
Altcoin körkép – Ripple, Litecoin, Ethereum Classic
Az altcoin piac hagyományosabb neveit vizsgáljuk ma, mindet kizárólag BTC pár ellenében. Célom, hogy több héten át mutassam be nektek a nagyobb neveknek számító alt versenyzőket. Top market cap-s nevek a watchlistemen. Mai nappal ETC, XRP és LTC a terítéken…
Emelkedő altcoin dominancia
Rengeteg altcoin került a piacra az idő múlásával. Különbségeket is teszünk újabb és hagyományosabb altok között. Jó magam jobban szeretem a régebbi motorosokat, az úgynevezett nagy cap-s altokat. A “cap” szó itt a piaci kapitalizációra utal. Ennek oka, hogy megbízhatóbb a kereslet a nagyobb altok iránt, valósabb partnerségekkel rendelkeznek, és kevésbé vannak kitéve manipulációknak, mint kisebb cap-s társaik.
Piaci kapitalizáció terén az altcoinok az utóbbi két évben rendesen alul teljesítenek a Bitcoinhoz képest. Ez némileg változott az utóbbi időszakban. A Bitcoin elég hektikus az évben. Szép januári emelkedés után, csúnya február és március rázta meg a piacot. Jelenleg pedig éppen ott tart a Bitcoin árfolyama, ahonnan az év elején indult. Időközben az altok javarészt túlszárnyalták a Bitcoin emelkedését, illetve szépen tartották magukat BTC esések közepette, így a 2018 eleje óta tartó down trend során végre némileg bíztatóbb a helyzetük.
Altcoin mozgások – Ethereum Classic, Litecoin, Ripple
Ethereum Classic
A legígéretesebb mozgást a ma szemügyre vett három altcoin közül az Ethereum Classic grafikonja adja. A csökkenő trendvonal/csökkenő árcsatorna áttörése kétségkívül bika jelnek számít, ráadásul jelenleg is érdekes zónában tartózkodik ETC. Éppen a csökkenő trendvonallal együtt áttört korábbi dupla alj nyakvonalát teszteli vissza az ármozgás. A továbbiakban a nyakvonal érintését várom, és figyelem, hogy milyen mértékben sikerül majd pattanni róla a jövőben.
Litecoin
Litecoin is hasonló csökkenő árcsatornában mozog hosszú távon. A különbség előző alt társához képest, hogy LTC még nem tudott kitörést produkálni és bőven az árcsatornában, annak aljában mocorog. Egyelőre nem is érdekes számomra a grafikon. A pirossal jelölt ellenállás esetleges áttörésével jelennének meg bika jelek a grafikonon. Korábbi hosszabbra nyúlú gyertya árnyékokkal teszteltük már az árcsatorna alját, ennek lehetőségét fenntartom a jövőben.
Ripple
Szintén le van maradva az Ethereum Classic ármozgásától, habár a formálódó eső ék trendfáradtságra utal. A trendfáradtság azonban nem egyenlő a trenfordulással, így bika jelekről nem beszélhetünk. Sőt a formálódó csökkenő háromszög még egy hullámot sejtet lefelé, ami egyúttal a jelölt támaszt letörését valószínűsíti. Meglátjuk, hogyan alakul az ármozgás, egyelőre bika területet az ellenállás áttörésével vizionálok.
A három bemutatott altcoin közül tehát az Ethereum Classic grafikonja néz ki a legbíztatóbban. A csökkenő trendvonal és a dupla alj nyakvonalának áttörése bika jelnek számít. Ezzel sem LTC, sem XRP nem tud eddig versenyezni. Mindegyik grafikonra igaz, hogy meg-megjelennek nagyobb volume-k a mozgás során, ez utalhat felhalmozásra. Érdekes lesz tehát a jövőben figyelni, mihez kezdenek a altok a közel két és féléve tartó down trenddel.
A borítókép tulajdonosa a Cointelegraph oldal.
További ajánlott cikkeink:
- Mi a Bitcoin, blockchain technológia vagy a kriptovaluta kereskedés?
- Itt lenne a következő pénzügyi világválság? A számok azt mutatják!
- Elérte a pánik a kripto tőzsdéket, tanácsok zuhanás közepette
- Bitcoin, kriptovaluta szótár és kisokos
- Miért éri meg Bitcoinnal és kriptovalutákkal kereskedni?
- Pontos matematikai modell a Bitcoin ár meghatározásához
- CryptoFalka kriptovaluta kereskedés kisokos
TÁMOGASD A CRYPTOFALKA MŰKÖDÉSÉT
Ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd biztosítani, hogy a Cryptofalka továbbra is a megszokott minőségi tartalmakat tudja nyújtani az olvasók számára, a következő linken tudod támogatni a munkánkat. Köszönjük! 👋
Donation: ➡️ LINK ⬅️
Oldalunk ellenőrzött Brave alkotó, így ha Brave böngészőt használsz BAT segítségével is tudod támogatni a munkánkat.
—————————————————————————————————————————————————–
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!