ehelyett elhárította a Hoffman által említett "limbó időszakot", és először is szóvá tette, hogy a pénztárca-infrastruktúra terén további fejlesztéseket kell végrehajtani, hogy a kriptot könnyebben használhassák a hétköznapi emberek. Ez segítene abban, hogy a kripto képes legyen több milliárd felhasználó befogadására.
"Ha olyan pénztárcát tudsz készíteni, amelyet egymilliárd ember fog használni - az hatalmas lehetőség" - mondta az Ethereum társalapítója.
Az inflációra is gondolni kell
Másodszor, Buterin szerint egy hiperinflációnak ellenálló és globálisan elérhető stabilcoin létrehozása, amely mindenféle körülménynek ellenáll - mind a láncban, mind a szélesebb makrogazdaságban - forradalmi lenne az iparág számára:
Ha létre tudsz hozni egy olyan stabilcoint, amely képes túlélni bármit, beleértve az amerikai dollár hiperinflációját is [...] az is egy hatalmas lehetőség, ha létre tudsz hozni valamit, ami mentőövnek fog tűnni mindenki számára, aki átmegy ezen a helyzeten.
Buterin azonban nem tett semmilyen technikai javaslatot arra vonatkozóan, hogy ezt hogyan lehetne elérni.

Végül pedig arról beszélt, hogy minden olyan technikai fejlesztés, amely hozzájárul ahhoz, hogy az Ethereum elvegye a bejelentkezési jogköröket a Facebook, a Google, a Twitter és más központosított monopóliumoktól, végső soron lehetővé tenné az Ethereum számára, hogy nagyobb piaci dominanciát szerezzen az internetalapú alkalmazások terén:
Ha be tudsz jelentkezni az Ethereum-mal és ha le tudod győzni a Facebook-ot, a Google-t és a Twitter-t, mint az internet bejelentkezési urait, az önmagában egy hatalmas lehetőség, igaz?
Buterin azonban kijelentette, hogy a piaci rések betöltésének lehetősége egyre kevésbé nyilvánvaló a növekvő verseny és a piac érése miatt.
Hogyan tekint Buterin a jövő évre?
Az Ethereum társalapítója úgy tűnik, az elmúlt heteket azzal töltötte, hogy megosztotta a kriptotérrel kapcsolatos tanulságait és tanácsait, beleértve az iparág előtt álló évekkel kapcsolatos optimizmusát.
Buterin december 5-én kijelentette, hogy a blokklánc-alapú identitás, a decentralizált autonóm szervezetek (DAO-k) és a hibrid alkalmazások is érdeklik őt az Ethereum és a decentralizált technológiák jövőjét illetően. Néhány nappal korábban, december 3-án azt is kihangsúlyozta, hogy a kereskedők számára fontos, hogy hosszú távon gondolkodjanak, és inkább a technikai fejleményekre koncentráljanak, mint az árfolyamra.
Az FTX összeomlását követően Buterin november 21-én azt tanácsolta a kereskedőknek és a befektetőknek, hogy mérlegeljék, milyen mértékű emberi befolyást lehet gyakorolni egy protokollra, és jobban bízzanak a nyílt és átlátható kódban, mint az emberekben.
Csatlakozz te is a publikus kriptovaluta kereskedő discord csatornánkhoz!
További ajánlott cikkeink:
- Aktuális Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok, coin elemzések
- Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
- Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
- Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2022
- Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
- Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
- Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

Merülj el az Ordinals Wallet segítségével a BTC hálózaton ébredező Ordinals és BRC20 őrületben, és fedezd fel az altcoinok új világát.

A feltételezhetően elhibázott utalás a Bitcoin 14 éves történetében a nyolcadik legmagasabb tranzakciós összeget eredményezte.

Reális a szökés veszélye az ügyészség beadványa szerint, ezért Changpeng Zhaónak az Egyesült Államokban kellene maradnia a februári ítélethirdetésig.

A Raiffeisen Bank leányvállalata arra készül, hogy 2024 elején kriptovaluta-kereskedelmi szolgáltatásokat vezessen be lakossági ügyfelei számára.