Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
Ez lehet a bankrendszer és a kriptovaluták közös jövője

Ez lehet a bankrendszer és a kriptovaluták közös jövője

A Bitcoin Kisokos 35.részében Ács Zoltánnal beszélgettünk, aki az MKB Fintechlab vezetője és a Magyar Bankholding által kezdeményezett Foundation mozgalom Növekedésért és Innovációért felelős vezetője. Mindenképp hallgassátok meg a podcastet, ha még nem tettétek. Ebben a cikkben a beszélgetés folyamán elhangozott érdekes témákat emeljük ki, néhol egy-két kiegészítéssel és kommenttel.

 

MKB Fintechlab és Foundation mozgalom

A Fintechlab az MKB kereskedelmi bank alatt működő leányvállalat, ami induló FinTech vállalkozásokat mentorál és tőkét fektet beléjük. Ilyen startup vállalkozás volt a Coinrule is, ami nemzetközi viszonylatban is komoly karriert futott be, mint automatizált kriptovaluta kereskedési platform.

A Foundation a Magyar Bankholding által kezdeményezett mozgalom. A Magyar Bankholding a rendszerváltás óta a legnagyobb bankfúzió (MKB, Budapest Bank, Takarékbank). Az új bank teljesen új alapokra építkezne, megújítva a hagyományos és "elavult" banki szolgáltatásokat és újragondolt modellekkel és működéssel szeretne üzemelni. Ehhez egy nagy léptékű technológiai ugrás szükséges, azt is mondhatnánk "Fel kell találni újra a bankolást.", ezen okból jött létre a Foundation mozgalom.

Magyarország legnagyobb NFT közössége csatlakozás

 

A bankrendszer fejlődése

Több évtizeden keresztül a bankok elkényelmesedtek az oligopól helyzetben. Ráadásul az innovációt feltehetően visszafogta az is, hogy egyes bankok jelen vannak a tőzsdén. A nyomás, hogy a negyedéves jelentésben fel kell mutatni valamit, és a befektetők profitot várnak el, megnehezítette az innovációra való felkészülést. Hiszen az innováció mindig költséges és hosszabb távon megtérülő befektetés.

Azonban a 10-15 éve felszínre törő FinTech szektor felkavarta a port, az újonnan indult pénzügyi szolgáltatást nyújtó vállalkozások mertek innoválni. Elképesztően sok kockázati tőkebefektető kereste a lehetőséget, hogy ilyesfajta vállalkozásokba fektessen, mert azt látták, hogy potenciálisan ez egy jól jövedelmező befektetés lehet.

Ács Zoltán úgy gondolja 5-10 éven belül teljesen másképp fogunk bankolni, a technológia exponenciális növekedésével egy idő után mindenkinek fel kell vennie a lépést. Már csak azért is, mert befektetési oldalról nagy a nyomás, hogy ezzel foglalkozni kell. Az ügyfelek szeretnének kriptovalutába is fektetni.

 

A szabályozási környezet

A bankok nem véletlenül nem mozdulnak tömegesen a kriptók felé. Elképesztően sok szabály van, aminek meg kell felelni, vendégünk úgy is fogalmazott "a szabályozó fújja a passzát szelet". Nem véletlenül az egészségügy és a pénzügy a legszabályozottabb terület, hiszen erre a két dologra nagyon sok figyelmet és óvatosságot szentelünk életünk folyamán.

Az Európai Unióban a MICA reguláció az, ami szabályozni fogja a kriptovalutákat, ezt jelenleg 2023 januárra várjuk, de elképzelhető, hogy 2024 lesz belőle. Fontos azonban, hogy addigra fel kell készülnie a jogszabályi környezetnek és az intézményeknek, hogy ne akkor kapjunk a fejünkhöz. Erre a Blockchain Magyarország Egyesület már kidolgozott egy javasolt koncepciót.

Arra a kérdésre, hogy mikor lehet a magyar bankoknál kriptóba fektetni azt a választ kaptuk, hogy mindenkinek érettnek kell lennie ("a rendszernek körbeérettnek kell lennie"). Ez azt jelenti, hogy amíg nincsenek meg a megfelelő szabályok, addig hiába próbálkoznak a bankok az adaptációval. Vendégünk szerint Magyarországon 2024-25 között lehet majd kriptovalutákba fektetni a kereskedelmi bankoknál, méghozzá ETF-ek formájában. Az ETF amiatt egy kedvezőbb forma, mintha közvetlenül kriptót adna el a bank, mert biztonságosabb ilyen formában. Megannyi kockázatot levesz az ügyfél válláról és áthelyezi a bankokra, ahol maguk a szakértők vannak. Így például az ügyfél sem tudja elveszíteni a privát kulcsát, ami hatalmas veszteség lenne neki. Végső soron a bankoknak is az a jó, hogyha az ügyfelek gazdagodnak és nem elszegényednek.

mica

Forrás: eur-lex.europa.eu

Az európai környezet szerinte megfelelő irányba halad, viszont fel kell pörögnünk. Fontos, hogy cáfolnunk kell a következő mondás utolsó mondatát, miszerint "Kína innovál, azután szabályoz. Amerika innovál és nem szabályoz. Az EU szabályoz, azután nem innovál.". Eszméletlen jó neobankok jöttek létre az EU-ban (Monzo, N26, Mbank, Tinkoff, Revolut), ami többek között a PSD 2-nek köszönhető (és jelenleg készül a PSD 3).

Persze azt, hogy sürget a környezet sokan érzik. Ott van példának a Swift fizetési rendszer, ami régi és iszonyatosan elavult, akár 4-5 napba is beletelhet, még megérkezik az utalás. Elképzelhető, hogy a blokklánc már csak amiatt is jobb megoldás lenne ezen probléma megoldására, mert csökkenti a költségeket az ügyfélszolgálat felöli részen.

 

Harc a hegemóniáért

Kína elképesztően elől van a világ többi részéhez képest, amennyiben digitális jegybankpénzről van szó. Amerika a hetekben tette közzé kutatási anyagát a CBDC-ről, így ő mindenképpen évekkel van lemaradva, ha csak ezt a szegmenst nézzük. Közben ott van a Facebook stabilcoinja a Diem, aminek bevezetését gyakran odázzák a jogi környezet miatt. Érthető, hogy egy bigtech óriásnak nem szeretnék megengedni, hogy hirtelen pénzügyi nagyhatalom legyen. Már csak emiatt is fontos kérdés előtt állnak a nemzetállamok: szabályozzák-e a Facebookot és a techóriásokat vagy sem. Ha nem, akkor érdekes idők elé nézünk, ugyanis a pénz fölötti kontroll, egy elképesztően erős hatalmi eszköz.

A Facebook kedvező piaci helyzetben van olyan szempontból, hogy több milliárd felhasználó fordul meg nála nap mint nap. Ott a Messenger applikáció is, ami nélkül az emberek többsége tényleg nem tud meglenni. Miért ne lehetne majd a Diem-et ebbe az applikációba beintegrálni és máris kész a pénzügyi nagyhatalom. Persze erre elvileg a Novi-t fejlesztik, ami egy külön applikáció, de a lehetőség ettől függetlenül ott lenne.

Novi

Forrás: digitalinformationworld.com

Sokan értetlenül állnak Kína előtt, hogy vajon értelmeset húzott-e azzal, hogy ennyire radikális a bányászattal és a kriptovalutákkal szemben. Erre leginkább két válasz született: Kína jól csinálja, amit csinál, mert nem hagyják hogy a fejükre nőjenek a tech óriások vagy Kína nem csinálja jól, amit csinál, mert ezzel pont lábon lövik magukat, kinyírják az innovációt. Ez a kérdés valószínűleg azért ilyen nehéz - mondja Ács Zoltán -, mert a technológia exponenciálisan növekszik, emiatt meglehetősen nehéz gyorsan menni és közben megfelelő irányba tekerni a kormányt. Ez annyit jelent, hogy látjuk az innovációkat de nem tudjuk biztosra melyik milyen kimenetelekkel jár. Kína inkább a centralizáltabb CBDC-t választotta és egyértelmű nemet mondott a decentralizált kriptoeszközökre.

A vezető szerep sokszor úgy dől el, hogy ki felé van meg a megfelelő bizalom. Hiszen valakiben/valamiben mindig bíznunk kell, kérdés, hogy kicsoda vagy micsoda erre a legalkalmasabb? Politikusok, ügyvédek, államok, intézmények, blokklánc-technológia, okosszerződések (programkód), stb.

 

Összefoglaló

A podcastben még ennél is több érdekes dologról volt szó, ha tetszett ez a rövid cikk, akkor azt is érdemes meghallgatnod. Nekünk érdekes volt hallani, mennyi újdonság várhat ránk a következő években. Legyen szó a hétköznapi bankolásról vagy kriptovalutákba való befektetésről a jövőben mindkét témában változás várható.

Borítókép forrása: paymentscardsandmobile.com

 

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
  2. Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
  3. Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2021
  4. Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
  5. Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
  6. Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC -3.38% $67,362.59
Ethereum ETH -3.59% $3,691.82
BNB BNB -2.64% $595.69
Solana SOL -5.96% $165.07
XRP XRP -0.49% $0.5224
Dogecoin DOGE -3.75% $0.1597
Cardano ADA -3.38% $0.4621
Litecoin LTC 0.05% $85.6
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!