Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
Eljött a nap, amikor az olaj ára olcsóbb lett, mint a vízé

Eljött a nap, amikor az olaj ára olcsóbb lett, mint a vízé

A májusi olaj futures szerződések ára negatív dollár tartományba is bezuhant a tőzsdén. Volt, aki azért fizetett, hogy ne vegye át az olaját. 😱 Elmagyarázzuk hogyan is jöhetett ez össze. 💡

 

Tőzsde történelmet írt tegnap az olaj ára

Az olaj világpiaci ára körül alakuló mizériáról, az roszágok között dúló ellentétekről mi is számtalanszor írtunk az elmúlt hónapokban. De a tegnapi nap olyat láthattunk a tőzsdén, amire szerintem még senki sem számított! A májusi olaj futures szerződések ára úgy bezuhant, hogy még negatív tartományba is benézett az árfolyam, pontosabban -40$ ig esett egy májusi olaj futures ára. Nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy futures és május! 

Aki nem lenne képben azzal, hogy mi is az a futures, miért számít, hogy májusi futures, nekik készült főleg a mostani cikkünk. Elmagyarázzuk hogyan is jöhetett ez létre. Hogyan hajlandó valaki azért fizetni inkább, hogy ne kelljen átvennie a "megvásárolt" olaját.

olaj ár cryptofalka OIL-1d-20200421

Ezen a grafikonon a West Texas Intermediate (WTI) májusi futures olaj árát láthatjátok. Alapvetően is erős csökkenő trenden volt a kontraktus ára, de arra, hogy még nulla dollár alá is beesik az árfolyam szerintem senki nem számított volna.

 

Hogyan érhet kevesebbet az olaj ára, mint 0 dollár? Elmagyarázzuk!

Először is kezdjük ott, hogy a koronavírus miatti pandémiás helyzet fundamentálisan negatívan érintette az olaj piacát. Ugyanis a csökkentett közlekedés miatt jóval kevesebb olajra van a jelenlegi helyzet mellett szükség, mint amekkora mennyiség a rendelkezésünkre áll. Ezt mutatja szépen a tegnapi napot megelőző csökkenő trend, ahol 60 dollárról néhány hét alatt egészen 20 dollárig esett az olaj ára.

A tegnapi napon pedig eljutottunk oda, hogy az olaj finomítóknak nem kell több olaj, a tárolók elkezdtek megtelni és gyakorlatilag többet termelünk ki, mint amennyire szükségünk van. Az olaj tárolásának pedig költsége van! Azok a szervek, akik megfelelően és hatékonyan tudják tárolni az olajat, nem fizetnek már neked azért, hogy átvegyék tőled az olajat. Ha te azt szeretnéd, hogy mégis megtegyék, még akár neked kell fizetned érte!

olaj ár cryptofalka 2

Ez persze nem jelenti azt, hogy az elkövetkező napokban ingyen fogunk tankolni a kutakon. (sajnos) Viszont az előállt fundamentális helyzet és a futures termékek tulajdonságai egy olyan párost hoztak össze, amivel megtörténhetett az olaj ár tegnapi történelmi pillanata.

 

Mi az az olaj futures?

Ezek olyan ügyletek, amelyek teljesítése nem azonnal, hanem egy a jövőben meghatározott időpontban történik. 

Futures termékekkel széleskörűen találkozhatunk a forex és CFD kereskedések formájában, a futures angol szót általában „határidős ügyletnek” szoktuk fordítani. Az adott piaci termék teljesítése legtöbbször nem a piaci, hanem az úgynevezett „határidős áron” fut, ennek értéke minimálisan de eltér a piaci ártól!

 

A határidős ügyletek szabadon adhatók és vehetők, azonban a hagyományos tőzsdei piactól eltérően működnek. Úgynevezett lejárati időpontok vannak, a lejáratkor pedig a termék kifut a mögöttes termék árfolyamán. Azaz ekkor a szerződött felek automatikusan elszámolnak egymással. Fizikai elszámolásos ügylet esetén megkezdődik a kiszállítási ügylet, pénzügyi elszámolás esetén (pl a tőzsdéken) a szerződő felek automatikusan elszámolnak egymással. - Cryptofalka futures oktatási anyag részlete

A West Texas májusi olaj futures szerződése pedig pontosan a mai keddi napon zárul! Vagyis, aki rendelkezik ilyen olaj futures szerződéssel az 1000 hordó olaj átvételére köteles az amerikai Oklahomában!

Bizony voltak olaj tőzsdei kereskedők, akik rendelkeztek ilyen olaj futures termékkel, de eszük ágában sem volt átvenni az 1000 hordó olajat. Ők csupán a tőzsdei ármozgásokból szerettek volna nyerészkedni. Viszont mivel a szerződések lejárnak, az olaj pedig jelenleg senkinek sem kell, hatalmas harc ment azért, hogy megszabaduljanak ezektől a májusi olaj futures szerződésektől. Így fordulhatott elő, hogy negatívba ment az olaj ára és volt aki -40 dolláron szabadult meg a májusi olaj futures-étől. Így fordulhatott elő, hogy az olaj ára kevesebbet ért, mint a vízé!

 

Mi történik ezután az olaj árával?

A tegnapi nap természetesen egy igazán egyedi nap volt, ahol több csillag együttállása kellett ahhoz, hogy a negatív olaj ár összejöjjön. A júniusi és júliusi olaj futures-ök ára például továbbra is 22-27 dollár között mozog. Vagyis, akiknek "később kéne átvenniük" a futures-el együtt járó fizikai olajat, ők továbbra is jóval többet fizetnének érte. 

olaj ára cryptofalka 3

Azonban a tegnapi események mindenképpen negatív képet festenek az olaj jövőbeli világpiaci árával kapcsolatban. Ugyanis a kereslet valószínűleg minimálisan fog tudni csak élénkülni az elkövetkező hónapokban. Nem tartjuk elképzelhetetlennek azt, hogy májusban akár az olaj spot ára is benézhet a 10 dolláros tartományba! Vagy még lejjebb is?! Ennek viszont mindenképpen kihatása lesz a magyar benzinkutak áraira is!

Azt, amit pedig a tegnapi napon az olaj futures termékek mutattak szépen jelzi, hogy mekkora is jelenleg a baj a világban. A tegnapi nap eseményei semmiképpen sem festenek túl fényes képet azok számára, akik részvényt, aranyat, vagy akár Bitcoint vennének hosszabb távra.  Egy világ, amikor egy hatalmas piaci kapitalizációval rendelkező, értékesnek tartott termék ára nulla dollár alá is benéz eléggé rizikós világ,. Itt tényleg csak a legtapasztaltabb befektetők tudják elkerülni a rizikókat és profitálni a tőzsdei ármozgásokból!

Egyelőre az olaj válsága még láthatóan nem gyűrűzött ki a többi tőzsdei termék árára. A legtöbb részvény a szintén történelmi zuhanások után szép zöld gyertyákat tudott felmutatni, viszont mintha a lendület náluk is elfogyni látszana. Újabb kiváló hetet zárt az S&P500, itt az Amazon ATH, zöldben az arany és a Bitcoin is. Ennek ellenére nem gondoljuk még, hogy ezzel kint lennénk a gödörből! Korábbi elemzésünkben megnéztük, hogy mire is elég mindez, S&P500, Bitcoin, Apple, Arany, Amazon tőzsdei elemzések. ➡️ Újabb zöld hetet zártak a tőzsdék, de a neheze hátra lehet.

Így jött létre 2020 április 20-án, hogy a nem a sokak által várt 0 dolláros Bitcoin, hanem a 0 dolláros májusi olaj futures árnak lehettünk szemtanúi a tőzsdéken. :)

 

További ajánlott cikkeink:

  1. BITCOIN, KRIPTOVALUTA SZÓTÁR ÉS KISOKOS
  2. MIÉRT ÉRI MEG BITCOINNAL ÉS KRIPTOVALUTÁKKAL KERESKEDNI?
  3. PONTOS MATEMATIKAI MODELL A BITCOIN ÁR MEGHATÁROZÁSÁHOZ
  4. ÚJABB CSÚCSOKAT DÖNTÖGET A BITCOIN HASH RATE
  5. TETHER OLDOTTA MEG A PORNHUB ÉS A PAYPAL HARCÁT
  6. MIRE IS JÓ A BLOKKLÁNC? – ALKALMAZÁSI MEGOLDÁSOK A GYAKORLATBAN
  7. CRYPTOFALKA KRIPTOVALUTA KERESKEDÉS KISOKOS
  8. AZ ARANYNAK KÖSZÖNHETŐEN ENNYIT ÉRHET MAJD AKÁR EGY BITCOIN

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC 2.48% $70,834.59
Ethereum ETH 1.62% $3,570.64
BNB BNB 1.69% $582.51
Solana SOL 1.92% $188.6
XRP XRP 2.29% $0.6289
Dogecoin DOGE 17.42% $0.2171
Cardano ADA -0.61% $0.6523
Litecoin LTC -0.44% $94.07
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!