2020 elején még 3800$-t, az év végére már közel 30 000$-t ér egy Bitcoin. Mi történt idén, mi idézte elő ezt a változást? 2020 összefoglaló
2020-ban az egyik legjobb befektetés ismételten a Bitcoin volt
A 2020-as év közel sem volt hagyományosnak mondható. A koronavírus nem csak a lakosságnak, de év elején a befektetőknek is komoly fejfájást okozott. Olyan időszak volt ez a tőzsdéken, amilyet még a Wall Street-i rókák sem láttak. Egy valami viszont bomba szilárd volt 2020-ban, az pedig a Bitcoin fundamentális alapjainak erősödése, majd a rég nem látott árfolyam emelkedése volt. A mai cikkünkben ezt vesézzük ki picit, hogy miért pont 2020-ban tudott így teljesíteni a vezető kriptovaluta, megnézzük azt is mit várhatunk 2021-től.
A lenti grafikonon a legfontosabb befektetési eszközosztályok 2020-as teljesítményét láthatjátok. Rózsaszínnel az S&P500 részvény indexét, kékkel a Dow Jones indexet, citromsárgával az arany teljesítményét, fehérrel az ezüstét és narancs színnel az olaj 2020-as ár változását.

Forrás: Messari
A Bitcoin 2020-as teljesítményét pedig a többiek fölé magasodó zöld-piros gyertyákkal szemlélhetitek. 2020-at +310%-ban zárta a Bitcoin ára, amit az ezüst követ +56%-al, majd az arany fér fel mögéjük a dobogóra +28%-al.
A legtöbb ember számára valószínűleg az a közel 6-os szorzó fogja meg a szemét, amennyivel a Bitcoin lenyomta a második helyezettet is. De számomra a márciustól-májusig tartó időszak az, ami kimondottan tetszik a Bitcoin teljesítményében.
Itt ugyanis azt láthatjuk, hogy a vezető kriptovaluta a koronavírus pánik közepette egyáltalán nem tapasztalt nagyobb veszteségeket, mint a régi, hagyományos befektetési osztályok. Vagyis a sokkal kisebb kapitalizációval bíró, nehezebben megfogható digitális Bitcoin ugyanolyan jól bírta a sarat, mint a részvények vagy az arany. Majd ezután az elsők között tudott stabilizálódni és amíg a többiek még csak oldalaztak, a Bitcoin júniusra már bőven legkörözte a többieket profitban.
2020 december 31-én 29 200$-ba kerül egyetlen Bitcoin
Akik velünk tartottak 2020-ban bizonyára emlékeznek, hogy még a legsötétebb időkben is arról írtunk, hogy miért lehet a Bitcoin a megoldás a pénzügyi válság ellen, vagy miért lehet a vezető kriptovaluta a legjobb értékörző befektetés. Viszont arra a Cryptofalka sokat látott elemzői sem számítottak, hogy ilyen hamar átszeli 2020-ban a Bitcoin árfolyama a korábbi 20 000$-os csúcsot.
Amikor már sikerült a rekord döntés akkor senki sem lepődött meg azon, hogy szinte napról-napra pumpálta az újabb csúcsokat 2020-ban a Bitcoin. Ennek köszönhetően néhány hét alatt már nem 20 000$, hanem inkább lassan már 30 000$-ba kerül egyetlen Bitcoin. A lentiekben összefoglaltuk azokat, amik elősegítették a BTC 2020-as szárnyalását. ⤵️
Tőzsdei ciklusok
Minden tőzsdei termék ciklikus viselkedésű, nem csak a Bitcoin, mindegyik! Vagyis sokszor irreálisan felfutó “lufi” szerű szakaszok, valamint irreálisan negatív szakaszok váltogatják egymást. Ha 2012-től ábrázoljuk egészen 2020-ig a Bitcoin árfolyamát, akkor szépen látszik a klasszikus bika és medve piacok váltakozása. Vagyis az, hogy a nagy pumpákat általában hosszas korrekciós szakaszok követik.
Rengeteg technikai eszköz mutatott hasonló jelzéseket idén, mint anno 2016-ban. Erről még szeptemberben itt írtunk nektek erről ➡️ Merőben hasonló a Bitcoin árfolyam grafikon 2016-hoz. Vagyis elmondható, hogy közel 3 évig volt a Bitcoin piaca korrekciós fázisban, érett már nála az új csúcs.
Világpiaci helyzet és a stimulusok
2020 igazán megterhelő volt az egész világ számára, viszont azt gondolom, hogy sokaknak megmutatta a jelenlegi pénzügyi rendszer hibáit. Ray Dalio már tavaly figyelmeztetett, hogy a pénzügyi világ a vesztébe rohan, de idén ez valósággá is vált. A nehéz helyzetbe került gazdaságok a vírus okozta helyzetre az alapkamat drasztikus megvágásával és sosem látott stimulusokkal tudtak csak válaszolni. Vagyis mindent megtettek az államok, hogy arra ösztönözzék az embereket, hogy inkább elköltsék a pénzüket, mintsem, hogy befektessék. Ettől remélve azt, hogy kis életet tudnak lehelni vele a döcögő gazdaságokba.
Az USA államadóssága az egekbe szökött, a pénz készlet drasztikus növelése pedig a dollár romlásához, inflációjához vezetett. Sok helyen láthattunk idén 2 számjegyű inflációs adatokat is. Egy olyan világban, ahol pedig az állami pénzek értékvesztése akár az évi 10%-ot is meghaladja, ott egy fix 2% inflációval bíró arany vagy Bitcoin befektetés igazán kedvező.
2020-as Bitcoin blokkfelezés
A Bitcoin készlete ugye 21 millióban van maximalizálva. Ez mellett a kitermelési rátája is rögzített és megváltoztathatatlan. Ebből kifolyólag előre meglehet mondani, hogy mondjuk 2050-ben mekkora éves inflációval lehet a Bitcoinnal számolni. Ami a kód érdekessége az, hogy 4 évente feleződik a kriptovaluta bányászoknak járó blokkjutalom. Ami annyit tesz, hogy időben ahogy haladunk előre, annál nehezebb egységnyi Bitcoinhoz hozzájutni. Picit olyan ez, mint a Földön lévő limitált arany készlet, amit egyre nehezebb kitermelni.
Ami itt még érdekes az az, hogy a Bitcoin kitermelési rátája, teljes egészében független a kereslettől. Vagyis hiába jön be hatalmas érdeklődés és kereslet, a kínálat az előre rögzített és fix. Vagyis a növekvő keresletre a Bitcoin csak árfolyam változással tud reagálni. 2020 májusában megtörtént a Bitcoin blokkfelezés, ami után a korábbi 12,5 Bitcoin helyett, már csak 6,25 Bitcoin lett a jutalom. Ezzel a Bitcoin inflációja fix évi 1,8%-ra feleződött le. Vagyis az állami pénzekkel ellentétben a Bitcoin készlete pont, hogy egyre ritkábbá vált 2020-ban.
Még év elején erről az eseményről így vélekedtünk a podcastünkben, szerintem elég jól bejöttek a várakozásaink. ⤵️
[buzzsprout episode=’3254668′ player=’true’]
Tömegek számára vált elérhetővé az egyszerű Bitcoin vásárlás 2020-ban
2020-ban nem kell már kriptovaluta tőzsdén regisztrálj ahhoz, hogy Bitcoint tudj venni. Elég ha használod a telefonodon lévő már meglévő alkalmazásod egyikét. A Twitter CEO Cash appje és a Square például 30 millió emberhez, a PayPal pedig durván 300 millió emberhez hozta el a Bitcoin vásárlásnak a lehetőségét. Ez mellett egyre több kriptovaluta kártya is jelent meg a piacon, amik segítségével ténylegesen használni is tudtad a kriptovalutáid értékét. Csak viszonyításképpen, a Coinbase durván 30-40 millió felhasználóvan rendelkezik, idén tényleg jóval szélesebb rétegek számára vált elérhetővé az egyszerű Bitcoin vásárlás.
2020 a Bitcoin intézményi befektetők éve
Az eddigi okok között láthattuk, hogy régóta érett már a Bitcoinnak egy újabb bika piac. Eközben a hagyományos pénzügyi piac válságba került, miközben a Bitcoin pontosan az ellenkezőjét tette a blokkfelezéssel. A nagy befektetőknek sem kellett több és sorra kezdték felismerni a Bitcoinban rejlő hatalmas potenciált. Azt, amiről mi is és a legtöbb kriptovaluta fan évek óta beszél…
Jött a Microstrategy, aki a vállalat tőkéjének nagy részéből Bitcoint vásárolt, amit több nagy vállalat is követett. Olyan nevek szólaltak fel a Bitcoin mellett idén, mint Paul Tudor Jones. A Fidelity 2020-as tanulmánya szerint pozitív hatással van a részvény portfóliókra is a Bitcoinnal való diverzifikáció, de a Goldman Sachs is nagyot fordult a témában. A Grayscale alapkezelő pedig volt, hogy önmagában több Bitcoint vásárolt 2020-ban, mint az adott napi Bitcoin kitermelés.
Pontosan a nagybefektetők azok, akik nem 1-2 hónapra, hanem több évre terveznek a befektetéseikkel. Őket nem érdekli az, ha rövid távon akár 10-20% bukót is elszenvednek, sokkal fontosabb számukra, hogy hosszú évek után se váljon értéktelenné a pénzük. Ezért egyre többen kezdtek a Bitcoinra 2020-ban értékörző befektetésként, digitális aranyként tekinteni. Vagyis drasztikusan megnőzz a kereslet a Bitcoin iránt 2020-ban, eközben a készlet beszűkült, amire csak is árfolyam változással tudott reagálni a BTC. Ennek köszönhető, hogy 2020 zárásánál közel 30 000$-ba kerül egyetlen Bitcoin.
További ajánlott cikkeink:
- Bitcoin és kriptovaluta konzultáció. Elakadtál? Kérdésed van? Segítünk!
- Bitcoin és blokklánc, egy új világ kezdete; Ebook
- Kriptovaluta adózás ultimate kisokos 2019/2020; Cryptofalka
- Kriptovaluta és altcoin bemutatók, projekt ismertetők
- Bitcoin és kriptovaluta bányászat beállítások, útmutatók
- Kriptovaluta tőzsde ismertetők, Bitcoin vásárlás