
A Nemzetközi Fizetések Bankja a digitális valuták fejlesztését sürgeti
A koronavírus okán a “központi bankok központi bankja” a nemzeti digitális valuták (CBDC) fejlesztését sürgeti. A világ a start mezőn, Kína már a célvonalban a témában.
Egyre többen szorgalmazzák a nemzeti digitális valuták fejlesztését
Az elmúlt hónapban írtunk nektek arról, hogy Kína úgy néz ki előnyére tudja fordítani a jelenlegi krízis helyzetet és már a célvonalban van a nemzeti digitális valuták kifejlesztése terén. Ez mellett Franciaország és Japán is gőzerővel dolgozik az ügyön, de a többi állam mintha “bealudt volna” egy picit. Amerikában például ahogy tudják elgáncsolják a Facebook Libra projektjét, amivel kapcsolatban Mark Zuckerberg fel is hívta az állam figyelmét arra, hogy ha nem ők, majd más megcsinálja helyettük!
Egy mostani jelentésében a “The Bank of International Settlements” (BIS) sürgeti a nemzeteket arra, hogy fejlesszék ki saját nemzeti digitális valutájukat. Fő okként a jelenlegi koronavírus miatt bekövetkezett pandémiás helyzetet, valamint a jelenlegi pénzrendszer terjesztő, negatív hatását jelölik meg.
A Nemzetközi Fizetések Bankja (Bank for International Settlements) a világ legrégebbi, jelenleg is működő nemzetközi pénzügyi szervezete. A nemzetközi bankok közötti monetáris együttműködés legfőbb szervezője, a “központi bankok központi bankja”. A Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság működtetője.

Forrás: https://www.shutterstock.com/video/clip-5555234-money-printing-press-making-hundred-dollar-banknotes
A 60 ország központi bankjait képviselő 600 tagú nemzetközi pénzügyi intézmény, a BIS közzétett közleménye sürgeti a központi bankokat, hogy fontolják meg a CBDC kialakítását, tekintettel a koronavírus meglévő fizetési módszerekkel való terjedésére.
A terminálok sem terjesztik kevésbé a vírust, mint a készpénz
A jelentés kiemeli, hogy a fogyasztók viselkedése negatívan érinti a készpénz használatot. Ennek fő oka az Egészségügyi Világszervezet (WHO) figyelmeztetése, amely a koronavírus bankjegyeken keresztüli terjedéséről szól.
A Nemzetközi Fizetések Bankja alátámasztja a WHO meglátásait a készpénzzel kapcsolatban, viszont ez mellett kijelentik, hogy a koronavírus terjesztésének kockázata a bankkártya termináloknál és PIN kódoknál is ugyanúgy fent áll. Sőt! Szerintük a kártyával és terminállal történő fizetés akár még a készpénznél is rosszabb lehet a vírus tekintetében.
A tudományos bizonyítékok arra utalnak, hogy a bankjegyeken keresztüli vírus továbbítás valószínűsége alacsony, összehasonlítva más gyakran megérintett tárgyakkal, például hitelkártya-terminálokkal vagy PIN-kódokkal szemben.
Megosztó a világ ha készpénzről van szó, előnyt kaphatnak ezzel a digitális valuták
A jelentés kiemeli, hogy a múltbeli válságok során gyakran nőtt a készpénz iránti igény, mivel a fogyasztók stabil értéktárolót kerestek. Az USA-ban jelenleg ez a tendencia látható is, viszont például az Egyesült Királyságban az ATM-ek használata és ezzel a készpénz “felhalmozása” drasztikusan csökken.
A központi bank szerint a jelenlegi körülmények mindenképpen elő fogják segíteni a nemzeti digitális valuták elterjedését, illetve a mobil fizetési rendszerek kiépítését.
A központi bankok által fejlesztett (CBDC) kriptovaluták nagyban különböznek a ma ismert társaiktól és a Bitcointól! Ugyanis ezt egy központi bank fejleszti, ezért nem beszélhetünk decentralizált rendszerről. Ugyanakkor merít a kriptovaluták pozitív tulajdonságaiból, így a hagyományos rendszernél hatékonyabban használhatóak! Ilyenek lesznek a francia vagy kínai digitális valuták is.
A cikk és a háttérkép tulajdonos a cointelegraph.com oldala.
További ajánlott cikkeink:
- Mi a Bitcoin, blockchain technológia vagy a kriptovaluta kereskedés?
- Itt lenne a következő pénzügyi világválság? A számok azt mutatják!
- Elérte a pánik a kripto tőzsdéket, tanácsok zuhanás közepette
- Bitcoin, kriptovaluta szótár és kisokos
- Miért éri meg Bitcoinnal és kriptovalutákkal kereskedni?
- Pontos matematikai modell a Bitcoin ár meghatározásához
- CryptoFalka kriptovaluta kereskedés kisokos
TÁMOGASD A CRYPTOFALKA MŰKÖDÉSÉT
Ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd biztosítani, hogy a Cryptofalka továbbra is a megszokott minőségi tartalmakat tudja nyújtani az olvasók számára, a következő linken tudod támogatni a munkánkat. Köszönjük! 👋
Donation: ➡️ LINK ⬅️
Oldalunk ellenőrzött Brave alkotó, így ha Brave böngészőt használsz BAT segítségével is tudod támogatni a munkánkat.
—————————————————————————————————————————————————–
A CryptoFalka által szolgáltatott információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik, a megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a CryptoFalka nem vállalkozik. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!