Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
Digitális jen, Japán is saját kriptoval állhat elő

Digitális jen, Japán is saját kriptoval állhat elő

Japán is beállhat a nemzeti kriptovalutákkal rendelkező országok sorába. A digitális jen koncepcióján dolgoznak az ország törvényhozói. A kezdeményezés eddig kezdetleges, de az első lépés megkezdődött. 

 

Digitális yen

A Reuters január 24-i tudósítása szerint Japán törvényhozói egy nemzeti kriptovalutával kapcsolatos indítványon dolgoznak. A cselekedet a  kínai állami kriptovalutára, a digitális jüanra való reagálás lehet Japán részéről.

A tervezett digitális jent a kormány közösen tervezi majd fejleszteni magán vállalatokkal. A nemzeti kriptovaluta projekttel, Japán is csatlakozna több, hasonló kezdeményezéssel foglalkozó ország csoportjához a világon. 

Az előterjesztésen egy országgyűlési csoport dolgozik. A csapat 70 liberális demokrata párti törvényhozót tartalmaz. A tervek szerint a javaslatot még idén februárjában továbbítani szeretnék a kormány felé. 

A munka természetesen időigényesnek ígérkezik, tekintve Japán eddigi hozzáállását. Már a javaslat is kardinális változásnak tűnik, figyelembe véve, hogy a Központi Bank képviselői nem régiben még azt nyilatkozták, hogy nincsen szükség a Központi Banknak digitális valutára. 

Forrás

 

Libra és a digitális jüan a döntések hátterében

A nemzeti digitális valuták témája a Világgazdasági Fórumot sem kerülte el. Fő megbeszélési pontnak számított január 23-n. A Facebook Libra és a kínai digitális jüan fejlesztése késztette a központi bankokat szerte a világon, hogy újra átgondolják az állami kriptokról alkotott képüket. 

Az egyes kezdeményezések különböző problémákra reagálnak. A Libra elsősorban egy globális, surlódásmentesen működő fizetési hálózatként szolgálna. Ezzel szemben a digitális jüan célja, hogy növelje Kína gazdasági befolyását, állítja a Japán Központi Bank korábbi munkatársa, Takahide Kiuchi.

A japán pénzügyi miniszter Taro Aso kifejezte félelmeit a digitális jüannal, és annak elterjedésével kapcsolatban. Ez természetesen közrejátszhatott, hogy fontolóra vegyék Japánban is a digitális jen kérdését. Kiuchi azonban úgy gondolja a digitális jen legfőbb motivációja, hogy lecserélje idővel a készpénzt. 

 

Az eredeti cikk és a háttérkép tulajdonosa a cointelegraph oldal.

 

További ajánlott cikkeink:

  1. BITCOIN, KRIPTOVALUTA SZÓTÁR ÉS KISOKOS
  2. HAVI 150$ PROFIT, ENNYI A BITCOIN HOSSZÚTÁVÚ ÁTLAGA
  3. BITCOIN FELEZÉS, JELENTŐSEN NŐ A GOOGLE KERESÉSEK SZÁMA
  4. MIRE IS JÓ A BLOKKLÁNC? – ALKALMAZÁSI MEGOLDÁSOK A GYAKORLATBAN
  5. CRYPTOFALKA KRIPTOVALUTA KERESKEDÉS KISOKOS
  6. KRIPTOVALUTA TŐZSDE ISMERTETŐ! MINDEN, AMIT TUDNOD KELL A NAGYOKRÓL
  7. A VILÁG KEZD MEGŐRÜLNI, A PÉNZÜGYI RENDSZER A VESZTÉBE ROHAN

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC -0.32% $70,560.45
Ethereum ETH -0.79% $3,553.29
BNB BNB 5.29% $617.46
Solana SOL 0.95% $186.64
XRP XRP 1.34% $0.6297
Dogecoin DOGE 0.83% $0.2178
Cardano ADA 1.84% $0.6609
Litecoin LTC 10.77% $104.79
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!