Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
Komoly módosítások a Facebook Libra kriptovalutájánál

Komoly módosítások a Facebook Libra kriptovalutájánál

Örülhetnek a szabályozók ugyanis, sok módosítást eszközölt a Facebook saját kriptovaluta projektje a Libra. Vajon így már élesben is elindulhat a projekt?

 

Nehezen indult a Facebook Libra projektje

Az elmúlt hetekben sorra röpködtek a hírek Kínából az ottani digitális valuták fejlesztése kapcsán, úgy néz ki most végre Amerikában is rákapcsoltak! A Facebook által fejlesztett Libra projekt ugyanis fontos változtatásokat jelentett be. Aki nem ismerné mivel foglalkozik a Libra itt egy útmutató hozzá: Facebook Libra: se vele, se nélküle.

Miután a Facebook nyilvánosságra hozta a projekt részleteit számos kritika érte a szabályozók részéről a projektet, illetve sok támogató kihátrált a projekt mögül. Az amerikai kongresszusi meghallgatáson szintén jól megizzasztották a Facebook és a Libra tagjait, a legtöbb kérdés még csak nem is a Libra, hanem a Facebook ellen irányult. 

Facebook_inkabb_bitcoin_mint_libra.jpg

A Facebook jelenleg is több milliárd ember személyes adataival rendelkezik, az elmúlt években pedig többször bebizonyította, hogy ezeket az adatokat néha nem megfelelően használta fel. A Facebook Libra projektjének segítségével a vezető social media oldal egyhamar több millió ember pénzügyeire is rálátást kapna.

 

Több Módosítást is bevezet a Facebook Libra projektje

A kongresszusi meghallgatások után döntöttek a Libránál és módosítottak az eredeti elképzeléseken! Először is a Libra benyújtott egy kérelmet a FINMA-hoz (Swiss Financial Markets Supervisory Authority). Ez egy igazán nagy lépés, ugyanis így, mint nemzetközi fizetési szolgáltatás lesz bejegyezve. Továbbá a projekt több más központi bank és pénzügyi szabályozó hatóság hozzájárulását is igényli. Ezzel talán el tud indulni a Facebook Libra projekt azon az úton, hogy végül "banki szolgáltatásokat" nyújtson.

Nem csak szabályozási oldalon, de technikai oldalon is módosítottak A Libra által megálmodott "multi stabilcoin" LBR-hez nem valós valutákat, hanem stabil coinokat fognak használni. Ezzel nem egy bankban fogják tárolni az LBR mögött álló "fedezetet", hanem az LBR mögött álló kosárban is digitális stabilcoinok lesznek. Ehhez pedig nem csak libra koinját fogják létre hozni, hanem a dollár, euró, vagy a font digitális stabilcoinjait is.

Ezt a fejlesztést pedig egy okos szerződés segítségével fogják megoldani, amivel az adott mondjuk digitális font stabilcoin árát a FIAT font árához rögzítik. Ez a lépés amúgy nagyban növeli a Facebook Libra projektjének a flexibilitását is, ugyanis ennek segítségével az LBR mögött álló stabilcoinokat akár könnyebben módosíthatják.

libra

 

Módosul a Libra whitepaper-e is

A Facebook Libra whitepaperjében is módosított a projekt! Az első verzió szerint a Libra egy a Libra Association által engedélyezett hálózat, amelyet a Libra Association irányít és a tervek szerint az elkövetkező 5 évben külső szabályozás nélkül működik.

A felülvizsgált white paper egy jóval szabályozó barátabb képest fest a Facebook kriptovaluta projektjéről. A projektet már többnyire szabályozott módon képzelik el és kezdetben csak szabályozott kriptovaluta vállalatok számára lesz elérhető.

Úgy néz ki, hogy a Facebook hajlandó kompromisszumokat kötni és továbbra is hatalmas potenciált lát a Libra jövőjével kapcsolatban. Az irány amerre elindultak valószínűleg jó, de, hogy ez elég lesz-e a szabályozók meglágyításához arra még azért kíváncsiak leszünk.

Mindeközben Kína nem tétlenkedik és full gázzal megy a saját digitális valuta projektje: A Kínai digitális valuta a krízis ellenére már a célvonalban

 

További ajánlott cikkeink:

  1. BITCOIN, KRIPTOVALUTA SZÓTÁR ÉS KISOKOS
  2. MIÉRT ÉRI MEG BITCOINNAL ÉS KRIPTOVALUTÁKKAL KERESKEDNI?
  3. PONTOS MATEMATIKAI MODELL A BITCOIN ÁR MEGHATÁROZÁSÁHOZ
  4. ÚJABB CSÚCSOKAT DÖNTÖGET A BITCOIN HASH RATE
  5. TETHER OLDOTTA MEG A PORNHUB ÉS A PAYPAL HARCÁT
  6. MIRE IS JÓ A BLOKKLÁNC? – ALKALMAZÁSI MEGOLDÁSOK A GYAKORLATBAN
  7. CRYPTOFALKA KRIPTOVALUTA KERESKEDÉS KISOKOS
  8. AZ ARANYNAK KÖSZÖNHETŐEN ENNYIT ÉRHET MAJD AKÁR EGY BITCOIN

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC 0.70% $63,966.57
Ethereum ETH 0.06% $3,068.91
BNB BNB 0.90% $556.63
Solana SOL 1.24% $143.76
XRP XRP 0.41% $0.5049
Dogecoin DOGE 2.76% $0.156
Cardano ADA 2.91% $0.4711
Litecoin LTC 0.39% $81.09
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!