Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
A Bitcoin grafikon a korrekció ellenére továbbra is bullish

A Bitcoin grafikon a korrekció ellenére továbbra is bullish

A 19 000 dolláros árfolyam áttörése után egy jó 15%-os esést láthattunk a Bitcoin árában, ennek ellenére továbbra is jól fest a grafikon. 📈

 

A mindenkori maximum közelében a Bitcoin ára

A Bitcoin árfolyama 2020-ban újabb rekordot döntött, amivel az idei csúcs már 19 500 dollárnál van. Mindössze 10 hét kellett ahhoz, hogy a Bitcoin ára a 10 000 dolláros pszicholóigai szint áttörése után beállítsa ezt az új rekordot. Ebből, valamint a Bitcoin árfolyam grafikonján is látható, hogy a jelenlegi emelkedés kezd már picit túlvett lenni. Ezt nem csak az egymás után következő zöld gyertyák sorozata, de az RSI indikátor is szépen mutatja. A heti RSI például már 90 közelében jár, ami megegyezik a 2017-es bika piacon tapasztalt maximumokkal. 

Bitcoin árfolyam grafikon 2020 I Cryptofalka Bitcoin árfolyam grafikon 2020 - heti nézet

Ahogyan korábban írtunk nektek róla, nagyon fontos, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy egy bika piacon lévő emelkedő trend is emelkedő, valamint csökkenő szakaszok sorozatából áll. Vagyis mindig eljut a túlfűtött hangulat egy olyan pontra, ami már "irreálisan" magas és szükség van egy korrekcióra. Ez a konszolidációs "pihenő" megtörténhet árfolyam csökkenéssel, vagy időbeni oldalazással is.

Erről így írtunk a Cryptofalka ingyenes hírlevelében még múlt hét vasárnap. (A cryptofalka.hu főololdalán tudtok regisztrálni a hírlevelünkre)

Hatalmas száguldáson van túl a Bitcoin árfolyama, amivel megérkeztünk a korábbi mindenkori csúcs ellenállásához. Ennek következtében egy korrekció lehetősége benne van a pakliban, jelenleg nem mondanám a Bitcoint jó hozam/rizikó arányú befektetésnek 18600 dolláron.

 

A mindenkori 19-20k-s ellenállás áttörése esetén számíthatunk ismét dinamikus pumpára. Vagy a korrekciót, vagy ezt az egyértelmű áttörést lehet érdemes megvárni azoknak, akik beszállón gondolkoznak. - Cryptofalka hírlevél 2020.11.22

Meg is érkezett az első korrekció

November 26-án meg is érkezett az első korrekció. Ennek hatására a Bitcoin grafikonján az árfolyam 19 500 dollárról egészen 16 200 dollárig csökkent, viszonylag rövid idő alatt. Ez az esés dollárban elég soknak hangzik, de valójában egy 16%-os csökkenésról van csak szó. Ami egy közel 100%-os emelkedés után már annyira nem is meglepő.

Bitcoin árfolyam korrekció I Cryptofalka Bitcoin árfolyam korrekció 2020.11.26

 

A mostani korrekció még jócskán elenyészik a Bitcoin grafikon 2017-es adataitól. Az előző bika piac során ugyanis nagyjából 30-40%-os korrekciók szakították meg az emelkedéseket. Erre 2017-ben 5-ször is volt példa.

Bitcoin árfolyam mozgása 2017 I Cryptofalka Bitcoin árfolyam mozgása 2017

 

Pontosan ezek azon időszakok, amikor a türelmetlen vagy rossz pozícióban beszállt befektetők nem bírják vállalni már a tőzsde nyomását és megszabadulnak a pozícióiktól. Természetesen a hosszú távra befektető bálnák ezer örömmel vásárolják fel ezeket az olcsóbb coinokat.

Bitcoin és kriptovaluta konzultáció szalag I Cryptofalka

 

Így fest a Bitcoin árfolyam a napi grafikonon

A trend a barátod! Ezért célszerű kihasználni a mostani emelkedő trendünket és egészen addig utazni az emelkedéssel, amíg nem törnek meg a stratégiai szintek, amik potenciális trendfordítást mutathatnának. Szerencsére ezek a szintek (11500-12000 és 14000 dollár) még igazán messze helyezkednek el. Vagyis azt lehet mondani a mostani csökkenésre, hogy egy teljes mértékben egészséges tőzsdei mozgásról van szó, ami szükséges ahhoz, hogy az emelkedésünk hosszabb távon is fenntartható maradjon.

Vagyis egyelőre nincs ok pánikra, sőt a bika trenden belüli visszatesztek olcsóbb beszállókra adhatnak lehetőséget. Ahhoz, hogy ezeket a pontokat hol találjuk, a napi Bitcoin grafikon adhat támpontot. Ha behúzzuk a mostani emelkedésre a Fibonacci számokat, akkor a 0,382-es (38,2%-os csökkenés) szintünk 15400 dollárnál van. A statisztikák szerint ez, valamint a 0,618-as pont tud legtöbbször támaszként viselkedni egy hasonló korrekció esetén. Ez a 38,2%-os Fibonacci szint jól ráillik amúgy a 2017-es visszatesztekre is.

Bitcoin árfolyam grafikon 2020 I Cryptofalka Bitcoin árfolyam grafikon 2020 - napi nézet

Egy korábbi rövid távú ármozgás során 15400-16000 dollár tartományában sikerült egy említésre méltó támaszt kialakítanunk. Ez, valamint a Fibonacci jelzés alapján első körben ezt a zónát mondanánk egy olyan pontnak, ahonnan érdemben tudna pattani a Bitcoin árfolyam. Egyelőre még a narancs görbével jelölt 22 napos mozgó átlag fogja a csökkenést, de én meglepődnék ha ezzel a 3 napos mini csökkenéssel befejeződne a jelenlegi korrekció.

 

Továbbra is bullish Bitcoin grafikon

A Bitcoin és a tőzsdei kereskedés egyik legfontosabb része a tőzsdepszichológia. Vagyis az, hogy az árfolyam mozgások milyen szélsőséges hangulatokat váltanak ki az amúgy pánikolásra és kapzsiságra hajlamos emberi lényekből. A dinamikus emelkedések vagy esések hatására sokszor hajlamosak vagyunk a jelen hangulatát a jövőbeli viselkedésre is kivetíteni. Vagyis 19 000 dolláron bátran szeretne az ember kapzsi lenni és arra számítani, hogy ez most azonnal elmegy akár 25 000 dollárig is. De az esések során is általában hasonló jellegzetességek figyelhetőek meg.

Ezért nagyon fontos szerintem az, hogy próbáljuk fülön csípni magunkon ezeket a jellegzetességeket és ne ragadtassuk el magunkat túlságosan. Ott a Bitcoin grafikon, amiből rengeteg tényszerű következtetést le lehet vonni ahhoz, hogy ésszerűen tudjunk cselekedni és ne a pillanatnyi hangulataink alapján.

[box type="bio"] Tetszik a Bitcoin árfolyamának a mozgása, amíg pedig nem bukjuk el az említett stratégiai szinteket célszerű utaznunk az emelkedő trenddel. Rövid távon a túlvett állapotunk ad esélyt arra, hogy folytatódik még a mostani korrekció, de ez szerintem csak is potenciális beszállóként fogható fel. Valószínűleg hamarosan támaszt fog találni az árfolyam, ahonnan pattanva új csúcsokat fog kialakítani a Bitcoin.

Ez a visszateszt lehetőséget adhat a "lemaradt befektetőknek" arra, hogy olcsóbban tudjanak beszállni a már megkezdett emelkedő trendbe. Jelenleg a 15400-16000 dolláros zóna az, amire érdemes lehet figyelni ezért.[/box]

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
  2. Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
  3. Kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2019/2020; Cryptofalka
  4. Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
  5. Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
  6. Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC -3.13% $61,482.59
Ethereum ETH -2.81% $2,992.42
BNB BNB 0.34% $547.73
Solana SOL -5.93% $130.98
XRP XRP -1.88% $0.4909
Dogecoin DOGE -7.93% $0.1446
Cardano ADA -3.13% $0.4431
Litecoin LTC 2.57% $80.8
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!