Milyen jó volna kirptovalutákat bányászni! Sokan játszottak már el ezzel a gondolattal. Nos, a mining pool erre kínál egy alternatívát.
Testvériség alapú bányászat
A testvériség alapú megközelítés a kripto bányászatához azt sugallja, hogy a bányászati poolok lehetővé teszik a bányászok számára, hogy egyesítsék számítási erőforrásaikat, hogy nagyobb eséllyel nyerjenek jutalmakat.
A gyakorlatban a kriptobányászat közösségi szemléletű megközelítéséről beszélhetünk. Itt a bányászok egyfajta csoportba tömörülve számítási kapacitásukat együttesen használják fel a jobb jövedelmezőség lehetőségének érdekében. Amikor a BTC bányászat még gyerekcipőben járt, mindössze internetkapcsolat és egy öreg PC segítségével bárki tudott csatlakozni a folyamathoz. Mostanra azonban az egyre nagyobb számú felhasználó piacra lépésével a bányászat is bonyolultabbá vált.
A PoW (proof-of-work) konszenzusmechanizmust alkalmazó blokkláncprotokollokon elérhető bányászati folyamat alkalmazásspecifikus integrált áramköröket (ASIC) igényel, amelyeket nagyméretű rigek formájában kell telepíteni, hogy a matematikai problémák összetett jellegét egy blokk bányászatához szükséges idő alatt teljesíteni lehessen.
A jutalmak mennyisége ugyanis négyévente fokozatosan a felére csökken, így az egyes bányászok számára, akiknek idővel nagyobb számítási erőforrásokat kell beosztaniuk, kevésbé lesz kifizetődő. Mostanra például olyan bonyolulttá vált a BTC bányászat, hogy egy átlagos géppel már nem lehetne profitot termelni. Mindeközben pedig lecsökkent az időarányos megtérülés, így egy önálló bányász géppel egyszerűen szinte képtelenség lenne profitáblilis módon kibányászni egy blokkot.

Forrás:forkast.news
Ez hozta előtérbe a kriptopénz bányász pool fogalmát, ahol az egyes bányászok vagy felhasználók összefognak és egyesítik számítási erőforrásaikat, hogy növeljék esélyeiket egy blokk bányászására és megosszák egymás között a kapott jutalmakat. Az első ilyen pool még a 2010-ben nyitotta meg kapuit és a Slush Pool névre hallgatott. Mostanra azonban szinte minden felkapott (és bányászható) kripto számára létezik mining pool.
Ezek a poolok saját kezelőfelülettel rendelkeznek, ahol valós időben tudjuk nyomon követni többek között a hardware állapotát, az aktuális hash rátát, és a becsült bevételeket. Ezzel a megoldással nem csak a felhasználói élményt lett javítva, de könnyebben elérhetővé vált a bányászat lehetősége az egyéni felhasználónak is. Így az adott kriptovaluta bányászatában aktívan és a beletett számítási kapacitás arányában profitálhatnak gyakorlatilag folyamatosan.
Bányászatról, röviden
Mielőtt belemerülnénk abba, hogy mi az a kriptopénz bányász pool, és hogyan csatlakozhat ehhez egy magánszemély, nézzük meg, hogyan zajlik a kriptopénz bányászat, és értsük meg a legfontosabb nehézségeket.
Először is, bármely PoW blokklánc protokoll esetében a bányászat folyamata a natív tokenjének számítási teljesítményt igénylő matematikai feladatok megoldását jelenti, ahol a helyes válasz a blokk hash-számaként jelenik meg, és jutalomban részesül az a bányász, amelyik a leggyorsabban oldja meg a feladatot.
Ezek a jutalmak natív tokenek formájában kerülnek kiosztásra (pl. btc, eth) a bányászati folyamatot pedig úgy programozzák, hogy meghatározott időtartamok után egy új tranzakciós blokk bányászására kerüljön sor. A Bitcoin esetében ez az idő körülbelül tíz perc, a komplexitás, vagyis a hash-ráta pedig a hálózaton rendelkezésre álló számítási teljesítmény függvényében módosul.
Nagyobb számítási teljesítmény esetén a hash-ráta arányosan növekszik, és még nagyobb számítási teljesítményt igényel ahhoz, hogy az egyes ciklusidőkön belül esélye legyen a matematikai rejtvény megoldására.
Ez az oka annak, hogy a kriptopénz-bányászok korábban az egyszerű számítógépekről áttértek a grafikus feldolgozóegységek (GPU-k) használatára, és mostanra pedig azokat is leváltották ASIC gépekre, egyedi fejlesztésű berendezésekre. Ezek az ASIC-bányászok folyamatosan fejlődnek, és a legújabb chiptechnológiát használják, hogy olyan hash-arányt biztosítsanak, amely növelheti a Bitcoin vagy bármely más kriptopénz bányászatának esélyét.
A pool-ok működése
Ahogy az már fent is említésre került a mining pool egy olyan közösség, ahol a tagok egyesített erővel és a befektetett erőforrások arányában osztoznak aki kibányászott kriptovalutákon. Az egész pool napi működését az operátor kezeli. Az operátor feladata az egyéni bányászok közreműködésének naplózása, a hashek kezelése, a bányászok részére a jutalmak kiosztása. Cserébe, egyfajta kezelési költség kerül levonásra minden felhasználótól.
Most nézzük meg milyen fajtái lehetnek a mining pool-oknak:
- Arányos pool: a felhasználók a beadott számítási kapacitásért “részesedést” kapnak, amit egészen addig gyűjtenek, amíg sikerrel ki nem bányásznak egy blokkot. Ekkor a részesedés arányában kiosztásra kerül a jutalom az összes bányász között.
- Pay-per-share pool: Az arányos pool-hoz képest annyiban tér el ennek a működése, hogy a felhasználók minden nap eladhatják a részesedésüket, attól függetlenül, hogy sikeresen lezajlott-e a bányászat.
- Peer-to-Peer (P2P): Itt egy fejlettebb és nem utolsó sorban biztonságosabb mining pool változatról beszélünk a P2P formájában. Ebben az esetben maga a közösségi bányászat is olyan formában van kezelve (integrálva) mintha egy önálló blokklánc lenne, biztosítva hogy ne lehessen a tagokat kijátszani.

Forrás: bloomberg.com
Attól függetlenül, hogy végül melyik változat mellett tennéd le a voksod, első körben mindig az adott mining pool profitabilitását kell megvizsgáljuk, számításba véve a szükséges számítási kapacitást, a rezsiköltségeket, a mining pool használati díját, a kifizetés gyakoriságát és az ASIC gép árát. Általában a különböző kriptopénz bányász pool-ok a realizált bevétel 2-4%-a közötti összegét sápolják le, a legtöbbjük pedig napi kifizetési mechanizmust kínál a nap előre meghatározott időpontjában.
Ezután adódik a kérdés: hogyan vágjak bele? Azon kívül, hogy regisztrálsz egy mining platformra, szükséged lesz legalább egy ASIC bányászgépre, mining szoftverre, valamint egy biztonságos walletra (tárcára), hogy legyen hol tárolni a kibányászott coinokat. A stabil internetkapcsolat és a folyamatos olcsó áram ellátás szintén sarokköve a folyamatnak. Nem kérdéses, minél többet invesztálsz a bányász felszerelésbe, annál több esélyed lesz szabad szemmel jól látható eredmények realizálására. Ugyanakkor mindig nagyon figyelj az energiahatékonyságra, mert jelen pillanatban, amikor Európa az energiaválság küszöbén áll, ez lehet a kulcs a sikerhez.
Összefoglalva
A kriptopénz bányászpoolok még a kisebb bányászoknak is lehetőséget kínálnak arra, hogy számítási erőforrásaikat felhasználva rendszeres jövedelemre tegyenek szert anélkül, hogy nagy összegeket kellene befektetniük egy dedikált bányászati berendezés kifejlesztésébe, amely akár több millió dollárba is kerülhet. A rendszeres kifizetések, a jutalompotenciál egyértelmű és valós idejű átláthatósága, valamint a pool-üzemeltető professzionális irányításának előnyei csak néhány a kriptobányász-poolhoz való csatlakozás előnyei közül.
Azonban nem minden kripto bányász-pool biztonságos, amint azt a Poolin is bizonyította, amely nemrég bejelentette, hogy likviditási aggályok miatt felfüggeszti a BTC- és Ether-kivonásokat. Ráadásul, figyelembe véve, hogy a kriptobányászati poolok úgy keresnek pénzt, hogy a bányászati tevékenységgel szerzett jutalmakból levonják a bányász pool díját, az egyes pool-tagok tényleges jövedelme lényegesen alacsonyabb, mint ami az egyedüli bányászok esetében lehetséges.
Csatlakozz te is a publikus kriptovaluta kereskedő discord csatornánkhoz!
További ajánlott cikkeink:
- Aktuális Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok, coin elemzések
- Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
- Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
- Bitcoin és kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2022
- Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
- Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
- Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás