Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
Bitcoin dokumentumfilm érkezik El Salvadorból

Bitcoin dokumentumfilm érkezik El Salvadorból

Azoknak akik szeretik a dokumentumfilmeket és a kriptovalutákat, jó hírünk van. 2022 második negyedévében érkezik a Bitcoin film!

 

Merj álmodni

A készülő Bitcoin dokumentumfilm premiere 2022 második negyedévében lesz elérhető. A „Merj álmodni” névre keresztelt film a Bitcoin El Salvador általi elfogadásának igaz történetét követi nyomon. Ez lesz az első film, amely elmeséli a „Bitcoin Beach” közösségi projekt teljes történetét, amely örökre megváltoztatta a világot.

Több mint egy évtizeddel ezelőtt Salvador tengerpartján, egy El Zonte nevű apró faluban két fiatal szembesült azzal a nehéz döntéssel, hogy elhagyják országukat egy szebb jövőt keresve. Az volt az álmuk, hogy egy szebb jövőt építsenek közösségük számára.

https://twitter.com/bitcoinbeachdoc/status/1494733451739774981?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1494733451739774981%7Ctwgr%5E%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fbitcoinnews.com%2Fnews%2Fnew-bitcoin-documentary-from-el-salvador-will-premiere-later-this-year%2F

Az évekig tartó erőfeszítések, reményt és lehetőségeket hoztak a helyi gyerekeknek és egy még nagyobb álomhoz vezettek: egy olyan helyi bitcoin gazdaság létrehozásához, amely teljesen átalakítja a kis falujukat.

Nem tudták, hogy ez végül ahhoz vezet, hogy Salvador kormánya egy történelmi új törvényt fogad el. Ez lett az első ország a világon, amely a bitcoint törvényes fizetőeszköznek nyilvánította.” És ezt nekik köszönhetjük" - magyarázzák a producerek, köztük a kiemelkedő bitcoin podcaster, John Vallis.

 

Magyarország legnagyobb NFT közössége csatlakozás

 

A Bitcoin Beach története

A Bitcoin Beach megálmodói tele vannak együttérzéssel, reménnyel és szeretettel. Szimbolizálják, hogy miről is szól maga a jelenség. "Ők olyan emberek, akik szenvedélyesen hiszik, hogy a Bitcoin alapjaiban változtathatja meg a világot valami jobbra."

Jó látni, hogy egyre több Bitcoin dokumentumfilm készül, mivel ezek alapvető szerepet játszanak a Bitcoin ötlet előmozdításában, és segítenek az embereknek megérteni, miről is van szó. Arról nem beszélve, hogy jelentősen növelik a kriptovaluták elfogadását is. 

Bitcoin dokumentumfilm érkezik El Salvadorból Forrás:bitcoinist.com

 

A készítők nagyon optimisták. Twitteren a következő üzentet tették közzé:

"A filmet egy anonim bitcoiner finanszírozta és támogatta. Az összes nyereség 90%-a a Bitcoin Beach-re kerül majd. Az ottaniaknak egy egyedülálló projektjük van, amely ingyenes hozzáférést biztosít oktatási, sport- és munkaprogramokhoz, mindezt elsősorban az ország helyi, és elszegényedett közösségei számára."

Összefoglalva

A téma nagyon érdekes és nagy valószínűséggel újabb embereket hoz közelebb a kriptovalutákhoz. Alig várjuk, hogy megjelenjen a film. Aki szeretne egy pillantást vetni a projektre, az alábbi linken keresztül ellátogathat az a film weboldalára: https://daretodream-film.com

 

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
  2. Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
  3. Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
  4. Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
  5. Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
  6. Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC 2.01% $39,549.79
Ethereum ETH 3.69% $2,170.81
BNB BNB 1.23% $231.24
XRP XRP 1.57% $0.622
Solana SOL 8.02% $65.05
Cardano ADA 3.93% $0.3994
Dogecoin DOGE 3.45% $0.08692
Litecoin LTC 1.48% $72.7
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!