Logo
Cryptofalka
Kezdőknek
Árfolyamok
Tagságok
Tőzsdék
Shop

A weboldalunk sütiket használ 🍪

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása, a webhelyhasználat megértése és marketing tevékenységeink támogatása érdekében sütiket alkalmazhat. További információ erről az Adatvédelmi Tájékoztatóban.
Portfólió diverzifikálás egyszerűen, Bitpanda módra!

Portfólió diverzifikálás egyszerűen, Bitpanda módra!

Befektetéseink tervezéseinél igen fontos a diverzifikált portfólió kialakítása. A Bitpandánál egy új termék segít ennek megvalósításában. 🧩

 

Portfólió diverzifikálás egyszerűen

A befektetéseink kezelésénél erőteljesen érvényesül a kockázatminimalizálás iránti igény. A ,,Ne tegyük minden tojásunkat egy kosárba” elv alapján célszerű a befektetéseinket is több eszköz között szétosztani. Hatványozottabban érvényes ez a mondás a szokatlan volatilitás miatt a kriptovilág valutáira is. A portfólió diverzifikálás egyik módja, ha többféle valutát vásárlunk egyesével és követjük, azok változásait, majd ennek megfelelően alakítjuk a befektetési stratégiánkat. A másik módszer pedig az lehet, ha egy vásárlással egy egész csomagot vásárlunk. Megmutatjuk miért jó ez!

Bitcoin és kriptovaluta konzultáció szalag I Cryptofalka

A Bitpanda egy 2014-ben létrehozott bécsi székhelyű osztrák cég. A közelmúltban jöttek elő egy új termékkel, amely a fenti problémát hivatott gyorsan és egyszerűen orvosolni. A Bitpanda Crypto Index (BCI) a cég elmondása szerint a világ első igazi kripto indexe, aminek segítségével könnyebb az első lépések megtétele a kriptovilág irányába.

A termék lényegében a már említett portfólió diverzifikálás ötletén alapszik, amit egyébként is célszerű megtenni mindenkinek. Mint azt többször mi is javasoltuk érdemes egy egészséges arányban szétosztani a befektetéseinket. A Bitpanda terméke pontosan erről szól.  Azaz egy egyszeri vásárlással megvehetünk egy többé-kevésbé diverzifikált portfóliót! A ,,többé-kevésbé” meghatározás arra utal, hogy az ajánlatban három féle eszköz mennyiség szerepelhet.

Diverzifikált portfólió I Cryptofalka

A portfólió diverzifikálás iránt érdeklődők választhatnak a top 5, 10 vagy 25 koint tartalmazó csomagok közül. Ezek az alábbiak szerint állnak össze:

BCI5 index: Bitcoin, Ethereum, XRP, Bitcoin Cash, Polkadot

BCI10 index: Bitcoin, Ethereum, XRP, Bitcoin Cash, Binance Coin*, Polkadot, Chainlink, BitcoinSV*, Litecoin, EOS

BCI25 index: Bitcoin, Ethereum, XRP, Bitcoin Cash, Binance Coin*, Polkadot, Chainlink, BitcoinSV*, Litecoin, EOS, Cardano, Crypto.com Coin*, Tron, Monero*, Tezos, Stellar, NEO, Cosmos, Huobi Token*, VeChain, Yearn.Finance, ZCash, Ethereum Classic, Ontology, Uniswap

A csillaggal jelölt koinok csak indexálási céllal vannak a portfólióban, a Bitpandán közvetlenül nem elérhetőek.

 

Miért fontos a diverzifikált porfólió?

Minden időszaknak megvan a maga hypeolt eszköze. A gyors haszonszerzés reménye könnyen magával ragadja az embert. Ha egy-egy ilyen kockázatos eszközbe fektetünk, akkor könnyen zuhanhat a lelkes befektető akár 50-60%-os mínuszokba is. A BCI index segítségével csökkenthetjük a kockázatot, mivel egy vásárlással egy kosárnyi valutát vásárlunk. Ezáltal kevésbé vagyunk kitéve a volatilitásnak, ahhoz képest mintha csak egy kripto eszközbe fektettünk volna. Egy 5-10 vagy akár 25-ös kosárban egy eszköz esetleges csökkenése kevésbé érinti a teljes portfóliót.

Például ha egy ilyen csomagban az egyik eszköz értéke, amelyiknek 30%-os súlya van a csomagon belül, elszenvedne egy komolyabb 60%-os csökkenést, akkor ez a veszteség a teljes portfólió egészét nézve szerényebb (kb. 18% körüli) lehet. Feltételezve természetesen, hogy a többi eszköz változatlan szinten marad.

A fenti három termék megvásárolható fiat pénzből, kripto eszközökből, vagy nemesfémekből, tehát bármiből, amit a Bitpanda is árul illetve elfogad, mint fizetőeszköz.

Havonta egyszer történik meg a portfólió ,,újra súlyozása”, amikor lehetőség van a portfólió összetételének módosítására is. Ha ugyanis valamelyik kriptovaluta kiesik a top 5, 10 vagy 25 körül, akkor bekerülnek helyette azok, amelyek a rangsorban is átvették a helyüket. A csomag összeállításánál az MVIS CryptoCompare Digital Asset 5, 10 és 25 indexeit veszi a Bitpanda alapul. Ez azt jelenti, hogy például a BCI5 index-nél a top 3 kriptovaluta biztosan része lesz a portfóliónak, a fennmaradó kettő helyre pedig a 4-7 helyezettek közül kerülnek be a csomagba. Hasonlóan a top 10-esnél az első 7 biztosan bekerül, utána a 7. és 13. közöttiek töltik fel a portfólió elemeit. A top 25-nél pedig az első 20 koin lesz a csomag része plusz 21 és 30 közül további öt. Ennek elviekben az az értelme, hogy az esetleges helyezésváltásokat jobban és rugalmasabban tudja kezelni a rendszer. 

Továbbá ezáltal garantálja, hogy a ,,feltörekvő reménységek” is bekerülhessenek automatikusan az indexbe és így lehetőségünk legyen a haszon és a kockázat optimalizálására.

 

A Bitpanda BCI index összefoglalás

A portfólió megosztásának legegyszerűbb módja, ha csomagban vásárolunk kriptovalutát. Erre kínál most egy új lehetőséget a Bitpanda. Aki csak most ismerkedik a kriptopiacon a befektetéssel vagy éppen csak rendszeres vásárlást szeretne beállítani ezzel a módszerrel könnyen megteheti. Mindez természetesen nem befektetési tanács, a kockázatok továbbra is megmaradnak, de talán valamelyest csökkennek.

 

További ajánlott cikkeink:

  1. Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
  2. Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
  3. Kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2019/2020; Cryptofalka
  4. Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
  5. Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
  6. Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás

Hogy mi is az a Cryptofalka Kereskedő Közösség?

Elemzések a jövő pénzéről a Bitcoinról és a többi kriptovalutáról! Havi oktatások, élő streamek, tippek, hírek, közösség! Ha szeretnél hatékonyan bekapcsolódni a digitális valuták világába vagy ha már ismerős a szakma de szeretnéd elmélyíteni a tudásodat és profitálni a digitális pénz forradalmából, akkor nálunk a helyed! Hiszen a Platformról minden információt, tippet és oktatást egy forrásból érhetsz el, méghozzá a szakma legjobbjaitól 2018-óta!

Válassz tagságaink közül

Bitcoin és kriptovaluta árfolyamok

Bitcoin BTC 1.42% $63,904.18
Ethereum ETH 0.31% $3,062.47
BNB BNB 1.42% $556.41
Solana SOL 2.49% $142.87
XRP XRP 1.04% $0.5036
Dogecoin DOGE 5.34% $0.1573
Cardano ADA 3.65% $0.4726
Litecoin LTC 1.06% $81.31
További árfolyamok
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!