Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
MicroStrategy CEO: a Bitcoin milliókat hozhatna a Teslának is

MicroStrategy CEO: a Bitcoin milliókat hozhatna a Teslának is

A MicroStrategy igazgatója szerint ideje átgondolni a nagy cégeknek is, hogy Bitcoin fele nyissanak. Miért pont a Tesla? Megmutatjuk!

 

Jól teljesít a Microstrategy Bitcoin befektetése

Bika piac esetén gyakran röpködnek a sok számjegyű célárak és az is teljesen természetesen, hogy a pozitív hangulatot pozitív nyilatkozatokkal fűtik tovább a befektetési alap kezelők és egyéb véleményvezérek. A MicroStrategy nevű cégről több alkalommal is írtunk már. Ők azok akik early adopterek módjára ismerték fel a Bitcoinban rejlő potenciált. Ennek persze minél többször igyekeznek is hangot adni.

A címhez kapcsolódó eszmefuttatást egy interjúban vázolta fel Michael Saylor a MicrosStrategy igazgatója. A cég az idei évben azzal tűnt fel a kriptovilág ismerői számára, hogy nagyon komoly mértékben elkezdtek Bitcoint vásárolni. Első körben 475 millió dollárért, majd további 650 millió dollár értékben. Ez utóbbit már értékpapír kibocsátásból fedezte a cég.

MicroStrategy Bitcoin vásárlás I Cryptofalka

Ekkora portfólió már komoly elkötelezettséget sugall a technológia mellett. Ezúttal azonban nyilatkozatával még tovább ment a MicroStrategy cégvezetője. A Fortune 500-as cégeknek általánosságban, de a Teslának konkrétan is, azt javasolta, hogy vásároljanak Bitcoint, mert az egy kiváló befektetés. Ennek indoka pedig az, hogy ezen cégek egy része, jelentős készpénzállományon ül, ami Saylor szerint értelmetlen döntés. A jelenlegi gazdasági és monetáris körülmények között évente 15%-ot veszít a vásárlóerejéből az így tartalékolt pénz.

Idővel a nagy cégeknek szükségük lesz a Bitcoinra. Ha van 20 milliárd dollárjuk ma, az évente 15%-ot veszít a vásárlóerejéből. 36 hónap alatt ennek az erőnek a felét elveszti a cég, ha nem fekteti be.

Saylor úgy látja, ha most fektet be valaki Bitcoinba, akkor ahelyett, hogy három év alatt lefeleződne a pénzének értéke, jó eséllyel meg fog duplázódni.

 

Miért pont a Tesla?

Az interjúban a Teslát nevesítette is Saylor, miszerint ,,ha a Tesla most 1 milliárd dollárt Bitcoinba fektet, akkor 12 hónap alatt megduplázzák azt a pénzt. Ha két milliárdot fektet be, akkor annak a hozadéka jó eséllyel 10 milliárd dollár lehet.” Az árfelhajtó erőnek magyarázata pedig abban a pozitív üzenetben keresendő, hogy ha egy Fortune 500 cég, nevezetesen a Tesla be mer szállni a kripto üzletbe, akkor annak minden bizonnyal további kedvező hatása lesz az árfolyamra.

Mindenkinek szüksége van rá, senki sem tudja megállítani, viszont egyelőre nagyon kevés ember érti.

Saylor a fenti mondatával foglalja össze legjobban a Bitcoin jelenlegi helyzetét. A szükségesség tézise arra utal, hogy megbízható értékőrzőként tekinthetünk a Bitcoinra, amire gazdasági válság idején kifejezetten nagy szükség van. A megállíthatatlanság tulajdonságban benne rejlik a decentralizált jellege. Azt pedig nem kell különösebben részletezni, hogy mennyien értik és látják át jelenleg a működését. A Teslát pedig vélhetően azért nevesítette a cégvezető, mert Elon Musk-ot kellően nyitott és innovatív személyiség ahhoz, hogy meglássa a lehetőséget Bitcoinban. Erre egyébként valamennyi projektje jó bizonyíték.

Bitcoin és kriptovaluta konzultáció szalag I Cryptofalka

A mostani árfolyam emelkedés intézményi körülményeit vizsgálva pedig annak a megállapításának is lehet komoly realitása, mely szerint, aki most száll be a kriptovaluta befektetők egyre népesebb táborába, az teheti meg a legolcsóbban. ,,Ha te vagy a Tesla, akkor első akarsz lenni, mert az Apple már dupla áron tud, majd csak beszállni, azt őt követő Google szintén dupla áron, és így tovább” – mondja erre Michael Saylor.

Ráadásul egy olyan speciális eszközről beszélünk, amely esetén az árfolyam emelkedésével egyre csökken a kockázat. Ahogy nő az árfolyam, egyre több és egyre nagyobb cégek látják hiteles és biztonságos eszköznek a Bitcoint és ez csökkenti a kockázatot is. Mindez pont szembe megy a céges részvények növekedésének a természetével.

 

Lendületben a MicroStrategy

A Michael Saylor vezette MicroStrategy elhivatottságát mi sem bizonyítja jobban mint, hogy a hétvégi csúcs utáni korrekcióba gyorsan bele is vásárolt egy 650 millió dolláros csomaggal. 29,646 BTC-t vásárolt átlagosan 21,925 dollár per Bitcoin árfolyamon. Ezzel a vásárlással a cég tulajdonában már 70,470 Bitcoin van, amit átlagosan 15,964 dollárért szereztek be. Egy kimutatás szerint így az ötödik legnagyobb BTC állománnyal rendelkező céggé léptek elő. Megelőzve az amerikai kormányt is.

Bitcoin Microstrategy I Cryptofalka Forrás: Kevin Rooke / @kerooke

 

Összegzés

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy az idei évben a Grayscale és a MicroStrategy körüli hírek váltották ki a legnagyobb visszhangot a kriptovilág befektetői hírei között. Ez is példázza azt a sokat hangoztatott tényt, hogy a 2020-as bika piacot az intézményi befektetők hajtják. Mindez jót tesz a Bitcoin elfogadottságának és a széleskörű megismertetésének ugyanakkor igencsak pozitív képet fest az új esztendőre.

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
  2. Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
  3. Kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2019/2020; Cryptofalka
  4. Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
  5. Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
  6. Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC 0.25% $62,945.14
Ethereum ETH 1.17% $3,072.91
BNB BNB -1.92% $537.76
Solana SOL -0.33% $134.28
XRP XRP 1.98% $0.4944
Dogecoin DOGE 0.47% $0.1546
Cardano ADA 2.40% $0.4543
Litecoin LTC 3.94% $79.12
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!