Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
Crypto piac 2019-es évzáró, illetve mire számítsunk jövőre?

Crypto piac 2019-es évzáró, illetve mire számítsunk jövőre?

Előre is Boldog új évet kívánunk minden CryptoFalka olvasónak! 🎉🍾A crypto piac idén is rengeteg fontos eseménnyel és érdekes mozdulattal lepte meg a kriptovaluta világ szerelmeseit.  Megnézzük mi történt 2019-ben a crypto piacon, valamint, hogy mire számítsunk 2020-ban?

 

Erősödő Bitcoin dominancia, alul teljesítő altok

Bitcoinról szólt az év eleje a piacon. Míg az altok gyengélkedtek, a BTC-nek elég komoly emelkedést sikerült produkálni az év első felében. A második félévben visszaesett a vezető kriptovaluta teljesítménye is, és az altokkal együtt, azóta csökkenő trenden mozognak.

Nem teljesítettek tehát szépen az altcoinok az évben, sőt elég masszívan széttépázták a piacukat. Egy-egy név tudott emelkedéseket produkálni, de a makro trendet erős lejtmenet jellemzi. Nagy átlagban folytatódott a 2018-ban kezdődött zuhanás, ami alól alig pár névnek sikerült kivételt képeznie. Ilyen, kiemelendő teljesítmény tudott nyújtani altok közül a ChainLink, és a Binance coinnak is voltak szép időszakai.

Érdemes megjegyezni azokat a neveket, amik gyenge piacon is tudnak kiemelkedőt alkotni, de összességében elmondható, hogy tovább rendült a bizalom az altokkal szemben az év során.

Crypto piac 2019 (BTC, ETH, XRP, LTC) Crypto piac 2019 (BTC, ETH, XRP, LTC)

Míg az altok esetében folytatódott az erős eladói nyomás, a Bitcoin szépet tudott villantani az év első felében. 3000 USD-ről egészen 14000 USD-ig emelkedett az árfolyam. Új árfolyamcsúcsot nem sikerült dönteni a korábbi 20 ezres plafon helyett, és az év második felében 7000 USD környékére esett vissza az árfolyam, azonban az év eleji BTC emelkedés ismét hozott némi bizalmat a piacra a 2018-s vérengzés után.

Bitcoin vitte tehát az évet. Ez meglátszik a piaci kapitalizációk alakulásán is. Egészen 69%-ig emelkedett a BTC dominancia a crypto piacon, ami jelzi milyen kevés tér jutott az altoknak az évben. 

 

Erősebb a "HODL", mint valaha a crypto piacon

A 3000-tól 14000 dollárig tartó rally alatt a Bitcoin készlet nagy része gyakorlatilag meg sem mozdult a felhasználói tárcákban a crypto piacon..

Alistair Milne nyilatkozott arról, hogy az elmúlt fél évben a Bitcoin készlet 70%-a teljesen érintetlen volt. Erre pedig még a 2016-os Bitcoin blokk felezés előtt volt csak példa.

 

Gyengélkedő Ethereum és ICO piac, táguló stablecoin tárház

Jelentősen csillapodott az év során az ICO láz is. Ez összefügg a második legnagyobb kriptovaluta, az Ethereum hanyatlásával. 

2018-ban nagyot robbant az ICO piac, azonban az ETH blokkláncon indított projektek túlterhelték az Ethereum hálózatát, amire rárepültek a shortolók. Ez nagyobb veszteségeket okozott az ETH árfolyamban és az ICO piacon egyaránt. 

Forrás : Link

Nem kímélték az ICO-kat a szabályozók sem. Sikeresen lépnek fel egy zabolázatlan piac ellen. Valóban nagyon sok meggondolatlanság vette körül az ICO projekteket, így elengedhetetlenné vált szigorítás. A SEC (Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet) kemény hozzáállást tanúsít (Pl Kik eset), nehéz a megfelelés, eredményül pedig csökkent az ICO projektek száma.

Az STO projektekkel szemben azonban továbbra is nagy a remény. Itt digitális értékpapír token kibocsátásról van szó. Az STO-kat értékpapíroknak tekinti a SEC is. Ez szigorú procedúrát jelent, azonban valóban ez lehet crypto piac újabb dobása. A hagyományos utility tokenekkel szemben, STO esetében ugyanis részvényt vásárolsz, így részesedhetsz a cég nyereségéből is.

crypto piac security token

Terjedtek viszont az évben a stablecoinok. A legismertebb, Tether mellett sok más stablecoin is elterjedt piacon (PAX, TUSD), és a tőzsdék közt is egyre elterjedtebb a stablecoin párok elleni kereskedés. Jó menekülő útvonal tud lenni a kereskedőknek rosszabb piacon, és helyettesíteni tudja a fiat elleni kereskedést. Emellett sokan arbitrázs kereskedésre is használják őket. Balhék és bizonytalanság továbbra is övezi a környezetüket, de általában sikerül tartaniuk az 1 USD-hez igazított árukat.

 

Facebook Libra, meg a kínai blokklánc állásfoglalás

A crypto piac nagy nyári sláger volt a Facebook kriptovalutájának, a Librának a híre. A kriptovaluta berkekben megosztónak számított a projekt. A befektetők kezdetben imádták, végül kihátráltak mögüle, ugyanis a szabályozók megpróbálják elkaszálni a projektet. Óriási volt a hype az amúgy stablecoinok tárházát bővítendő kriptovaluta körül, azonban lényegi pontokon nem felelt meg a SEC előírásainak. Az álláspontok nem nagyon közelednek azóta az ügyben, így egyelőre távolinak tűnik, hogy megkapja a szabályozók engedélyét a Libra.

Kína is aktív volt 2019-ben a crypto térben. Az ország vezető szerepe még mindig megkérdőjelezhetetlen a crypto piacon. Ezt fent is szeretnék tartani, így állami szinteken meglehetősen sokat közeledtek a blokklánc technológiához. Egyrészt államilag támogatják a blokklánc technológia adoptálást, másrészt saját nemzeti kiptovalutával is jelentkezik a közeljövőben a Kínai Nemzeti Bank.

Az év végét alaposan felrázta a kínai kripto szigor. A kormány kiáll a blokklánc mellett, ez azonban nem feltétlenül érinti a jelenlegi crypto piacot. Erősek a szabályozások az országban, és határozottan fel is lépnek az illegális crypto kereskedelem ellen. Ez az év vége felé több, mint 200 crypto tőzsdét bezárattak.

Forrás: Link

 

Mit várunk 2020-ban leginkább a crypto piacon?


Crypto piac 2020 május - Bitcoin blokk jutalom felezés: A kibányászott blokkért kapott jutalom a felére csökken jövőre. Az esemény 4 évente történik meg, pontosabban minden 210 ezredik kibányászott blokk után. Az esemény eredményeként csökken a kibocsátandó Bitcoinok száma. 2020-ban a jutalom 12.5 BTC-ről 6.25 BTC-re csökken majd. Ez mindenképpen egy olyan pillanat lesz, aminek hosszútávra szintén lesz árfelhajtó hatása a crypto piacon, a kérdés csupán az, hogy ez mikor fog pontosan bekövetkezni? Erre valószínűleg senki sem fog tudni pontos választ adni, viszont a hosszú távra tervezőknek nincs is erre szükségük. Számukra egy a biztos, nagy valószínűséggel a következő években is tovább folytatja a profitáló emelkedő trendjét a vezető kriptovaluta.

Crypto piac és az Ethereum: Az Ethereum 2.0 fejlesztését, mely a korábban szapult blokklánc tehermentesítését célozza. Nehéz éve volt az Ethereumnak, 50%-t esett az árfolyam az évben BTC ellenében. Megváltóként várják emiatt többen a fejlesztést, és az árfolyam emelkedésére spekulálnak. Az eseménynek nincs pontos időpontja, a legutóbbi hírek szerint július végére várják a megjelenését.

2019 kedvence tőzsdéje - Binance Margin Trade platform: Egyértelműen a Binance-é a vezető szerep a crypto tőzsdék között, igyekszenek is kiszolgálni a felhasználóikat. Nyári újításukként megjelent a tőkeáttétes kereskedésre szolgáló platformjuk, elég széles választékkal, illetve Bitcoin futures kereskedés is elérhető már az oldalon. Biztosak vagyunk abban, hogy 2020-ban is vezető szerepet fognak játszani a crypto piacon és rengeteg újítással fognak jönni jövőre is.

cryptofalka_szilveszter

A borítókép tulajdonosa a cointelegraph oldal

További ajánlott cikkeink:

  1. BITCOIN, KRIPTOVALUTA SZÓTÁR ÉS KISOKOS
  2. HAVI 150$ PROFIT, ENNYI A BITCOIN HOSSZÚTÁVÚ ÁTLAGA
  3. BITCOIN FELEZÉS, JELENTŐSEN NŐ A GOOGLE KERESÉSEK SZÁMA
  4. MIRE IS JÓ A BLOKKLÁNC? – ALKALMAZÁSI MEGOLDÁSOK A GYAKORLATBAN
  5. CRYPTOFALKA KRIPTOVALUTA KERESKEDÉS KISOKOS
  6. KRIPTOVALUTA TŐZSDE ISMERTETŐ! MINDEN, AMIT TUDNOD KELL A NAGYOKRÓL
  7. A VILÁG KEZD MEGŐRÜLNI, A PÉNZÜGYI RENDSZER A VESZTÉBE ROHAN

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC 3.12% $70,901.15
Ethereum ETH 1.84% $3,557.02
BNB BNB 2.20% $582.44
Solana SOL 1.65% $185.8
XRP XRP 3.17% $0.6328
Dogecoin DOGE 19.03% $0.22
Cardano ADA 2.15% $0.6513
Litecoin LTC 1.17% $95.42
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!