BTC mellett az altcoin piac is dübörög idén
Pár hete elkezdtünk felhívni a figyelmet az altcoin piac nyújtotta potenciálra. Párhuzamosan az idei Bitcoin emelkedéssel, az altok sem nyújtanak csalódást. Pozitív tehát eddig az idei év. Most ismét alt teljesítményekkel szemezgetünk.
Növekvő altcoin piaci dominancia
Érezhető volt valamekkora pattanás az alt piactól, több jel is utalt erre. Nagy vásárlói volume ugrott be a piacukra, amivel az addig igen stagnáló, és mélyen lévő altcoin piacot szép százalékok formájában meg lehetett ugrasztani.
Többen is szép emelkedésekkel jelentkeztek az évben. Pozitívum, hogy kis és nagy piaci kapitalizációval rendelkezdő nevek is kiugró teljesítményekkel tudtak jelentkezni az altcoin piacról. Gondoljunk csak az ETC, vagy a DASH idei menetelésére, vagy a kisebb kapitalizációval rendelkező nevek közül az ICX, vagy éppen a WAN áremelkedéseire. Az utóbbi, igen hosszú időszakban nem ez volt a megszokott. Az általános alt piaci down trend alatt, ritkán, maximum egy-két név tudott kiugró teljesítményt produkálni. Ehhez képest most egy nagyobb össznépi altcoin bummról beszélhetünk.
Ez meglátszik a piaci dominancia alakulásán is. Annak ellenére, hogy +30%-s emelkedéssel indított az évet a Bitcoin, egyelőre dominancia terén veri a királyt az altcoin piac.
altcoin piac dominancia vs Bitcoin dominancia
Trendfordító jelek
Erősödő tehát az altcoin piac. A növekvő dominancia mellett több bika jel is észrevehető a grafikonjaikon. A megjelenő nagy vásárlói volume/kereslet beáramlásán kívül, több grafikon is tudott heti ábrákon trendfordító jelekkel szolgálni. Minél nagyobb időtávokon vizsgáljuk a grafikonokat, azok annál erősebb jelzéseket adnak, így a heti grafikonok jelzéseit illik komolyan venni.
- Csökkenő trendvonal áttörése
- Dupla alj nyakvonal áttörése
- Eső ék áttörése
- Fordított váll fej nyakvonal áttörése
A fentiek általánosságban véve trendfordító jeleknek számítanak. Több grafikon is hozza ezeket a szignálokat. A szemléltetés kedvéért Ethereum, Monero és EOS grafikonon mutatom be egyesek teljesülését.
Pozitív tehát eddig az év. Ritka esemény, hogy BTC mellett az alt piacnak is jut tér emelkedéseket produkálni. Érdemes továbbra is rajta tartani a fókuszt a kriptovaluták 2020-s mozgásán.
ETH- BTC 1w, XMR-BTC 1w, EOS-BTC 1w
CryptoFalka_jelölések
További ajánlott cikkeink:
- BITCOIN, KRIPTOVALUTA SZÓTÁR ÉS KISOKOS
- MIÉRT ÉRI MEG BITCOINNAL ÉS KRIPTOVALUTÁKKAL KERESKEDNI?
- PONTOS MATEMATIKAI MODELL A BITCOIN ÁR MEGHATÁROZÁSÁHOZ
- ÚJABB CSÚCSOKAT DÖNTÖGET A BITCOIN HASH RATE
- TETHER OLDOTTA MEG A PORNHUB ÉS A PAYPAL HARCÁT
- MIRE IS JÓ A BLOKKLÁNC? – ALKALMAZÁSI MEGOLDÁSOK A GYAKORLATBAN
- CRYPTOFALKA KRIPTOVALUTA KERESKEDÉS KISOKOS
- AZ ARANYNAK KÖSZÖNHETŐEN ENNYIT ÉRHET MAJD AKÁR EGY BITCOIN
DeFI
A CEX.IO adatai szerint a kínálat 2026 második negyedévében több mint 3,5 milliárd dollárral esett, miközben a Treasury-alapú tokenek nőttek.
Altcoin
Az intézményi ügyfelek külön Circle-fiók nélkül hozhatnak létre és válthatnak vissza USDC-t a Standard Chartered platformján.
Bitcoin
A Metaplanet a második negyedévben az átlagos bekerülési ára alatt vásárolt, így 95 117 dollárra csökkent az egy bitcoinra jutó átlagos költsége.
Bányászat
A Trump családhoz kötött kriptobányász 1:15 arányú részvényösszevonással próbál megfelelni a Nasdaq 1 dolláros minimumárának. A részvény 62 centen zárt.







